"azok vagyunk, amihez a legjobban értünk"
(részlet a darabból)
Ha a kínzáshoz, gyilkoláshoz, rettegésben tartáshoz, akkor tehetünk bármit, ezek maradunk: szörnyetegek.
Lepusztult, rosszkedvű, magányos férfi adagolja unottan a gyógyszereit egy lepusztult, rosszkedvű lakásban. Lehetne elbocsájtott ózdi bányász a rendszerváltás után, hitelkárosult Kőbányán, vagy rokkantnyugdíjas Miskolcon. Reményvesztett, elhanyagolt, frusztrált és dühös.
Gyorsan kiderül azonban, Kormos Dominik (Scneider Zoltán) a Securitate "specialistája" volt Ceausescu Romániájában, elvhű és hívő végrehajtó, ma már - úgy jó tizenöt évvel a rendszer bukása után - csak magában háborgó kisnyugdíjas. Aki váratlanul látogatót kap. Alex (Elek Ferenc) régi munkatársa, még mindig az állambiztonságnak dolgozik. Nyilvánvalóan akar valamit, de a két tapasztalt manipulátor látszólag nosztalgiázó, baráti beszélgetése óvatosan kerülgeti a lényeget. Furcsa módon Dominik unalmasan egyforma napjainak ritmusát nem csak a múltban kellemetlenül vájkáló volt kolléga töri meg, de a felső szomszéd "fura" lánya, a tizenhat éves Liza (Sztarenki Dóra) is rendre nála keres menedéket.
Miközben a magányos öregember és a többszörösen nehéz sorsú tinédzser barátsága - a szó lenemesebb értelmében - egyre mélyül, úgy szorongatják Dominikot egyre erősebben régi bűnei. Olyan döntés elé kényszerül, amire csak rossz és még rosszabb megoldás van. A múlt kísértetei és a velük való leszámolás vágya, a szembenézés, a felelősségvállalás sürgető belső igénye nem csak emeli a tétet, de egyre nyilvánvalóbbá teszi a jóemberré válás lehetetlenségét is.
Székely Csaba létező történelmi kontextusba helyezte a darabot, de érvényessége messze túlmutat földrajzi helyeken és korokon - bár a mi szívünknek különösen fájó és nehéz teher a diktatúrák általános működésén túl szembesülni identitásunk, gyökereink elárulásával is.
Dominik szerepében Schneider Zoltán hihetetlen mélységeket és magasságokat jár be, a saját tetteivel és azok következményeivel való szembesülés folyamatos változása határozza meg a karakterét. Míg Alex értelmezése egyszerű és koherens, érthetővé tesz és (számára) felmentést ad - kínoztunk, hogy ne minket kínozzanak -, Dominik megpróbál utólag is etikus értelmet - a jobb jövő reményében tettük - adni az elkövetett bűnöknek.
Ha figyelünk az apró részletekre, rájöhetünk, valahol mélyen a számonkéréstől való félelem mellett már elindult benne egy önreflektív folyamat is. Nem fogadta el a kiemelt nyugdíjat, belenyugodott, hogy a múltját megismerő lánya ne álljon vele szóba - tudhatja ő is, mennyire gyerekes egy ilyen súlyos lépést egy epertortára fogni -, elköltözött, és folymatosan az italhoz menekül. A hitébe, tettei jogosságába kapaszkodik, próbálja tagadni vagy magyarázni az elkövetett szörnyűségeket, s közben a szemünk láttára válik érző, megértő, gondoskodó apa-figurává. Sztarenki Dóra enyhén autista Lizája a maga csöndes, kimért nyugalmával, ártatlan, mindent szó szerint értő, hazugságra képtelen rácsodálkozásával, bizonyos témákban váratlanul kitörő bőbeszédűségével leveszi a lábáról a mogorva szomszédot.
