körülöttemavilág

A bazi nagy lagzi témát már ismerjük, a szülők és a csemetéik választottjai között kitör a kulináris-kulturális őrület. Volt már, görög, latin, amcsi, roma, és most itt egy újabb. Egy francia.

2014. Magyarország:

Kovács Márton (zenész, zeneszerző)

Mohácsi János (rendező)

Mohácsi István (dramaturg)

2007-2008. Lengyelország:

Tadeusz Slobodzianek (1955.): A mi osztályunk 

Artur Palyga (1971.): A zsidó 

Elzbieta Chowaniec (1982.): Gardénia 

Lengyelország és Magyarország. Két baráti, közép-kelet-európai, keresztény állam, amelyik  lelkesen asszisztált zsidó állampolgárai eltüntetéséhez. Ahol az antiszemitizmusnak hagyománya volt/van. Ezzel előbb-utóbb mindannyiunknak szembe kell nézni, az okokat, a fájdalmakat, az elkövetett hibákat/bűnöket, a csendek miértjeit ki kell beszélni. Vezekelni kell, és az őszinte vezeklést el kell tudni fogadni.

Ha megkérdezem, mit tudsz Pozsonyról (Te 20 és 60 közti, átlagosan művelt, tősgyökeres budapesti) - vajon mit válaszolsz? Hogy pozsonyi kifli, meg Pozsonyi út, plusz ideig-óráig magyar koronázási főváros...? Ja igen, főváros most is, csak éppen Szlovákiáé. Jellemező, ezeknek csak egy levetett magyar főváros jutott. S hol van Prágához, vagy pláne Budapesthez képest?! 

Régi film, többször láttam már, de muszáj újra meg újra elővenni. Most megtette helyettem valamelyik kereskedelmi csatorna, a legjobbkor. Ma Európában kevés feszítőbb problémával kell szembe néznünk, mint a bevándorlás.

Stelázsi: polc, polcos állvány: főleg éléskamrában. Ófrancia, német eredetű szó, a stellen (állít), illetve stellage (polc, állvány) szóból.

Persze nem szóelemzésre, hanem egy jó vacsorára vágyunk. Stelázsi....mmmmm... ízlelgetem a nevet,  olyan nagymamás, kicsit régimódi > házi lekvár, savanyúság, bödön zsír, kis fehér vászonzsákban saját gyúrású cérnametélt és szarvacska; selyempapír és fehér papírcsipke a polcokon; a régi fa illata keveredik a friss almáspitéével és a fokhagymás kolbászéval.....

Sziporkázó, színpompás, megható, humoros, szerelmes, fájdalmas, magával ragadó - egy szép mese felnőtteknek.Igen-igen, egy óriási siker folytatása, felturbózva  Richard Gere-rel, bazi nagy indiai lagzival, és üzleti cselszövésekkel. Hihetetlen, egy "folytatás", tele butácska fordulatokkal, indokolatlan történésekkel, gyermeteg csetléssel-botlással, fényévnyi távolságra minden realitástól, és valahogy mégis működik. Méghozzá ellenállhatatlanul. Úgy sodor magával az első pillanattól kezdve, hogy boldogan hagyjuk magunkat beszippantani, nem törődve észszerűtlen történésekkel, logikai bukbencekkel, csak hagyjuk, hogy vigyen magával az ár...

Fantasztikus volt a könyv. Jó pár éve olvastam, de ha minden részletére nem is, arra jól emlékszem, hogy szinte sokkolt. És a hangulata is tisztán megmaradt. Nagyon vártam már a filmet, de ez a várakozás azért vegyes volt. Vissza tudja-e adni ez a "politikai thriller" a könyv lényegét?

A válasz igen és nem. 

Négy gyerek a világ négy csücskén. Akik hetente, naponta kelnek veszélyes és hosszú útra, hogy eljussanak életük egyik legfontosabb helyszínére, az iskolába. Ugye milyen didaktikusan, szájbarágósan hangzik? Még egy kisgyerek is érti a mondanivalót: Fiam/lányom, becsüld meg magad, hogy anya/apa autóval hurcibál az iskolába, te meg ahelyett, hogy hálás lennél, sokszor előadod a hattyú halálát, csak hogy ne kelljen suliba menned?! És akkor még nem is beszéltem arról, hogy nem neked kell reggelente vizet fakasztanod, és a négy kilométeren át magaddal cipelned vadállatok között,  ha napközben inni akarsz.... Hogy nem ízlett a szendvics amit csináltam, és kidobtad?! Hogy kevés a zsebpénzed, és nem lehet igazán finom sütit kapni a büfében?! Hogy ciki a ruhád/cipőd a többiek előtt???

