Le
szögezem, skandináv krimi rajongó vagyok, tűzön-vizen át. A nagy nevek mellett (Nesbo, Mankell, Stieg Larsson, Läckberg) Jussi Adler-Olsen lett az utóbbi időben a nagy kedvenc. Regényei vezérfonala - a többiekéhez hasonlóan - egy állandó nyomozócsapat. Lassan nem tudom már, mit élvezek jobban, az aktuális bűnügy kinyomozását, vagy a folytatásos nyomozó-sagat. Carl Morck és Assad kettőse az átlagos skandináv nyomozó-és-csapata felálláshoz képest is rendhagyó.
Valami furcsa véletlen folytán az első megfilmesítésről lemaradtam, így először a második részt néztem meg, a Fácángyilkosakat, és csak utána a Nyomtalanult. Hihetetlen, de annak ellenére, hogy egészen másmilyennek képzeltem a főszereplőket, a pinceirodát, vagy egyáltalán a dán rendőrséget, mégis pillanatok alatt meg voltam győzve. A karakterek, a szinte fekete-fehér képi világ, a rövid, nyers párbeszédek szinte teljes egészében hozzák a könyv hangulatát.
Carl Morck (Nikolaj Lie Kaas), az alkoholista, elvált, megtört, félreállított gyilkossági nyomozó, aki mellett egy félresikerült lövöldözésben egy kollégája meghalt, egy pedig lebénult, és Assad (akiről gyakorlatilag semmit sem tudunk azon kívül, hogy arab, a múltja zűrös, török kávét főz, néha leterített imaszőnyegén térdelve imádkozik, és a főnök titokzatos ismerőse) új segítséget kap, egy furcsa lányt, Roset. Ők hárman próbálják a Q-Ügyosztály lezárt ügyeit rendbe rakni. De a következő esetük mégis egy öngyilkos rendőr búcsúlevelével szakad a nyakukba. A szálak a dán felső tízezer köreibe vezetnek, azon belül is egy bentlakásos elit gimnáziumba. 
(Annyira felső körök, hogy a rendőrfőnök is belekeveredik az eltussolási próbálkozásokba. Kedvenc jelenetem, amikor a nyomozó rákérdez a rendőrfőnökre: Ugye megkérték, hogy az összes járőrt rendelje ki közlekedésrendészeti ellenőrzésre, hogy a nyomozáshoz ne legyen elég ember??? El tudod képzelni ezt a jelenetet Magyarországon? És azt igen, hogy a rendőrfőnök elszégyelli magát, bevallja érintettségét, és átpozicionálja az embereit?! És ezek ott Dániában ezt komolyan gondolják, nem viccelnek...)
A dánoknak nyilván nyomasztó szembesülni a ténnyel, hogy még Dániában is vannak, akik egyenlőbbek, akik már tinédzserként is szabadon garázdálkodhatnak, mert az érinthetetlenek kasztjába tartoznak. Nekünk azért ez könnyebben megy... Az elitgimi baljóslatú világa a sötét kerekerdő közepén vetekszik a klasszikus angol bentlakásos iskolákéval, annak minden rémségével együtt.
Miközben Morck és Assad (Fares Fares) egyre jobban kiismeri egymást, tovább erősítik furcsa kis csapatukat, az ügyet természetesen megoldják. Nagy logikai csavar nincs a végén (bár egzotikum bőven akad), de Adler-Olsennél nem is ez a lényeg. A miértek, a mozgatórugók, a karakterek érdeklik. A rendező, Mikkel Norgaard nem akarja átértelmezni a sztorit, nem akar saját mondanivalót közvetíteni, a regényre koncentrál.
És éppen ezért maradt hiányérzetem, különösen, amikor megnéztem a Nyomtalanult is. Mert míg a Nyomtalanul végigvisz a szereplők és az ügyosztály történetén, megtudjuk ki mikor és miért, addig a Fácánvadász két órája alatt az ügy ugyan megoldódik, de a főszereplőkről semmi újat nem tudunk meg. Ez pedig nem Jussi Adler-Olsen hibája, mert a könyvben rengeteg minden történik a szereplőkkel, valamiért a rendező szorította őket háttérbe. Kimaradt Morck elvált felesége-anyósa, a válás, lelkiismereti problémái bénán fekvő kollégája miatt, Assad nagyon lassan, fokozatosan kibomló múltja. Norgaardot talán kizárólag a történet társadalmi mondanivalója foglalkoztatta ebben a történetben.
A Fácángyilkosok remek film lenne - ha. Ha nem olvastuk volna a könyvet, ha nem lenne egy előző film, ha egy kicsit többet kapnánk a nyomozók magánéletéből. De az tény, fokozta a várakozásomat a harmadik rész iránt, amit biztosan nem fogok elszalasztani. Alig várom már - ha ez volt a cél, elérték.
Értékelés: Erős közepes, a hiányérzetek miatt. Egyszeri kriminek kiváló.
