Menjünk a Pastramiba ebédelni, mondta Nyúl. Menjünk! Pastrami... Az mégis, milyen étterem? Hangzása alapján: talán olasz. Az étlapot vizsgálva: ki tudja. Az éttermet magát nézve: bármi is lehet.
De egyáltalán, mi az a pastrami? Valahol azt olvastam, a pastrami a hűtőszekrények tömeges elterjedése előtt a hús romlására adott válasz. Másrészről viszont New York egyik étel-szimbóluma. Hogy hogyan vezetett egy ételtartósítási eljárás a new york-i ételkülönlegességig, azt muszáj elmesélnem, annyira jópofa.
Eredetileg besszarábiai (román) zsidó kivándorlók használták ezt a különleges eljárást a libamell tartósítására. Enyhén cukrozott, fokhagymával, feketeborssal, korianderrel, stb. fűszerezett sós lében érlelték, majd füstölték, végül megfőzték a húst. (Parsitare: latinul megőriz, tartalékol; pastra: románul tárol, tartósít; végül jiddisül: pastrame maga az eljárás.) Ámde Amerikában a libamell abban az időben igencsak drága volt, míg a marhahúst fillérekért adták. Így aztán a zsidók áttértek a pácolt, füstölt libamellről a pácolt, füstölt marhahúsra a Lower East Side-on. Egy találékony kóser mészáros, Sussmann Volks fantáziát látott a dologban és valamikor 1887 táján elkészítette az első pastrami szendvicset, ami pillanatok alatt szédületes karriert futott be. Azóta éttermek versengenek New Yorkban a legjobb pastrami címért.
A hagyományoknak megfelelően a budapesti Pastrami legfőbb attrakciója az a bizonyos szendvics: "mert kell egy étterem, ahol végre meg lehet kóstolni New York legkedveltebb szendvicseit, a Pastramit és a Reubent." Csakhogy mi nem erre voltunk kíváncsiak, hanem a többire - lehet hogy hibáztunk....
Első benyomás: fiatalos, színes, vidám, mégis hagyományos, puritán, nem erőltetetten minimál. Az étlap egyszerű fáradtrózsaszín cetli (szépen rímel a padló színére), a választék éppen megfelelő mennyiségű. A hagyományos alapanyagok és elkészítési módok (marhahúsleves csigatésztával roppanó zöldséggel, rántott hús petrezselymes burgonyával kovi ubival) váltakoznak a különleges kombinációkkal és eljárásokkal (újhagyma rizottó krémsajttal kacsamellel, fűszeres csirkemell tökös lecsóval). Éppenséggel ez változatosság a nyelvi megközelítésekre is igaz, bár ez nem feltétlenül követendő. Nehezen tudom értelmezni egymás alatt a "klasszikus cezar saláta csirkével, parmezánnal" és a "hekk classic" megoldásokat. Azt hiszem ezen a ponton tudat alatt már gyanút fogtam.
Végül rendeltünk egy görögdinnye gazpacho - mangalica tarja zsenge tökfőzelékkel - tejberizs classico (na tessék, a harmadik klasszik-megoldás!) és egy kapros uborkaleves lazaccal - "rakott" karalábé saját főzelékével - créme brülee ételsort. S persze keresztül-kasul kóstoltunk mindent!
Mindkét leves tálalása izgalmas, kalandra csábító. A görögdinnye gazpacho érdekes ízvilág, nekem nem sikerült eldönteni, megkedveltem-e. A kapros uborkaleves sokkal karakteresebb, a fűszeres lazaccsíkok kifejezetten feldobják. A felgöngyölt uborkaszeletek mindkét levesben jól mutatnak, de kés-villa nélkül az elfogyasztásuk tényleg kalandos.
A zsenge tökfőzelék minden szempontból telitalálat, épp eléggé savanykás, szerettem, hogy nem gyalult a tök, hanem csinos kockára vágott. A tarja fantasztikus, pont annyira ress, amennyire kell, talán egy kicsivel több fűszert, például hagyományos, magyar pirospaprikát elbírt volna. Nem tudom, mi volt az a feltehetően díszítésnek szánt furcsa, ízmentes vörös csík a tányéron, de nem hiányzott róla. Hiányzott viszont mellé egy kanál, mert igen nehéz volt késsel-villával kilapátolni a mélytányérból a főzeléket.
A "rakott" karalábé. Hát igen. Utólag már sejtem, miért volt idézőjelben. Sajnos nem kérdeztem rá, a pincér magától nem mondta, az étlap sem írta... Őszintén, bármilyen rakott zöldség említésére van valaki, akinek az jut eszébe, hogy egyszerű párolt zöldség és sima főtt rizs váltakozva, pár szál fűvel a tetején? Végignéztem utólag jó néhány receptet, gyakorlatilag nem találtam olyat, amiben ne lett volna valamilyen húsféleség. Vagy egy kis sajt. Vagy legalább egy kis szalonna pörc. Nem vagyok megrögzött húsevő, de az, hogy a főételek között, főétel áron gyakorlatilag egy nagy adag köretet kaptam, az azért meglepett. Amúgy a maga egyszerűségében nem volt rossz, főleg a főzelék. A rizs sajnos önmagában sem volt jó. Száraz, kicsit ízetlen. Legalább összekeverhették volna a főzelék levével, tetejére rásüthettek volna egy kevés parmezánt, esetleg egy szelet sült pármai sonkát. Vagy valami ilyesmi...
Desszert: a créme brülee egyszerűen tökéletes volt. (Micsoda szerencse, hogy itt nem kaphat tág teret a fantázia.) A klasszikus tejberizs viszont sajnos nem főtt meg, kemény volt a rizs. És ha már "classic" , én nem ilyen kissé visszafogott, jellegtelen ízű eperhabot, hanem igazi, házi eperdzsemet ajánlanék mellé.
Fájóan sok a hiba, miközben csak egy hajszál választja el az éttermet attól, hogy igazán jó legyen. A kiszolgálás teljességgel rendben volt, a pincérek gyorsak, kedvesek, tájékozottak. Az étterem roppant hangulatos, kényelmes, órákat csicseregtünk volna még, ha van időnk. Törődnek a családosokkal, van remek játszósarok, felszerelt pelenkázó, jópofa, gyerekbiztos poharak. Szép és ötletes a tálalás, ráadásul meg vagyok hatva az igyekezettől, hogy a szezonális zöldségek-gyümölcsök, hagyományos, egyszerű ételek megjelenjenek az étlapon.
Azt hiszem a "kevesebb több" itt is lendítene a helyzeten. Kevesebb fakszni, több hétköznapi megoldás, a hagyományok nem feltétlen és mindenáron át- és újraértelmezése lehet a megoldás. Talán sehol máshol nem találunk nagy Budapesten még egy éttermet, ahol egyszerre ehetünk cukorborsót, tökfőzeléket, karalábét, tejberizst és lasagnét, pastramit, libamáj créme brülee-t, vagy éppen parajlevest királyrákkal és bundáskenyérrel.
Értékelés: Kicsivel kevesebb erőlködéssel és kicsivel több odafigyeléssel lenyűgöző lehetne. És akkor az árát is megérné....
Cím: Bp. 1036, Lajos utca 93-99. Nyitvatartás: minden nap 8-23-ig,
Asztalfoglalás: +36 1 430 17 31
