Mihez kezdjen egy jó családból való, művelt fiatal nő (Abigail), akinek az apja szerencsejátékon elvesztette a család összes vagyonát, ráadásul őt is eladta egy kéjsóvár öregembernek, korlátlan használatra...? A lány elmenekül, ám rendes szakma, ismeretség, munkalehetőség híján távoli rokonához fordul segítségért. Nagynénje (Sarah) egy nemzetközileg elismert, nagy hatalmú családi vállalkozás egyszemélyi tulajdonosának és vezetőjének (Anne) a jobbkeze, legfőbb bizalmasa.
A csinos, behízelgő modorú, ártatlannak tűnő, ám kényszerűen koraérett lány hamar kiismeri magát a szövevényes viszonyok között, és úgy dönt, nem éri be alamizsnával - minden eszközt bevetve a csúcsra tör. Egy olyan világban, ahol a pénzhez és a hatalomhoz vezető út szexszel, érzelmi manipulációval, fájdalommal és féltékenységgel van kikövezve, ahol a férfiak idejét legfőképp a divat, az élvhajhászás, a felesleges cicomázkodás és a megunhatatlan háborúskodás tölti ki, Abigail (Emma Stone) terve sikerre van ítélve. Profi módon állítja félre mentorát és vetélytársát, Sarah-t (Rachel Weisz), nyeri el Anne (Olivia Colman) szívét és teljes bizalmát. Happy end - valóban?
Yorgos Lanthimos filmje a legapróbb részletekig hiteles történelmi dráma, valós szereplőkkel, megtörtént eseményekkel. Helyszíne az angol királynő, I. (Stuart) Anna királyi palotája, valamikor az 1700-as évek első évtizedében, de játszódhatna akár napjainkban is, vagy éppen kétezer évvel ezelőtt. Nyugtalanító fülledtsége, értelmetlen önpusztítása, önző céltalansága fájdalmasan ismerős gombokat nyomogat - talán ezért is érint olyan mélyen, hogy a kosztümök, a tér- és időbeli távolságok dacára viszolygásunk zsigeri, menekülni vágyásunk tényleges.
A történet abszolút valós, I. Anna élete tragikusan boldogtalan, beteges és rövid volt. Korán ráébredt leszbikus vágyaira, ám a házasság és a gyerekszülés női és uralkodói kötelezettségét nem kerülhette ki. Férjhez ment, s bár tizenhat év alatt tizenhétszer esett teherbe, egyetlen gyermeke sem érte meg a felnőttkort. Többnyire elvetélt, illetve a gyermekek többsége halva született, vagy egy-két éves koráig meghalt. Egyetlen fia élte túl a csecsemőkort, őt tizenegy évesen vesztette el Anna királynő. Számtalan betegséggel küzdött: egészen fiatalon gond volt a látásával, a számtalan terhesség fizikálisan, azok kimenetele mentálisan viselte meg. Vélhetőleg depressziós volt és erősen túlsúlyos (ma bulimiásnak mondanánk), köszvény gyötörte, halálát pedig stroke előzte meg. Mozgásában erősen korlátozott uralkodóként hatalmát látszólag gyenge kézzel, egy hordszékből gyakorolta, ám hatása az angol történelemre és művészetekre tagadhatatlan.
Sarah Jennings tizenötéves korában ismerte meg a nálánál öt évvel fiatalabb hercegnőt, és barátságuk, majd szerelmük hosszú évtizedekig széttéphetetlen volt - egészen Abigail Hill (később Masham) érkeztéig. Abigail fiatalsága, szépsége, ártatlannak tűnő naivitása az addigra már megfáradt, csalódott, beteges és magányos királynőt levette a lábáról.
A kedvenc nem ítélkezik, nem foglal állást, nem segít döntenünk, ki mellé álljunk, kit szeressünk, vagy kinek szorítsunk. Bizonyos pillanatokban a szerelmi-hatalmi háromszög minden résztvevőjével tudunk azonosulni, értjük indítékait, de ahogy változik a fókusz, dermedten ismerjük fel, hogy manipuláció áldozatai vagyunk. Minden egyes fejezetben máshonnan és másvalakire vetül a reflektorfény, a folyamatos érzelmi hullámvasúton lassan fizikai rosszullét fog el. Amihez az is hozzájárul, hogy a film minden kockája, minden karaktere, minden színészi alakítása maximálisan hiteles. Az Oscar-nyertes Olivia Colman igazán zseniális idősödő, infantilis, bulimiás, akarnok "szegény gazdag kislány". Ereje a veszte, élete tragédiája épp az a hatalom, amit senki nem korlátozhat, de mindenki áhít.
Rachel Weisz Sarah-ja a határozott, öntudatos, "férfias" nő ebben a kapcsolatban, aki agresszív, nyílt fegyverekkel küzd és irányít. Pozícióját megingathatatlannak érzi, rátartisága miatt későn észleli a veszélyt. Bukásában válik ő maga szerethetővé, érzései hitelessé, ragaszkodása a királynőhöz őszintévé. Emma Stone Abigail-je éppen ellenkező karakter-ívet ír le: látszólagos gyermeki tisztaságának, bájos mosolyának, ártatlan-kék pillantásának fegyvereivel sorra üti le a sakktábla gyalogjait - legyen az rosszindulatú szobalány, ellenzéki politikai vezető, vagy együgyű férjnek való; majd sorra eltünteti a huszárt, a futót, kiiktatja a vezért, és beveszi a bástyát. S végül elnyeri a királynő szívét.
Lanthimos a film zárójelenetében megadja nekünk a végső döfést. Ahogy a királynő és kegyence utolsó megalázó jelenete összemosódik az Anna tizenhét elvesztett gyermekét szimbolizáló tizenhét nyulának kellemetlenül örökmozgó képével, megértjük Sarah keserű utolsó Abigail-hez intézett mondatát : Most azt hiszed, nyertél...
ÉRTÉKELÉS: súlyos, nehezen emészthető, fájdalmas - és remek. Profi a ritmusa, a nézőpontok váltása; gyönyörűek a rokokó jelmezek, díszletek, lenyűgözőek a teljesen natúr vagy éppen a kornak megfelelően túlzó sminkek; fantasztikus a három színésznő játéka, egymásra hangolódása. Formailag pazar, tartalmát tekintve örök-érvényű problémákat feszegető - egyszóval lenyűgöző. Nálam megkapta volna a legjobb film Oscar-ját.
