Egy barokk vígopera. Barokk is? Vígopera is?! Ó jaj, egyik sem éppen a kedvencem. Ráadásul a hírek szerint még hosszú is... Próbálom elolvasni, miről szól - szokásos barokkosan zavaros, követhetetlen szerelmi botladozások, nevetséges szituációk, dögunalom... Egyetlen, ami mellette szól, hogy Kovalik Balázs rendezte.
Megérkezünk - a színpadkép már sejteti, itt azért valami más készül. A zenekar a "pincéből" felköltözött a "szuterénbe", épp hogy csak valamivel mélyebben ülnek a színpadhoz képest. A megszokott nagyzenekar helyett természetesen sokkal kevesebb a zenész (Handel korában hangszerekből is lényegesen kevesebb volt), de a két gyönyörű, míves csembaló látványa pótolja a rézfúvósok hiányát. A felesleges helyet Kovalik a tér bővítésére, a közönség felé fokozott nyitásra használja - mint később kiderül, nem csak átvitt értelemben.
A lámpák még égnek, amikor zenészek egyszer csak játszani kezdenek, karmester nélkül. Fura....Aztán kissé késve, a nézőtéren keresztül besiet a karmester, átvetődik a mellvéden, belenéz a kottába, hol tart a zenekar és bekapcsolódik. Innentől kezdve nyugodtan átengedhetjük magunkat a felhőtlen szórakozásnak, nevethetünk a
a remek poénokon, csodálhatjuk a fantasztikus díszletet (ami a mai Teheránt idézi) és nem utolsó sorban Handel zenéjét.Ami sokkal élvezhetőbb, ha nem kell véresen komolyan venni, minden taktust lélegzet visszafojtva figyelni, szégyellni, ha elkalandozik a szemünk, a figyelmünk - rácsodálkozhatunk Handel gyönyörű muzsikájára, ami kiragyog, felcsillan a mese kacskaringós szövetéből.
A rendező saját bevallása szerint igyekezett feleleveníteni a barokk opera kifejezetten szórakoztató, revü jellegét, azt a világot, amikor a nézők gyakran késve érkeztek, zajongtak, vacsora, fecsegés, ivás, évődés közben élvezték az operát, mintegy kiegészítő programként. Kovalik Balázs felerősítette azt a fajta kikacsintást, amit Handel idejében nyilván (?) finomabb célzások jelentettek. Napjaink valóságára reagálva erőteljesebb, groteszkebb eszközökhöz nyúlt. Mint egy riportban említette, képregény-közegbe szerette volna átültetni az ókori perzsa mesét.
Imádtam az előadás minden egyes frappáns részletét, például a hiphop stílusban barokk zenére táncoló fiatalokat a graffitivel és légkondi kültéri egységekkel teleszórt kockaházak előtt.
Vagy Romilda jelenetét, amikor szerelmes áriája közben előbukkannak mellette a kék hajú sellők, majd a túloldalon egy Poszeidón-szerű alak szélgéppel lobogtatja szőke fürtjeit.... egyből eszembe jutott szegény Wolff Kati az Eurovíziós dalfesztiválon....
Xerxes többször is bevonul a színpadra, hol egy platánba, vagy éppen Romildába szerelmesedve bele, hol hadseregét vezetve - de minden alkalommal köznevetség tárgyává válva. Pedig eszközökben nincs hiány, belépői igazán látványosak: piros sportkocsiban, repülőn, hajó, végül ejtőernyőn érkezik. 
Ruhái is gyönyörűek - néhányat a saját ruhatáramban is elfogadnék...De hiába, a zsarnok mindig nevetségessé válik, amikor kiderül, hogy a király meztelen.
Megjegyzem, amint hazaértem, rögtön utána néztem, vajon a Kovalik rendezés volt előbb, vagy Sacha Baron Cohen Diktátora: 
Természetesen mi nyertünk :) Kovalik rendezése 2009-es,a Diktátor 2012-es. Aki nem látta a filmet, feltétlenül ajánlom!
Óriási találmány, hogy a recitativók (narratív énekbeszéd) magyarul hangoznak el, csak az áriákat éneklik olaszul (a szokásos feliratozás mellett), így könnyítve a darab követhetőségét. Minden énekes csodaszépen "énekbeszél", minden szavukat pontosan érteni. Itt emelném ki egyébként is az énekesek és táncosok teljesítményét, nem csak hangilag, mozgásilag, de színészileg is!
Meláth Andrea remekelt, mint Xerxes, Bárány Péter pedig fantasztikus kontratenor teljesítményt nyújtott, mint Arszamenész. Mindenképp kuriózum ez a kettős, nő az egyik férfiszerepben, és egy kontratenor a másik férfiszerepben. A mellettem ülők kicsit szörnyülködtek is ezen az" újításon" - nyilván nem tudták, a barokk korban gyermekek tízezreit kasztrálták abban a reményben, hogy híres énekessé válhatnak. Éppen ezért teljesen megszokott volt a női hangfekvés férfi szerepek esetén is, amit játszhatott nő, vagy kasztrált férfi.
Fodor Gabriella Romildája kellően naiv, helyenként kellemesen önironikus, vagy éppen határozott. A hangja pedig egyszerűen csodaszép. És aki az elejétől a végéig vérbeli komikusként szórakoztatta a közönséget: Hábetler András.
Sokan nem szeretik Kovalik Balázs rendezéseit: provokatív, felháborító, hatásvadász, tiszteletlen, érthetetlen.... és ehhez hasonló megjegyzéseket hallok gyakran az Operában. Nem szeretik, de mégis, újra meg újra megveszik a jegyet, bérletet, megnézik, bírálják, beszélnek róla, vitáznak. Így persze kénytelenek gondolkodni is rajta. Mert meg kell fogalmazni, pontosan miért is NEM tetszett. Érveket kell találni. Értelmezni dolgokat.
És a rendező már el is érte, amit akart. Gondolatokat ébresztett. 
Kimondhatatlanul nagy veszteség, hogy az Operaház elvesztette őt, mint művészeti vezetőt és rendezőt. Az utóbbi években Németországban halmoz sikert sikerre....
