Zsenialitás és elmebaj. Tehetség és mentális zavar. Kreativitás és pszichés probléma. Hol a határ, és ki mondja ki az ítéletet? Gyógyításra szorulnak, vagy elfogadásra?
Balzac, Donizetti, Goethe, Schumann, Beethoven, Roosevelt - mániákus depresszió. Dickens, Hemingway, Newton, Tennessee Williams, Kerouac, Picasso, Jackson Pollock, Abraham Lincoln, Churchill -depresszió. Michelangelo, Tolsztoj, John Keats, Van Gogh, Gauguin, Munch, József Attila, Gulácsy, Marlon Brando - mentális zavarok (többek közt skizofrénia). Gauss, Lewis Carroll, Einstein, Newton - autizmus (Asperger-szindróma). De mi köze mindennek egy akciófilmhez?
Gavin O'Connor filmje bizonyos szempontból egy teljesen szokványos akció-krimi maffiával, bűnbandákkal, pénzmosással, tőzsdecápákkal, bérgyilkosokkal, bűnüldözőkkel, és persze a minden pénz-trükkök tudójával és varázslójával: a könyvelővel. Másfelől komoly családi dráma egy autista kisfiúról, ellentmondást nem tűrő, merev apjáról, megtörten elmenekülő anyjáról, hallgatagon szemlélődő testvéréről és szomorú felnőtté válásáról.
Chris Wolff (Ben Affleck) látszólag egy átlagos könyvelő-adótanácsadó, egyszerű ügyfélkörrel. Chris modora ugyan hagy kívánni valót maga után, de hihetetlen gyorsasággal tünteti el legálisan, a számokkal zsonglőrködve kliensei adóhátralékát. (Közben kicsit elméláztam... Azért Magyarországon nehezebb dolga lenne, nálunk bezzeg a négy felsorolt költségnemből hármat egyáltalán nem tudna elszámoltatni, a negyediket meg csak plusz adóteherrel.) Persze kiderül, ennél komolyabb megrendelői is vannak, jóval komplikáltabb feladatokkal. 
Dollármilliárdok, tőzsde, részvényárfolyam, hiány - nehezítésként családilag-barátilag összefonódó vezetés, zavaros érdekszférák, érthetetlen számok és tranzakciók, ráadásnak az egyszeri könyvelőlány, Dana (Anna Kendrick) az állandó kíváncsiságával és tolakodó segítőkészségével. Ám még mielőtt az ügy végére járhatnának, tragikus események zilálják szét a munka rendjét. A vizsgálat félbeszakad, hősünket - és bájos, ám kissé idegesítő segítőjét - szakavatott bérgyilkosok csapata próbálja sürgősen eltenni láb alól. S ha ez nem lenne elég, a gazdasági minisztérium nyugdíj előtt álló nyomozója (J.K. Simmons) is őutána kutakodik megszállottan.
A szálak kuszák, hosszú időn át tanácstalanok vagyunk, kik a bűnösök, kik az áldozatok; ki áll a jó, és ki a rossz oldalon. A válaszok megtalálásában egy darabig inkább csak zavarnak Chris gyermekkori emlékei, ám fontosak, mert itt kezdődik a dráma. Tanácstalan szülők, akik nem értik, nem tudják feldolgozni gyermekük furcsaságát, másságát, kezelhetetlenségét. Akik mindenáron azt akarják, hogy "normálisat" neveljenek belőle. A család végül teljesen szétesik, az anya lelép, a hivatásos tiszt apa pedig enyhén szólva is katonás nevelésben részesíti a fiúkat. Zaklatott gyerekkor, mantrázott mondókák, furcsa étkezési szokások, magány, érzelemmentesség, kommunikációs problémák, szemkontaktus-hiány, rend(szer)-mánia. Autizmus. Chris esetében magasan funkcionáló autizmus. Annyira magasan, hogy gyakorlatilag ettől lesz szuperhős. Egy legyőzhetetlen kommandós bőrébe bújt zseniális szám-mágus.
Fogalmam sincs, szakmailag megállja-e a helyét ez a kombináció. Tételesen előfordulhat-e, hogy az ilyen szinten kontrollált, minimálisan elégséges kommunikációs készség, a ritka szemkontaktus időnkénti hosszabb megtartása, a számok bűvölete, a robotként működő fizikai agresszió belefér-e egy adott diagnózisba. De ez annyira nem is lényeges, hisz A könyvelő mégiscsak elsősorban egy szórakoztató akciófilm. Méghozzá igencsak sodró lendületű, rejtélyekkel és rejtvényekkel tűzdelt, különleges karakterekkel és a műfajhoz illő sztereotip figurákkal telerakott akciófilm. Van autós üldözés, fegyverarzenál, közelharc, bosszú, jók megmentése, gonoszok móresre tanítása...
És van egy különc hős. Egy anti-hős. Chris autista szám-háború harcosa remek lehetőséget ad Ben Afflecknek, hogy megmutassa, igenis jó színész. Bár a rossznyelvek szerint azért áll jól neki ez a szerep, mert az ő minimál-mimikájához pont passzol, de nem értek egyet ezzel a rosszmájú véleménnyel. Finom rezdülések, intelligens poénok, a túljátszás elegáns kikerülése - ettől lesz Chris alakja szerethető és hiteles. Mintha az egyszerű emberek hétköznapi elvárásai nagyobb kihívást jelentenének neki, mint egyedül harcképtelenné tenni 20-25 állig fegyverzett kommandóst, vagy egy éjszaka alatt, tizenöt évre visszamenőleg átvizsgálni egy teljes cégcsoport pénzügyeit.
Talán éppen ez a lényeg. Gavin O'Connor nem egy akciófilmet fűszerezett meg egy kis mássággal, hanem thriller-köntösbe bújtatott egy súlyos problémát. Eladott egy nagyon fontos témát, abszolút profi csomagolásban. Sokan, akiket nem érintett meg ez a probléma, mindössze annyit tudnak az autizmusról, hogy az az esőember... Nem tudják, milyen nehéz szeretni, nevelni, elfogadtatni, sikeressé, boldoggá, kiegyensúlyozottá tenni egy autista kisgyereket. 
Milyen nehéz alkalmazkodni a rigolyákhoz, figyelni arra, még ha beszélnek is, a képletesen mondott dolgokat egyáltalán nem értik. Aztán sokan megnéznek egy jó thrillert, egy sztárral a főszerepben, és esetleg máshogy néznek majd furcsa kollégáikra, a hisztis, dührohamos gyerekekre és szüleikre az oviban, és észreveszik a potenciális hőst szokásaihoz mániákusan ragaszkodó, fárasztóan értetlen ismerőseikben. Akiknek legnagyobb harca megfelelni annak a másik, "normális" világnak.
Értékelés: Kiváló. Remek effektek, jó színészek, izgalmas forgatókönyv, eszméletlen jó zene. (Azért tessék máskor odafigyelni, hogy a korábban a nedves avarban sétálgató nyomozó vagy ne tegye fel az asztalra, ne tolja a kamera "szájába" a cipőjét, vagy valaki koszolja már össze azt a vadonatúj cipőtalpat...) Fontos, aktuális témák.
