Hasonlóság és ellentét, azonosság és különbözőség, kontraszt és párhuzam, végül két komplementerből egy egész. Ez Enyedi Ildikó filmje.
Matematika és lírai szépség, naturalisztikus képsorok és költői metaforák, halál és szerelem, fizika és metafizika, hiány és teljesség, de mindenekfölött remény. Remény és életigenlés.
Endre (Morcsányi Géza) egy vágóhídon gazdasági vezető. Kiégett, megfáradt, fél kezére béna, korosodó házi bölcs. Letargiájából az új minőségellenőr, a meghatóan tiszta-szép és fiatal Mária (Borbély Alexandra) érkezése rázza fel. Mária furcsa. Magának való, merev, távolságtartó és izgatóan ártatlan. - Mária... talán a név sem véletlen. Kettejük bátortalan, puhatolózó ismerkedését egy rendőrségi ügy gyorsítja fel váratlanul. A nyomozás pszichológiai vizsgálatának köszönhetően derül fény furcsa, tudatalatti kapcsolatukra: éjszakáról éjszakára ugyanabba az álombéli erdőbe álmodják magukat, mint erős és egészséges, egymást odaadóan szerető gímszarvas pár. 
Nappalaik a nyári hőségtől tikkadt, vérben-szennyben úszó, mégis patikatisztaságú, számítógép-vezérelt, hűtőszekrény-hűvös kivégzés-gyárban telnek. Ám az édes álom téli erdőbe repíti őket, ahol ők ketten, az erdő gyermekei szépek, büszkék és szabadok. Ahol nem kellenek szavak, nincsenek ügyetlen ismerkedési próbálkozások, ahol ők már egy pár. Csak állnak egy kis tó partján a hóesésében, mit sem tudnak távoli rokonaikról, akik vasrácsok között várják a halált, nem tesznek semmi különöset, egyszerűen csak vannak. Összetartoznak.
Minden újabb nappal és éjszaka erősíti vágyukat, hogy áthidalják a tudatos és tudatalatti közti szakadékot, hogy az álmot valóra váltsák. De amennyire egyszerű minden ott a meseerdő rejtekén, annyira nehéz ennek a két embernek a valóságban valahogyan közel kerülni egymáshoz. Az idősödő Endre távolságtó, udvarias nyugalma, a kudarcok előre elfogadása nem egyéb, mint egy sérülékeny lélek erős páncél mögé menekülése. Az enyhén autista Máriának viszont enélkül az érthetetlen vonzalom nélkül is minden áldott nap küzdelem, harc az elfogadásért, a megfelelésért, ám most kilép a szakadék szélére. Pőrén, biztonsági felszerelés nélkül. Szívfájdító végignézni azt a hihetetlen küzdelmet, ahogy Borbély Alexandra Máriája sorra szakítja át saját gátjait, próbálja a "normálisak" világát nem csak megérteni, de minden irtózata ellenére megélni is. És összeszorul a szívünk, mert a játszma igencsak kétesélyes, a zuhanás már szinte elkerülhetetlennek látszik.
A film egyik csúcspontja a kád-jelenet. Éppen azért, mert zsigereinkben érezzük azt a totális reménytelenséget, ami Máriát a hideg fejjel megkomponált öngyilkosságba hajszolja. Azt érzi, amit minden elutasított, elhagyott szerelmes: a világ hirtelen érthetetlen és értelmezhetetlen, kietlen és sötét hellyé vált. Ám ő azt is tudja, ez nem csak átmeneti állapot. Az ő számára valóban nincs hely ebben a világban. A vágóhídra terelt szarvasmarhák világa helyett eljutna hát inkább a büszke, szabad szarvasok álomerdejébe. Hacsak...
A film végét nem árulom el, mindössze annyit, Mária életben marad, de az éjszakai álmok tovaszállnak.
Értékelés: Gyönyörű. Szeretettel és humorral, vérrel és emberséggel teli film. Bármilyen díjat megérdemel. Borbély Alexandra fantasztikus és Morcsányi Géza igazi meglepetés. A többiek is mind remekelnek, a film képi világa pedig egyszerűen lenyűgöző. Enyedi Ildikó alkotása érzékeny látlelet törékeny kapcsolatainkról, nehezen megtörhető magányunkról, kis bocsánatos bűneinkről. Ráadásul a legdrámaibb, vagy éppen a legmegkomponáltabb pillanatokat is remek érzékkel fűszerezi egy csöppnyi humorral. Csak azért nem mondom, hogy az év magyar filmje, mert igencsak az év elején járunk.
