Imádom Melissa McCarthyt. Már a Koszorúslányokban feltűnt, de a Női szervekben és A kémben teljesen lenyűgözött. Nem vagyok nagy vígjáték rajongó, de ezt a két filmet imádtam vele - s persze Sandra Bullock és Jason Statham sem akármilyen partnerek voltak. A főnök nem kapott valami magas pontszámot sehol, de bíztam benne, ki tudja, talán még csak kevesen látták...
Jelentem, kevesen, vagy nem kevesen, mélységesen igazuk volt. Fikarcnyival sem érdemel 4 pontnál többet. Unalmas, élettelen történet, és még csak nem is humoros. Ültem a moziban és azon tanakodtam, vajon csak én vagyok túl fáradt, vagy tényleg nem viccesek a poénok. Gondoltam, nehezen lendül bele, nyilván nem az a sztori lényege, hogy Michelle Darnell (Melissa McCarthy) lubickol a sikerben retardált titkárával és színtelen-szagtalan, nyuszifül asszisztensnőjével, Claire-rel (Kristen Bell) nehezítve. Aztán elbukik, börtönbe kerül.
Majd ha kibontakozik a történet, majd akkor kezd el Melissa is sziporkázni! De hiába vártam sziporkát. Végignézhettem az utóbbi évek egyik legidétlenebb meséjét a nehéz gyerekkorral, örök ducisággal, gátlásokkal és gátlástalansággal megáldott fehérgalléros bűnöző sárkány jó útra téréséről.
A Claire zseniális brownie-jára alapított új vállalkozással a bukott tőzsdecápa főnixként új életre kel, felhasználva ehhez Claire lányát, Rachelt (Ella Anderson), és kiscserkész társnőit. Közben megküzd régi ellenfelével és szexpartnerével, Ronnal (Peter Dinklage), elárulja új családját, legyőzi saját magát, végül jöhet a hepiend.
A történet lehetne hollywoodi édeskés-didaktikus, vagy vaskos-humoros, de egyik sem. Zavaros, értelmetlen helyzetek, ordenáré, öncélú altesti humor - a legízléstelenebb, amikor az XXL méretű idomok kontra törpe méretek abszurd és nevetséges látványát ráncigálják elő újra, meg újra. Közben Michelle olcsó poénokkal megy neki széplelkű cserkészlányoknak, sznob, vagy éppen élhetetlen anyukáknak, a pénzvilágnak, vagy éppen teszi nevetségessé a szülői felelősséget, a fair üzleti viselkedést. Természetesen csak azért, hogy könnyekkel a szemében ráébredjen, pénz nélkül azért mégsem, viszont bizonyos családokkal mégis érdemes...
Robert de Niro nem is olyan régen hasonló alpári vígjátékkal vétette észre magát. Az érzékenyebb lelkületűek nem is nagyon tudták túltenni magukat a csomagoláson. De azt a filmet, ha jó szemmel nézzük, lehet szeretni. Mert az egy valódi paródia. Minden pillanatában gondosan összerakták, van mondanivaló, helyzetkomikum, konzekvens karakterek, és közönséges, de jó poénok.
Ebben a filmben sajnos nincs valódi építkezés, nincsenek élő karakterek (még karikatúra jelleggel sem), és fájóan hiányoznak az igazi, kacagtató poénok.
Ami viszont valamelyest kárpótol, az egyrészt mégiscsak Melissa. Aki egyrészt minden körülmények között remek színésznő. Másrészt hihetetlenül jól és stílusosan tud kinézni, példaképévé válva annak a sok millió nőnek, akik gyakran érzik úgy, teltebb formáikkal semmi esélyük a csinos megjelenésre. Fantasztikus mosoly, bátran összerakott színek, kiegészítők, szuper frizura és smink. Önbizalom, életöröm, siker sugárzik belőle vesztes helyzetben is, és ha valami, ez az, ami ebben a filmben nagy érték. (Még akkor is, ha a módszerei... hm... hát igen.)
Kivételesen annak is örültem, hogy a film szinkronizált. Mert Börcsök Enikő nem először lubickol Melissa magyar hangjaként. Kis szerencsével holnapra semmi másra nem fogok emlékezni a filmből, mint Melissa fantasztikus kalapjára, nyakig zárt elképesztő ruháira, huncut mosolyára, és Börcsök Enikő isteni kacagására.
Értékelés: McCarthy (és férje, Ben Falcone) megbukott mint forgatókönyvíró. Ben Falcone, mint rendező is utóvizsgára bocsátva, rémesen hiteltelenek a verekedős-harcolós-akrobatikus jelenetek, a színészek játéka jellegtelen, egysíkú. Melissa és a film zenéje mentett valamit. Na jó, néha nevettem, annyira hálás voltam azért a pár kis elfogadható viccért...