Minden egyes történet egy kis példamese, ami lehetne unalmas, túl egyértelműen nevelő szándékú, mesterkélt, erőltetett - és mégsem az. Értjük a mondanivalót, valószínűleg a kisiskolások is értik (korhatáros film, vicces, a karikában egy szép gömbölyű hatos), feltételezem, ezért szinkronizálták a filmet - ami éppenséggel számomra a legnagyobb negatívum, mert a hitelesség egy jelentős szelete elvész.... De az a fajta eszköztelen, szikár történetmesélés, amivel Pascal Plisson varázsol, elhessenti a giccses-romantikus tanmese gyanúját is. Nincsenek igazán nagy drámák. Nem támadnak oroszlánok Jacksonra és húgára Kenyában, a szavannán, Zahira és barátnői gyönyörű, napfényes időben másszák meg a Magas-Atlasz hegyeit Marokkóban, senki sem zuhan szakadékba, csak az egyik kislány lába fájdul meg. Carlito és kishúga gond nélkül lovagolnak el az iskoláig Patagónia (Argentína) holdbéli tájain, még abból sincs baj, hogy az anyai tiltás ellenére Carlos megengedi Micaelanak, hogy egy darabig egyedül lovagoljon. Indiában, a Bengáli-öböl szépséges tájain Samuel  útja egy kicsit zűrösebb ugyan a szokásosnál, de meglepően kedves  emberek segítik át szó szerint a buktatókon.

Négy kiskamasz, négy kultúra. Igen, itt a varázslat. Plisson úgy tud egy-egy pillanatba sűrítve bemutatni világokat, kultúrákat, családokat, hogy szinte észrevétlen a kamera jelenléte, alig tetten érhető a szereplők viselkedésében a "szereplés".

Rengeteg mindenről szól a film, messze nem csak a tudás fontosságáról, a személyes áldozatok szükségességéről, ha jutni szeretnénk valahová és vinni valamire.

Mesél arról a világról, ahol egy kisgyerek napi rutinja a vízfakasztás, mosás, még a két órás feszített tempójú iskolába rohanás előtt. Ahol a gyerekek bottal és műanyag vizesflakonnal, iskolai egyenruhában szelik át a végtelen afrikai tájat. Mesél egy kisfiúról, aki naponta másfél órát lovagol a kietlen pusztaságban az iskoláig, de  a láthatatlan ösvények találkozásánál úgy csapja össze tenyerét a haverokkal a nyeregben ülve, ahogy a mi gyerekeink a buszmegállóban. Mesél komoly lánykákról, akik minden hétfőn négy órát gyalogolnak a hegyvidéki kősivatagban, hogy elérjék a bentlakásos iskolát. Küzdenek az elemekkel, saját testükkel, és a társadalommal. Meglepő az a sztoikus nyugalom, ahogyan tudomásul veszik a részvétlenséget, az időnkénti kifejezett rosszallást, amit útközben tapasztalnak azért, mert nő létükre tanulni szeretnének. Zahira a maga kedves, szófogadó, jólnevelt, de kitartó módján mutat példát, tartja össze kis csapatát, sőt toboroz új jelentkezőket miniatűr világmegváltó projektjéhez. És mesél Samuelről, Samuel pedig magáról:  "Az ilyenek, mint én, nem járnak iskolába." Samuel sokszorosan hátrányos helyzetű: Indiában él és a családja szegény. Ráadásul nem tud járni, testvéreinek (és ismeretlen jótevőinek) köszönhetően jut el nap, mint nap az iskolába rozzant, összetákolt kis tolókocsiján.

