Egy skót hölgy, zambiai édesapával, angol édesanyával, fantasztikus hanggal, mély mondanivalóval, remek zeneszerzői vénával, zongorista és orvostudományi előképzettséggel.
Alig múlt harminc éves, de már dalokat írt többek közt Alicia Keys-nek, Susan Boyle-nak, Rihannának, Leona Lewis-nak. Tizenegy évesen nyerte első tehetségkutató versenyét, huszonöt évesen énekelt a londoni olimpia nyitó- és záróünnepén, tavaly pedig őt választották a legjobb brit női szóló előadónak. A zene ügyéért tett szolgálatai elismeréséül Erzsébet királynő a Brit Birodalom Rendjének tagja címmel tüntette ki.
Egy brit énekesnő meghatározhatatlan, különleges zenei stílussal - amibe éppúgy belefér a funky, a karibi-afrikai gyökerek, a jazz, mint a soul, vagy az R&B). Énekel saját zongorakísérettel, valódi funkzenekarral (két gitár, két dob, egy billentyűs, három fúvós), vagy éppen a capella. Dalainak minden esetben komoly érzelmi háttere, társadalmi mondanivalója van, megjelenése, interpretációja, videoklipjei egyértelműen azt mutatják, elhivatott, roppant tehetséges művész.
Minderről fogalmam sem volt, amikor megvettem koncertjére a jegyeket. Ahogyan arról sem, este nyolckor nem Emeli Sandé kezd, hanem Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie, és zenekara. A mutatós fiatalember 2014-ben a Rising Starban tűnt fel, 2016-ban hazánkat képviselte kevés sikerrel az Eurovíziós Dalfesztiválon. Idén A Dal műsorvezetője. Bár nem állt szándékomban, de volt szerencsétlenségem fél órán át hallgatni őt, mialatt több velős megállapításra jutottam. Először is, Alfréd sürgősen vegye le a Freddie nevet, ne hozza zavarba azokat, akik egy pillanatig is Freddie Mercury-ra asszociálnának róla. Maradjon a műsorvezetésnél, mert amit színpadon produkál, az több szempontból is kritikán aluli. Időnként elképesztően hamisan énekel, vagy erőből üvölt, de legalább színpadi jelenlétével sem kompenzálja hangi hiányosságait. Körülbelül annyi élet volt benne, mint egy átbulizott éjszaka után fellépő önbizalomhiányos fehérnemű-modellben. 
És ezen az sem segített, hogy többször megdicsérte a közönséget, milyen szép számmal megjelentek (mintha miatta tették volna!), vagy éppen karlengetésre és tapsra biztatta őket. A zenekart sajnáltam csak, aminek a nevét sem tudjuk, pedig igényes zenészek vannak benne, és egész jók lennének azok a számok is. Megérdemelnének egy frontembert, aki tudja, mit jelent egy rock-banda énekesének lenni - hangban és atmoszféra teremtésben egyaránt.
Hogy kiheverjük a megrázkódtatást, fél óra szünetet kaptunk - Emeli pontban kilenckor kezdett. Mi tagadás, kellett az a félórás szünet, hogy ne legyen még ennél is nagyobb megrázkódtatás a két zenekar és énekes közti különbség. Nem is ezzel volt a baj, sokkal inkább azzal, hogy kisebb technikai hibák (időnként kihagyó mikrofon, túl hangosra állított zenekar, különösen ami a basszusokat illeti) mellett maga az énekesnő sem tökéletesen kezdett, gyanítom, a hangszálai nem voltak teljesen rendben. Körülbelül a koncert egyharmadára énekelte be a hangját a várt színvonalra, viszont fél tizenegykor a koncert váratlanul, minden ráadás nélkül véget ért.
És ezt annál is inkább sajnáltuk, mert ami abban az egy órában történt, az maga volt a csoda. Emeli Sandé hangja gyönyörű, bársonyos, technikailag elképesztő, kedves lénye, természetes stílusa beragyogja a színpadot. Előadott saját számai mellett Janis Joplin és Aretha Franklin feldolgozásokat is. Ám amikor egyedül marad a zongorával, akkor hallhatjuk az igazi csodát (River), és ha még azt is énekli, Come on, come on (Read all about it), akkor mennénk vele, a világ végére is.
Birtoklod a szavakat, amivel megváltoztathatsz egy nemzetet
de elharapod a nyelved
Eddig életed csendben élted
Félve, hogy valami rosszat mondasz
Ha senki sem hallja, hogyan fogjuk megtanulni a dalod
Szóval gyerünk, gyerünk
Gyerünk, gyerünk
You've got the words to change a nation
but you're biting your tongue
You've spent a life time stuck in silence
afraid you'll say something wrong
If no one ever hears it how we gonna learn your song
So come on, come on
Come on, come on
Én mentem volna. Vagy legalább maradtam volna még, és csak hallgattam, hallgattam volna...
Értékelés: Emeli: fantasztikus. A többi, hát..., lehetne legközelebb több Emeli Sandét, a remek zenekarát, vokalistáit egy rendes koncert méretű koncertre lekötni? Szünetek és Alfrédek nélkül? Mert akkor az egész estére illene az értékelés.
A koncertfotók minőségéért elnézést, erre futja a nézőtérről egy mezei bloggernek.
