Sziporkázó, színpompás, megható, humoros, szerelmes, fájdalmas, magával ragadó - egy szép mese felnőtteknek.
Igen-igen, egy óriási siker folytatása, felturbózva Richard Gere-rel, bazi nagy indiai lagzival, és üzleti cselszövésekkel. Hihetetlen, egy "folytatás", tele butácska fordulatokkal, indokolatlan történésekkel, gyermeteg csetléssel-botlással, fényévnyi távolságra minden realitástól, és valahogy mégis működik. Méghozzá ellenállhatatlanul. Úgy sodor magával az első pillanattól kezdve, hogy boldogan hagyjuk magunkat beszippantani, nem törődve észszerűtlen történésekkel, logikai bukbencekkel, csak hagyjuk, hogy vigyen magával az ár...
Most őszintén, mekkora a valószínűsége annak, hogy egy kissé ütődöttnek tűnő indiai fiatalember egy házsártos idős angol hölggyel nehezítve akárcsak esélyt is kapjon egy amerikai befektetői csoporttól szállodabővítésre? 
Miből telik egy kispénzű angol nyugdíjasnak, hogy csak úgy felüljön a repülőre, elugorjon Indiába, mert személyesen szeretné megtárgyalni a válási feltételeket az ottragadt férjjel? Mit eszik egy világszép, jó családból való leányka egy szimpatikus, ám elállófülű lúzeren? 
Bármilyen huncut a szeme Madge Hardcastle-nek (Celia Imrie), azért azt sem könnyen vesszük be, hogy a 63 éves hölgyért két tehetős, jó kiállású, nem is éppen szegényházi helyi úr is egymás sarkát tapossa, de ő végül..... (na de ezt nem árulom el!)
Hát jó, azt azért kénytelenek vagyunk elismerni, bármilyen hagyománytisztelők és erkölcsösek is az indiai, sok éve özvegy asszonyok, bármennyire távol áll tőlük a szerelem első látásra - pajzán éjszaka másodikra mentalitás, azért ahogy ez a Richard Gere meg tudott öregedni, annak kevesen tudnának ellenállni....
Arra már csak a vállunkat vonogatjuk, hogy egy komoly cég egy hetvenen felüli, bájosan kislányos, mondhatni amatőr árubeszerzőre akarja alapozni a jövőjét. Mi készséggel elhiszünk bármit Evelyn Greenslade-nek (Judi Dentch), azt is megértjük, hogy Douglas Ainslie (Bill Nighy) szerelmes kamaszként botladozik körülötte, de hogy üzlet?! Karrier?!?!
Érthetetlen és elnagyolt a Sonny (Dev Patel) és Kushal (Shazad Latif) közti kakaskodás, felesleges és kicsit idétlen az álruhás ellenőrök érkezésének bonyolítása. Teljesen elképzelhetetlen, hogy nagymama korú nők alélnak egyik alkalmas (!!) jelentkező karjaiból a másikéba, csupán mert.... (ja, ezt sem mondhatom el...)
És szinte teljesen kizárt, hogy egy igazi indiai esküvőn az ifjú pár hirtelen felpattan a színpadra és több száz fős statisztériával előadja a Gettómilliomos zárójelenetét.
Hogy akkor mégis mitől jó?
Elsősorban éppen ettől. Hogy mese. Hogy visszaadja a hitet a világban. Az emberekben. A csodákban. A hihetetlenben. Hogy igenis lehetünk egyszerre lúzerek, öregek, elhagyottak, átvertek - és boldogok. Ha hiszünk benne.
Másodsorban a színészektől. Mert egyszerűen zseniálisak, mind, egytől egyig. Evelyn és Douglas párosa mély és finoman érzékeny, míg Norman (Ronald Pickup) és Carol (Diana Hardcastle) kettőse meglepően felfokozott és lendületes. Madge egyszerre csábító és határozatlan, magányos és örök társkereső. Jean Ainslie (Penelope Wilton) öniróniája, keserédes félmosolya olyan sok mindenről árulkodik.
S a királynő, aki miatt mindenképpen meg kell nézni: Muriel Donelly - Maggie Smith. Annyiféle tud lenni, de sosem hiányzik az a mély bölcsesség, életszeretet, száraz humor, ami annyira jellemző rá. Mindegy, hogy Downton Abbey, Eltakarítónő, Harry Potter vagy Gosford Park, Maggie Smith utánozhatatlan és ellenállhatatlan.
És persze bájosak a fiatalok, Dev Patel és Tina Desai; a mama (Lillete Dubey) ugyan kicsit érzelemmentesen szigorú, viszont ehhez képest meglepően gyorsan határoz.... Az indiai szereplők karaktere némiképp elnagyolt, sablonos is talán, ám ebben a történetben India szimbólum. A szabadság, szépség, bátorság, életigenlés - és igen, a méltóságteljes elmúlás szimbóluma. Ne kérjük hát számon rajta se a mély jellemábrázolást, se a tökéletesen autentikus történetvezetést. Gyönyörködjünk benne.
Értékelés: Boldogító. Felszabadító. Színpompás. Igen. Kiváló.