Már éppen megszeretnénk az érzelmes, emberi oldalát egyre jobban megmutató hajdani verőlegényt. Már éppen elhinnénk, hogy jóvá lehet tenni, ki lehet egyenlíteni a számlát, el lehet temetni a bűnöket. De Székely Csaba nem adja olcsón a katarzist. Az utolsó 5-10 perc nem hogy feloldozást nem ad, de tűpontosan megmutatja a Kormos Dominikban lakozó Mr. Hyde-ot.
"Miután hazajöttem, leültem arra a kanapéra, és csak… ültem ott, amíg megvirradt. Mozdulni se bírtam a rémülettől. Nem az rémített meg, amit tettem, hanem hogy rájöttem: azok vagyunk, amihez a legjobban értünk. És hát ez vagyok én. Egy gép, amit azért hoztak létre, hogy tönkretegye mások életét. Nem sajnálom, amit tettem. Azt sajnálom, hogy létezek."
A Semmit se bánok Sztarenki Pál rendezésében azonban nem csak a múlt bűneit feszegeti. Liza alakja egy személyben hívja fel a figyelmet a családon belüli erőszakra, annak társadalmi "elfogadottságára", a be nem avatkozás hamis korrektségére; a másképpen működő emberek elfogadására-megértésére; az anyagi kiszolgáltatottság szó szerint életbe vágó szerepére. Alex pedig a hatalom tipikus rendszerváltás utáni embere, aki az átmentett titkok, kapcsolatrendszerek, erőforrások aljas felhasználását látszat-megbánásba, látszat-változásba és jól eladható látszat-moralizálásba csomagolja.
A darab mindhárom szereplőjének alakítása lenyűgöző. Schneider Zoltán minden egyes gesztusa, magában mormolása, asztalra csapása, harsány röhögése, tanácstalan elhalkulása, nehezen kiérlelt, de végül pusztába kiáltott vallomása olyannyira ismerős, hogy fel tudnám sorolni a helyzeteket, amikor valaki pont így, pont ennyire, pont ilyen visszataszítóan, vagy éppen szerethetően...
Sztarenki Dóra eszköztára - a törékeny darabosság, a legszörnyűbb tények közlésénél leginkább monotonná váló hanghordozás, a furcsa testtartás, a szemkontaktus kerülése - egyszerre mutatja meg a spektrumon lévő ember kommunkiációs nehézségeit és a bántalmazott, elhanyagolt, folyamatosan kicsúfolt magányos kamasz szeretetéhségét.
Elek Ferenc figurája annyira tenyérbemászó, hogy könnyű ellenében a másik oldallal szimpatizálni. Ám mindig talál egy mondatot, egy gesztust, amitől elbizonytalanodunk - talán éppen ez benne a legidegesítőbb. Hogy elhisszük neki, a világ így működik. Hogy egyszerű ember ő. Csak túlélni szeretne, jókat enni, meleg lakásban lakni, vidám gyerekeket és normális családot látni maga körül. Hiszen épp olyan vagyok, mint te - üzeni.
Értékelés: nagyon erős darab, pazar alakításokkal. Székely Csaba véleményem szerint a kortárs magyar dráma egyik legjelentősebb szerzője, művei egytől egyig húsba vágóak, érzékenyek és rendkívül aktuálisak. És ami még nagyon fontos: a perifériákról szólnak. A magyar faluról, a romániai magyarokról, a Budapesten kívüli rögvalóságról. Tudom, hogy sok fiatal látta már eddig is, de arra bíztatok mindenkit, menjen együtt a gyerekével, unkájával, tanítványával, és utána beszélgessen sokat velük. Például bűnről és bűnhődésről.
P.S. 1. És ha valaki tud lelőhelyet, ahol meg tudnám venni Székely Csaba: Idegenek és más színdarabok című könyvét, az ne habozzon elárulni nekem.
P.S. 2. Nézzétek meg Schwechtje Mihály: Az örökség című darabját a Jurányiban.