Ülök egyedül egy nagy moziteremben, és minden egyes búcsúnál összeszorul a szívem. Rettenetes nehéz elképzelni mit érezhetnek ott a világ túlvégén az anya-társak... Nem róluk  szól a mese, és mégis. Nem tudom nem átélni azt az aggódást, amikor lóháton egy kősivatagban, vadállatok közt futva, tolókocsin tolva, vad hegyek közt szabad prédaként útjára bocsájtom nap mint nap azt, aki a legkedvesebb, aki még kicsi és védtelen. Nincs telefon, nincs mobiltelefon, sokszor nincs rádió, nincs tévé sem. Nyilván tele aggódással kötöm a lelkére, hogy figyeljen, tanuljon jól, vigyázzon a ruhájára..... és vigyázzon nagyon magára. Aztán várom haza, tehetetlen reménnyel, hogy nem történik semmi baja. És azzal a reménnyel, hogy megéri majd, és ha felnő, eléri az álmait. 

Értékelés: Szép. Egyszerű. Nem túl hosszú, kifejezetten érezhető a szándék, nézzük meg gyerekeinkkel együtt. És beszélgessünk róla. Beszélgessünk. (Elfogadom, hogy ezért szinkronizálták, bár nem tett jót sajnos.). Jó.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy békebeli, némiképp (kis)polgári vendéglő valahol a "Nyócker" szélén, pár lépésre a Rókus Kórháztól. Bár fiatalsága a múlt homályába vész (aki tud valamit a múltjáról, jó lenne, ha megírná!), igyekszik visszalopni annak a pár évnyi boldog, békés, jóízű korszaknak a hangulatát, ízeit, amiben gondtalanul láthatta vendégül a környék szorgos polgárait.... Mint egy idősödő dáma, aki igyekszik ötvözni letűnt fiatalsága megkopott káprázatát az évek során szerzett tapasztalatokkal.

Szép, régi bérházak kísérik utunkat, némelyik puccosan, némelyik 21. századi igények szerint felújítva - a Fülemüle Vendéglő épülete éppen állványok alatt. Készül az idős hölgy új vakolata.... Belül eklektikus stíluskavar, csillogó-villogó fények-tükrök-bútorok, amolyan kiskocsmás múlt századi reklámok, felvágós éttermekben szokásos "itt jártam" híresember-fotók, kicsit nyakatekert műbieder székek - a hölgy igyekszik fiatalnak látszani, magára aggat retrót, divatost, nosztalgikust, de toalettje így sem éppen trendi.... Ám konyhaművészete eltereli a figyelmet megjelenésének problémás részleteiről.

Kisujjából rázza ki a tradicionális zsidó-magyar konyha hagyományos remekeit. Amikor a szakácsművészeten a sor, már nem akar up-to-date lenni; a csilivili, látványos látszat-modernséget mintha elfújták volna. Maradt a színtiszta, minőségi alapanyagokból, minőségi receptek szerint, felesleges cifraságoktól mentes nagymama konyhája.

Kristálytiszta, mély libaleves tóban reményekkel teli maceszgombóc sziget.... A hagymaleves kicsit túl sűrű, kicsit túl nehéz,  a sajt kissé elnyomja a hagyma ízét, de elnézzük, hisz a franciás könnyedség itt nem otthonos - talán a székekkel együtt ezt is el lehetne felejteni a következő felújításkor. Vagy teljesen új alapokra helyezni.

Főételeink lenyűgözőek. Mondhatni - ha nem lenne e helyütt némiképp nagyzolás, bár szerintem az öreg hölgy nem kérné ki magának - fenségesek.

A ropogós libacomb tejfölös-sajtos krumplis latkesszel (magyarosított nevén tócsni, avagy lepcsánka)...  A sólet füstölt hússal és tojással, a vadasmarha zsemlegombóccal.... A ropogós kacsasült párolt káposztával és hagymás tört burgonyával.... Csupa érett, zamatos íz; harmónia, béke. 

De a koronát a vacsorára nálam az édes élet - akarom mondani a desszert tette fel. Megkóstoltam a flódnit is, a palacsintát is - korrekt volt, de semmi eget rengető. Gondoltam, elfáradt az öreg hölgy a végére.
Ám akkor megkaptam választottamat, a bundázott maceszt dióval töltve, csokimártással. Nem hiszem hogy el tudnám mondani.... Könnyű, légies,  de határozott. Édes álom dióról,  darált keksz bundáról, karakteresen kesernyés csokiöntetről. Remekmű.

