körülöttemavilág

Egy évvel Rossini születése előtt, Mozart halálának évében Tasdorfban, Németországban világra jött Jakob Liebmann Beer. A tehetős zsidó családba született kis Jakob gondos nevelésben részesült, korán felfedezett zenei tehetségét rangos mesterek csiszolták. Korai művei szülőföldjén nem hozták el a vágyott hírnevet, Jakob nevet és hazát váltott. Salierire hallgatva az olasz opera felé fordult, Itáliába költözött, és ettől fogva Giacomo Meyerbeer néven alkotott. Furcsa módon azonban az igazi nagy sikereit német zeneszerzőként, az olasz operán felnőve, a francia opéra grande mestereként aratta.

Izgalmas és nehéz úgy megnézni egy színdarabot, hogy az ember látta már azt máshol, más színészekkel, más rendezésben, ráadásul nem is egyszer. Tadeusz Słobodzianek 2010-ben fejezte be A mi osztályunk című darabját, amely meglepően gyorsan jutott el Magyarországra: 2011. októberében mutatta be - s tartja azóta is műsoron - a budapesti Katona József Színház. Játszották Nagyváradon, fesztiválokon, színházi találkozókon, 2015-ben a szombathelyi, 2017-ben pedig két másik vidéki színházunk, a miskolci (januárban) és a tatabányai (szeptemberben) tűzte műsorára a lengyel szerző nagy vihart kavart drámáját.

Mozsár Műhely, Pira-Bella, két jegy holnapra, kéred? - jött az üzenet. Sem a színházról, sem a darabról nem hallottam eddig (szégyellem is magam érte). De imádom az újdonságokat, a jegyet ajánló ízlésében is bíztam, hát azonnal elfogadtam.

Ha Nabucco, akkor Mint a fecske, repülj messze földre... Hát nem, nincs Mint a fecske. Se énekelve, se feliratozva. Van helyette Gondolatban szabad messze járnunk, ott a szélfútta, napsütötte tájon. Sőt, az egész opera librettóját újra fordította Anger Ferenc. Robusztusabb, közönségesebb, hétköznapibb lett így az opera szövege, közelebb került a mai nézőhöz, ám vesztett is romantikus ragyogásából.

Nincs film, darab, kiállítás, nincs kritika, most bennem csak megdöbbenés van, felháborodás, undor. Érzelmek és indulatok. Hitetlenkedés, sértettség, áldozathibáztatás, vádak, bizonyíték-hiány, hallgatás. Panasz, támadás, visszavágás. Háborús hangulat, ellenségek, kollaboránsok, árulók. Verbális agresszió.

Egy királynő, akinek uralkodásáról többnyire ezt gondoljuk: a viktoriánus-kor a szűk látókör, a begyöpösödöttség, a kétely nélküli morális ítélkezés, a mesterkélt finomkodás, a humorérzék hiánya, illetve a képmutatás és a prüdéria szinonimája.

Aki Kaurismäki filmje nem véletlenül nyert Ezüst Medvét Berlinben. A téma mostanra már szinte unalmas (a menekült-kérdés skandináv szemszögből), s a rendező sem lépett ki a komfortzónájából, ennek ellenére sikerült egészen különleges képi világú, expresszív, fekete humorral fűszerezett balladát alkotnia.

Valahányszor egy fesztiválon nézem meg valamelyik kedvenc operámat, mindig előre félek a csalódástól. Minél nagyobb kedvenc, minél nagyobb beharangozás, annál inkább. Puccini abszolút a csúcs, művei között pedig a Tosca erősen érem-esélyes.

Előre kell bocsássam, nem szeretem a musicalt. (Előre is elnézést a műfaj kedvelőitől.) De az Operaház vezetése úgy döntött, megpróbálja a komolyzene fellegvárának közönségével a könnyedebb műfajt is megszerettetni. Vagy talán éppen fordítva? 

Mi kell egy jó baletthez? Egyszerű, ám érzelmekben gazdag történet, látványosan ábrázolható momentumok, esetleg jól elkülöníthető idő-tér síkok - vágyak, álmok, emlékek. Tennessee Williams fülledt déli drámájában szinte minden adott a sikeres balett-adaptációhoz.