Már az ötlet is pazar: amikor Isten (Kálid Artúr) egy pszichológus kanapéján keres megoldást a problémáira... Méghozzá Ellánál (Gryllus Dorka), az autista fiát egyedül nevelő, gyermekfejlesztésre szakosodott pszichológusnál. Telefonon jelentkezik be váratlanul és sürgősen, semmit sem árul el magáról, de csak egy órát kér.
Hőség ül a városon. Ella kókadozó virágait locsolja a váratlanul bejelentkező páciens érkezése előtt. Egyszerű a tér felosztása: pár cserép, zöldellő fények jelzik a kertet, míg a rendelő helyét egy dzsungelzöld kanapé rózsaszín flamingókkal, egy kupac könyv és egy fotel jelöli ki. Közben Lior (Zelenyánszky Lőrinc) csellójátékának finom hangjai töltik be a teret. A 16 éves kamasz érzékeny művészlélek, festeget is, csak éppen beszélni nem képes.
Amíg Ella kitereli a fiút a rendelőből, Isten beoson a kerten át. A pszichológusnő megpróbálja a protokoll szerint megkezdeni a foglalkozást, ám a különös páciens csupa kitérő választ ad. Amíg csak Isten és mi, a nézők tudjuk, mi a titkolózás oka, mindössze egy humoros - bár kétség kívül remekül kitalált és megírt - kabaréjelenetet látunk. A darab valójában akkor "indul be", amikor Ella elhiszi, amit a látogató állít: ő Isten.
Ella először persze megijed, értetlen és tanácstalan, de Isten olyan emberien szenved, érzései és reakciói olyan ismerősek, hogy szinte akaratlanul felülkerekedik benne a szakember, a profi segítő. Ettől a pillanattól kezdve olcsó gegek helyett - például ha valakinek nincs anyja, az elég problémás a terápia szempontjából, mert kit is fogunk mindenért hibáztatni?! - életre kel a szituáció. Már nem egy tréfás jelenetben botladozik a két színész, kettősük sokkal inkább emlékeztet a Terápia című sorozat egyik epizódjára. Egy szakmailag és embereileg elkötelezett segítő fordul teljes figyelmével a szenvedő felé - még akkor is, ha pillanatokra őt magát is kizökkenti a páciens.
Mert Isten meglehetősen irritáló. Önző, féltékeny, bosszúálló, türelmetlen. És manipulatív. Minden információt képes felhasználni a másik ellen, ha sarokba szorítva érzi magát. Ha egy kérdés érzékeny pontjára tapint, minden további nélkül okoz fájdalamat, aláz meg, tesz tönkre, vagy éppen tagad, esetleg sértődötten hallgat, vagy lelépéssel fenyegetőzik.
Ella ezzel szemben egy igazi "jóember". Igazi, mert vannak önös vágyai, emberien kíváncsi, néha dühös és csúnyán beszél, de minden pillanatban önazonos és nyílt. Vannak érzései, de miközben megmutatja, tudja is azokat kezelni. Sosem akarja a másikat minősíteni, megbántani, nem csak szigorúan szakmai okok miatt szeretne segíteni, őszinte belső igénye a szenvedő ember át- és felkarolása.
Anat Gov sokat tud az emberi természetről. A bennünk lakozó szeretetről, félelemről, csüggedtségről, tehetetlenségről, megkönnyebbülésről, haragról, felelősségről, hatalomvágyról, szabadságról. Nagyon hálás voltam, hogy ellenállt a csábításnak, és nem adott olyan kérdéseket Ella szájába, amit egy szimpla civil tenne fel, ha Istennel találkozna (mért hagyta, hogy annyi élet..., hogy ártatlanok..., háborúk..., miért nem segít a hozzá fohászkodókon... ). Ha már eddig nem kért Istentől semmit, így, személyesen sem tette meg. Már nem egy isten beszélget egy halandóval, sokkal inkább egy érzelmileg gyermeki szinten elakadt, hatalommal bíró, fellengzős, önelégült, ám valahogy mégis esendő, szerethető ember öntené ki a lelkét egy megértő, odaforduló, ítélkezésmentes, gyermeki kíváncsisággal rá figyelő embernek.
Gryllus Dorka eleinte nem nyűgözött le, valószínűleg távol áll tőle a kabarék világa; hanghordozása, mozdulatai túlzottan is eljátszottak, iskolásan meglepődöttek voltak, mint aki egyébként kikacsint: tudom ám, hogy ez csak játék. Akkor kezdtem hinni neki, amikor tisztázódott a szituáció, amikor a helyzeti viccekből valódi humor, valódi párbeszéd lett. Amikor beleengedte magát a történetbe. Kálid Artúr végig hiteles volt - bár az első negyed óra neki sem állt olyan jól -, nagyszerűen hozta a kissé nárcisztikus, de alattvalói iránt szeretetteli érzéseket tápláló, ám időnként jogosan haragvó uralkodó figuráját.
Értékelés: nagyon jó. A rendezés, díszlet, színészi teljesítmény kellemesen működőképes, viszont maga a darab elgondolkoztató, néha sziporkázó, de mindig roppant szerethető. Olyan 70-75 perc, aminek jóval hosszabb az utóhatása.
Mint megtudtam, Gryllus Dorka szívén viseli az autista gyermekek helyzetét, ezt szimbolizálja a locsolókannája is, amit autista gyerekek festettek.
A darabot a Hatszín Teátrumban adja elő a Gólem Színház.