Az "idős hölgyet" a Singer család keltette új életre 2000-ben. A Papa, a Mama, a két fiú, és most már a leányunoka is azon munkálkodik, hogy ebben a kis oázisban gasztronómiai felüdülést leljen a fáradt vándor. Azért én abban is bízom, hogy az új generációk megtartják az erényeket, de idővel teljesen újjávarázsolják, nem csak fiatalítgatják a helyet. Hiszek abban, hogy egy új kor szín- és formavilága, új vizuális és design kultúrája nem ellenfele a hagyományoknak, épp ellenkezőleg, együtt képes új dimenzókat létrehozni, a vendéglátás területén is.

Értékelés: Konyha: az elhanyagolható, aprócska tökéletlenségeket bőven ellensúlyozták az erények. Egyszerűen remek. Megjelenés: közepes. Határozatlan, irányvesztett. Még szerencse, hogy ha étel van az asztalon, senkit sem érdekel!

                                   Fülemüle Étterem, Budapest, VIII. Kőfaragó utca 5.

Nyitvatartás: H -  Cs     12.00-22.00

   P - Sz     12.00-23.00

 V        12.00-22.00

Réges-régen jártam egyszer New Yorkban a Diamond Row-n (az USA gyémánt-nagykereskedelmének 80%-át bonyolítják ezen a 250 méteres útszakaszon.....) és akkoriban nem nagyon értettem, miért jó ott ékszerboltot nyitni, ahol száz másik ékszerbolt van?!

Aztán persze elmagyarázták, és lassan a gyakorlatból is megértettem. Hogy micsoda előnyt jelenthet az érdeklődők egy helyre koncentráltsága, és az egészséges rivalizálás mekkora minőségi fejlődést hozhat.

Valami hasonlónak lehettünk szemtanúi az utóbbi 10-15 évben a Falk Miksa utcában. Emlékeim szerint Virág Judit kezdte (elnézést, ha tévednék). Először ajándék idegenvezetés a mindenkori árverési anyagok rengetegében. Állandó vevőinek; hűséges látogatóinak, akik csak nagy ritkán engedhetik meg maguknak egy-egy szépség birtokba vételét, de szívesen álmodoznak; a képzőművészettel épp csak ismerkedőknek; fiataloknak és időseknek; hozzáértőknek és befektetőknek; de ahogy megfigyeltem, leginkább a kerület kedves és érdeklődő nyugdíjasainak, akik őrzik egy eltűnő félben lévő világ művészetszeretetét. Majd jöttek a szebbnél-szebb könyvek, kiadványok, dísztárgyak, szabadegyetemi előadások, végül  kiállítások virtuálisan és fizikai valójukban, a galériában. 

Voltak már kortárs festők (Nyári István), volt tematikus válogatás (Harminc), de a Virág Judit Galéria "főprofilja" mégiscsak a magyar 19-20. század, azon belül is a 20. század első felének művészete. Ki más lehetne e kor méltó reprezentánsa, mint Vaszary János, kinek pályája szinte a századdal született és majd' negyven éven át haladtak együtt előre. Ki más lehetne a galéria "kedvence", mint az a Vaszary, aki a Virág Judit-árveréseken mindig több képpel, és több rekorddal örvendezteti meg a közönséget. (S persze ki másról írhatnék ilyen lelkesen, mint Vaszaryról, kihez - sajnos csak igen távoli - rokonság fűz, elnézést e kis dicsekvésért....)

Láthattunk évekkel ezelőtt egy fantasztikus életmű kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában, igazán különleges volt. Ez a válogatás természetesen nem akarja felvenni a versenyt a negyven év munkásságának részletes feltérképezését vállaló, több száz képet felvonultató óriás-kiállítással. De be tudja mutatni Vaszary művészetének leglényegét, azt a hihetetlen színvilágot, könnyed vonalvezetést, életszeretetet, eleganciát, ami - kevés kitérővel - mindig is jellemezte Vaszary művészetét.

