Állítólag a film megbukott. Legalábbis az első héten. Aki könnyed szórakozásra vágyik, az nem ezt keresi, aki mondanivalóra, mély érzésekre, annak ez túl naturális. Vagy éppen azt hallotta róla, túlzottan hollywoodi, és az ugye nem szalonképes "jobb" körökben. Nálam az év legjobb magyar filmje. (Holtversenyben...)
Valamikor a 2000-es években, valahol egy magyar kisvárosban.. Amikor a vegyesboltban még árultak cigarettát és 24 forint volt egy kifli. Amikorra a régi gyárak már bezártak, és a kis magyar oligarchák épphogy csak előbukkantak a besárgult lambériás tanácselnöki irodákból és a zártkörű vadászházakból. Ahol a reménytelenség szép lassan felzabálja a házak vakolatát, az utak aszfaltját, az emberek lelkét.
Joci (Klem Viktor) és öccse, Máté (ifj. Vidnyánszky Attila) elveszetten ténferegnek a senki földjén. Anyjuk meghalt, apjuk (magántulajdona védelmében) kétszeres gyilkos, börtönben várja a szabadulását. Máté a "jófiú", dolgozik, jól tanul, ígéretes futó. Joci a "nagymenő" - már persze a maga kis szemétdombján, a többi szerencsétlen nyomorult szemében. A kisváros fuldoklik a munkanélküliségben, a bűnözésben, a kilátástalanságban, a kisstílű korrupcióban. Szinte népmesei hősként robban be a poshadt állóvízbe fekete (motorizált) paripáján az új rendőrkapitány, Ács János (Fenyő Iván).
Pillanatok alatt magához ragadja az irányítást, a lézengő fiataloknak megmutatja az utat, az út végén pedig a lehetőségeket. A lehetőségét annak, hogy tartozhatnak valahová, igenis lehet belőlük valaki, nem kell beérniük a társadalom szemete lúzer szereppel egész életükben. Személyes karizmája - és karizma... - szinte az egész várost leveszi a lábáról, a polgármester-asszonytól a helyi vállalkozókig, a csapattá kovácsolt fiataloktól a végre nyugalomban és biztonságban élő nyugdíjasokig.
És lassan eljön a REND ideje. A városka diszkójába már csak az léphet be, akit az Egyesület beenged - Telepiek nem. A zsebtolvajokat (akik szintén Telepiek) a fenyegető erőfölény gyorsan elűzi a piacról. A külföldi, pitiáner drogbárót jól célzott rúgásokkal móresre tanítják, a helyi bűnszövetkezet - Telepi - vezérét elűzik. Természetesen él néhány rendes ember a Telepen, és persze követnek el bűnöket nem Telepiek is, de ők a kivételek. A szükséges áldozat a rendrakás oltárán.
Bár a szükséges áldozatok száma és súlya egyre nő, de a cél szentesíti az eszközt. Az eszköz pedig olyan édes, olyan bódító, hogy lassan céllá változik.
Goda Krisztina filmje nem dokumentumfilm, nem akar ismert eseteket feldolgozni. Egyszerűen megmutatja, mi történt velünk az elmúlt 20 évben. Hogyan jutottunk idáig. Mindenkinek a képébe tolja a tükröt: tessék, nézz be, TE mit hibáztál. Talán ezért sem kíváncsiak rá sokan.
Fáj látni az árulást, az erőszakot, a naiv hitet, a megcsalatást, a védtelen elkeseredést, a hazugságot, az értelmetlen halált. Fájt végignézni a filmet, a sok elveszett lelket. Mert nem veszettek, csak elveszettek. Elvesztettük őket, láthatatlanná váltak, nem is vagyunk rájuk kíváncsiak. Csak akkor rettenünk meg, ha hirtelen láthatóvá válnak.
Furcsa mód a csendes esőben ázó, omladozó gyárépületek és lerobbant panelházak fáradt nosztalgiáját bántóan zavarja fel a fekete árnyak egy ritmusra dobbanó futása. Pedig szép képsor. Csattannak a fekete bakancsok a vizes aszfalton, ahogyan a politika színterén a vastaps.
Erős képek, jelenetek végig az egész filmen: ahogyan a kéz végigsimítja a kopaszra nyírt tarkót... Hihetetlen, de ez az egy mozdulat tud büszke, elgondolkodó, tanácstalan is lenni. És van szerelem, szerelem ami nem hoz megváltást, de felnőtté tesz. Van vágy, ami nem emel fel, hanem tönkre tesz. Lenyűgöző a két jelenet egyidejűsége - pár kilométerre egymástól a dühödt, állati erőszak az elérhetetlen nőn, és az első fájdalmasan szép beteljesülés.
Goda Krisztina végre igazán komoly témához nyúlt. Sokan nem fogják szeretni, pedig nagyon jó film. Nem fogják szeretni, mert nagyon igaz film. Emlegették vele kapcsolatban az Amerikai história X és a Hullám hatását. Van hasonlóság, mindkettővel, valóban. De attól fáj ennyire, hogy minden pillanata a miénk, ezek a(z el)veszett lelkek nekünk hiányoznak.
Köszönet a főszereplők remeklése mellett Molnár Piroskának, a gyönyörű Törőcsik Franciskának, Nyári Oszkárnak, és a fiúknak, mert alakításuk-átalakulásuk egészen elképesztő volt. Köszönet az operatőri munkáért és a lenyűgöző zenéért.
Értékelés: Percekig nem tudtam szólni utána. Csak ültünk és hallgattunk. Nézd meg, ha érdekel a mai magyar valóság háttere. Ha szeretnéd tudni, mi van ott, ahova sosem mész, amiről nem tudsz semmit. Pedig Magyarország az is, és lehet, hogy ott dől el a jövőnk.
