Először is, a magyar cím: Dübörög a szív - de ez borzalmas. Bár kétségtelen, sikerült egy kétszavas mondatba beleszuszakolni a film két súlypontját - egyfelől tényleg dübörög a rock, másfelől tényleg a szívünket veszi célba. De hogy egy szív dübörögne?!
A sztori: kertvárosi anyuka (Meryl Streep) önmegvalósítás céljából elhagyja munkamániás férjét (Kevin Kline), és három kisgyermekét, hogy a rock&roll színpadára - főképp útmenti kocsmákba - tegye fel a jövőjét.
Ötvenes évek, San Francisco: csinos, fiatal, elvált nő egy gyerekkel, és álmokkal egy nyugodtabb életről, jobb férjről, anyagi biztonságról, önmegvalósításról. Ám ahogy a felvezető szöveg mondja: „Az 50-es években nagyszerű volt élni – ha férfi volt az ember.”
2007. február 11. Grammy-díjátadó: Best Pop Vocal Album, Record of the Year, Song of the Year, Best New Arstist, Best Female Pop Vocal Performance - Amy Winehouse
Mióta Csillaghegyre költöztem, állandó rajongója vagyok Szentendrének. Mióta megnyitott, állandó és visszatérő látogatója vagyok a MűvészetMalomnak. Izgalmas kiállítások izgalmas terekben, frissesség, fiatalos lendület, jó szem, jó koncepció, profi rendezés. Többnyire.
Meleg van mostanság, sőt, tikkasztó hőség. Az embernek se ereje, se kedve elindulni, ha egyszer végre hazaért. Még moziba se.... Őszintén szólva mindössze ennyit tudnék mentségemül felhozni, hogy pont egy Nicholas Sparks filmet néztünk meg itthon.
Az ember azt hinné, egy ilyen patinás város története percre pontosan, nevének eredete pedig már betűről betűre kikutatva, feltérképezve, meghatározva. Hát nem.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mesevilág, nem is messze, csak itt a szomszédban, közös kis monarchiánk csodafővárosában, Bécsben.... Békében éltek itt osztrákok, zsidók, magyarok, olaszok és mindenféle népek, tombolt a béke és a szecesszió a századfordulón. Már a polgárok, sőt a zsidó polgárok is lehettek gazdagok, és ez a (véletlenül sem kis)polgáriság többnyire egyáltalán nem jelentett puszta dőzsölést, értelmetlen költekezést, felesleges rongyrázást.
Menjünk a Pastramiba ebédelni, mondta Nyúl. Menjünk! Pastrami... Az mégis, milyen étterem? Hangzása alapján: talán olasz. Az étlapot vizsgálva: ki tudja. Az éttermet magát nézve: bármi is lehet.
De egyáltalán, mi az a pastrami? Valahol azt olvastam, a pastrami a hűtőszekrények tömeges elterjedése előtt a hús romlására adott válasz. Másrészről viszont New York egyik étel-szimbóluma. Hogy hogyan vezetett egy ételtartósítási eljárás a new york-i ételkülönlegességig, azt muszáj elmesélnem, annyira jópofa.
Már a felütés is bevállalós: siket apuka és siket anyuka lánygyermekéről kiderül, hogy lenyűgöző énekes tehetség. Miközben apuka (aki mellesleg tehenész-fölbirtokos-farmer) a polgármesteri székért száll harcba a választásokon, egy francia kisvárosban. Természetesen van még szerelem, barátság, mondanivaló, romantika, kicsi kutya, nagy életkérdések, kamaszkor fiú/lány, vagy éppen felnőtt módra.....
Az ember jó esetben már kisdedkorában megismerkedik a művészetekkel - lógnak valamilyen festmények, fotók, reprodukciók a falon, vannak vázák, díszek a lakásban, nippek a vitrinben, szőnyegek, függönyök, párnák, bögrék, tányérok, gyertyatartók... Színek, formák, stílusok amerre nézünk, és ha szerencsénk van, akad bennük művészet is.