Egy határozott, tudatosan felépített karrier, amely indul az akadémikus, realista-naturalista alapoktól, megérinti a szecesszió, az impresszionizmus, a (német) expresszionizmus, végül kiköt annál a könnyed, rajzos, franciásan dekoratív festészetnél, amely legtovább (s talán legsikeresebben) fémjelezte művészetét. Intelligens, kozmopolita európai polgár, aki azon kivételes művészek közé tartozik, akik életükben is nagy sikereket értek el, de az eltelt közel száz év alatt sem fakult meg.

"Az első lépés a boulevardokon; mintha varázslatok bűvköre szédítene; mintha mindennek, ami a szemünkbe ötlik, csak szépsége, derűje lenne."

"A szép nő legveszélyesebb riválisa a virág." 

A Virág Judit Galéria egyik nagy újítása volt az elmúlt években a "fekete terem" - fantasztikusan érvényesülnek itt a festmények. Erre a kiállításra újabb izgalmas technikai finomságokat találtak ki, vetítés, festmény és az ő installációja, eldugott feliratok....csupa ínyenceknek való kincs.

Nem is csoda, fel kellett venni a versenyt a 'szomszéddal'. Mert alig egy sarokkal arrébb újabb és újabb remek miniatűr életmű-kiállításokkal örvendeztet meg minket a Kieselbach Galéria is. Nem olyan rég Scheiber Hugó emlékének adóztak egy fantasztikus és hiánypótló kiállítással és biográfia megjelentetésével, most a művészettörténészek által méltatlanul lenézett, ám a nagyközönség körében igen kedvelt különc, gróf Batthyányi Gyula festményeiből rendeztek gyönyörű kiállítást, és adtak ki egy átfogó és hiánypótló albumot.

Batthyány Gyula, az extravagáns arisztokrata, a felső tízezer édes életének krónikása, mesebeli tájak álmodója, meghatározhatatlan nemű szépségek bágyadt pillantásainak elkapója, az ezeregyéjszaka modern mesélője....Egy olyan arisztokrata, aki megőrizte a szó legnemesebb értelmében vett nemesi hagyományokat, megfigyelte, és értékén kezelte-ábrázolta a körülötte lévő világot. Történelmünk, múltunk mindig fontos maradt számára - hazáját a legnagyobb bajban sem hagyta el. Egy koncepciós perben rárótt öt év és teljes vagyonelkobzás után sem.

Sikeres színházi díszlet- és jelmeztervezőként indult pályafutása, majd Vaszary János útmutatása mellett érett festőművésszé. Jellegzetesen nyújtott alakjai, az organikusan hullámzó vonalvezetés, dekoratív formavilága és szatirikus szemléletmódja teszik azonnal felismerhetővé. Mondanivalója, stílusa, és legfőképpen származása sokáig méltatlanul száműzték a hivatalosan elismert művészek közül. Végül a nagyközönség kitartó érdeklődése, értékítélete helyet csinált szépséges, szomorkás és roppant szórakoztató életműve számára a palettán.

A Kieselbach Galéria szépséges és informatív kiállítást rendezett, és egy olyan könyvet adott ki mellé, amely nem csak Batthyány művészetéről, de Magyarország 20. századi életéről is olvasmányosan, remek illusztrációkkal kísérve mesél. A kiállításon izgalmas fények, érdekes kísérőszövegek, vetítés, történelmi előadás vezet remekműtől remekműig. Sajnos a kiállítás három napon belül zár, ha valaki még nem látta, siessen, a hétvégén állítólag nem lesz strandidő....

A Virág Judit Galériában április 25-én 18.00 óráig látogatható a Vaszary-kiállítás.

A Kieselbach Galériában április 16., vasárnap 16.00 óráig még láthatóak Batthyány Gyula művei.

Értékelés: Mindkét kiállítás gyönyörű, igazi tavasz, minden szempontból.  Köszönet érte.

P.S. : Ezúton hívom fel a figyelmet arra, hogy közeledik a a tavaszi árverések ideje. Nem csak a nagy, de a kisebb galériákban is. Ami többnyire remek kiállítási anyagokat jelent, mindig ingyenesen. Ha pénztárcakímélően szeretnél nívós festményeket látni, kövesd a kereskedelmi galériák eseménynaptárát! (Aztán sosem lehet tudni, mikor kapja el az embert a gépszíj és válik észrevétlenül nézegetőből vásárlóvá....)