Régi film, többször láttam már, de muszáj újra meg újra elővenni. Most megtette helyettem valamelyik kereskedelmi csatorna, a legjobbkor. Ma Európában kevés feszítőbb problémával kell szembe néznünk, mint a bevándorlás.
Jó az nekünk, ha folyamatosan idegenek érkeznek közénk? Ha nap, mint nap szembesülnünk kell távoli kultúrák néha visszatetsző, vagy egyszerűen furcsa szokásaival? Ha a bevándorlók saját képükre akarják formálni a mi kis megszokott világunkat? Muszáj elnéznünk a "hívatlan vendégeknek", hogy érthetetlen és zagyva nyelvükön tudnak csak kommunikálni? Hogy ragaszkodnak a saját vallásukhoz, szokásaikhoz, amik annyira mások, mint a miénk? 
Hogy olyan hangosak/szófukarok; hogy annyival csípősebb/édesebb az ételük; hogy istenük/isteneik egészen mást tanítanak és várnak el; hogy sokkal több/kevesebb gyerekük születik; hogy tetőtől talpig beburkolva/levetkőzve járkálnak az utcán?!
Egyszóval, hogy annyira MÁSOK? Mások és ismeretlenek és félelmetesek. Megváltoztatják a kialakult rendet..... S miközben félelmeinket melengetjük, sokszor észre sem vesszük, mennyi mindent nyerhetnénk. Mennyi mindent veszítünk.
Walt Kowalski jellemfejlődése, mondhatni hőssé válása szájbarágós, idealizált, leegyszerűsített. És mégis működik. Mert Clint Eatwood Kowalskija egy valódi, hús-vér rigolyás öregember a szomszédból. Aki nem tudja és nem is akarja tudomásul venni, hogy a világ körülötte megváltozott. Békés, középosztálybeli, unalmas, zöldgyepes-nemzetizászlós, kertvárosi létét fenekestől fordítja fel az idő.
Meghal a felesége, egyedül marad, a rendes fehér szomszédokat távol-keleti bevándorló családok váltják fel. A gyerekei, unokái fizikálisan és érzelmileg már réges-régen eltávolodtak tőle. Bármerre néz, mindenhol idegenek. Rendes és kevésbé rendes ferdeszeműek a szomszédban, az orvosi rendelőben (még az orvos is ázsiai....), a bűnözők se rendes fehéremberek, a különbség legfeljebb annyi, hogy vannak régi (nem éppen önkéntes gazdasági) bevándorlók Afrikából, és újabbak a Távol-Keletről. 
Walt Kowalski nem akar ezzel megbarátkozni. Egyáltalán, senkivel nem akar barátkozni. Se feketével, se sárgával, de az új generációs fehérekkel sem. Nem kér családból, orvosokból, együttérzésből, sajnálatból.
"Mit tudsz te életről, halálról?! Csak egy túlművelt, 27 éves szűz fiú vagy, aki babonás vénasszonyok kezét szorongatja, miközben örök életet ígér nekik." - próbálja lekoptatni még a fiatal papot is. Beint mindennek és mindenkinek.
Borítékolhatjuk, a kemény szív majd meglágyul, van gyerek, kutya, érzelmes humor, katarzis. A dolgok végül értelmet nyernek: van kiért és van miért áldozatot hozni. Walt Kowalski tudja, neki is van vezekelni valója és egy ponton túl nem számít, ki honnan jött, csak az, mit tett. Ráadásul nyilvánvaló, ő is bevándorlók leszármazottja. Mint mindenki arrafelé.
Lehetne giccses, szirupos, didaktikus. Talán az is, de nem vesszük észre, mert Clint Eastwood hiteles. Minden rezdülése működik, színészként és rendezőként egyaránt. Pár filmkockában egész életek tragédiái, szinte ismeretlen, ám remek színészek, pipettával kimért érzelmek és keménység, tragédia és szégyenlős szeretet. Na és az a jelenet, ahogy a csupasz kéz-pisztolyt ráfogja a talpig felfegyverzett bandára....mmmm.... (Ugye tudjuk, ki volt Piszkos Harry?)
Konzultáljunk. Ne papíron, ne parancsra, csak magunkban. Az érzéseinkről, tapasztalatainkról, élményeinkről, félelmeinkről. És próbáljuk meg látni a másokban az embert. Megemészteni, hogy nem csak egy kultúra lehet értékes és életképes. Próbáljuk megtalálni az utat a "másokhoz". Ahogy Walt Kowalski is megtalálta végül közös nyelv nélkül a közös nevezőt és a békességet az ázsiai öregasszonnyal.
És hogy miért Gran Torino a cím? Válasz a filmben...
Értékelés: Zseniális. Időszerű és szívmelengető.
(Képen a kedvenc jelenetem: Az öreg polák autószerelő az olasz borbélynál, zsidó viccekkel fűszerezve, megpróbál férfit faragni a vietnámi tinédzserből....)
