Nagy ritkaság, de egy jó barátom nem tudott ellenállni, és "ellenkritikát" írt. Helyet adunk kivételesen neki is :)
FANBOY-KRITIKA SPOILEREKKEL
Persze, hogy tudom, hogy a Star Wars-filmek többsége egyszerűen csak rossz. Volt idő, amikor ez komoly morális-esztétikai dilemmát okozott bennem, mert annyira egyik sem rossz, hogy trash-ként értékelhető legyen, viszont az ötödik rész kivételével egyik sem elég jó, hogy a bármikor-hajlandó-vagyok-megnézni kategóriába kerüljön. És mégis, nálam mind ott van. Úgyhogy szembe kell nézni a ténnyel: fanboy vagyok.
Méghozzá egyfelől nagyon megkönnyebbült fanboy, mert az új trilógiát George Lucas se nem írja, se nem rendezi, másfelől kicsit kétségbeesett fanboy, mert hát mégiscsak Disney. (Ugye, ezek egyike sem szorul bővebb magyarázatra?)
De azért hagytam magam felhájpoltatni, játszottam egy kicsit az új Star Wars Battlefront bétájával, elterveztem, hogy megnézem az eddigi hat filmet (de aztán valahogy nem jutott rá idő), megvettem a legdrágább jegyet a berlini Sony Centerben lévő Imaxbe (ami egyike Európa legnagyobb vásznainak), felvettem a kedvenc AT-AT walkeres pólómat és beültem életem eddigi legkényelmesebb moziszékébe (értem én, hogy drága volt a jegy, de ez kérem, ténylegesen első osztály).
Mivel JJ Abrams-nek két filmjét kifejezetten kedvelem (a többit sajnos kevésbé), láttam az új reményt (pun intended), és azt is tudtam, hogy sem Jar-Jar Binks, sem ewokok nem lesznek a filmben. Lesz viszont öreg és lelakott Carrie Fisher meg Mark Hamill, és mivel mindkettőt okosnak, tehetségesnek és cukinak tartom, ez már igazából elég is volt. Harrison Fordnak is megpróbáltam megbocsátani az Indiana Jones 4-et meg az Ender’s Game-et, és elhittem Christ Stuckmannek, hogy BB-8 messze nem olyan borzasztó, mint amilyennek a trailer alapján tűnik (igaza volt). A tízperces technobabble után, ami arról szólt, hogy hogyan tették a mindenhovahangszórókat a dupla lézervetítő mellé végül elkezdődött a film.
JJ Abrams sajnos azt a formáját hozta, amelyiket én kevésbé csípem. A roppant eredeti és élvezetes Super 8 (jó, eltekintve a végétől, ami egyértelműen Spielberg cukormázas producerkedésének köszönhető) és a tisztelettudó, de friss és újszerű Star Trek iránya helyett a pasas a Star Trek Into Darkness-t produkálta újra, vagyis készített egy olyan remake-et, amit a rajongók imádni fognak, és igazából nem is remake, mert megváltoztattuk a szereplők nevét, nemét stb. Pedig dehogynem, a The Force Awakens az Episode IV-ből és V-ből van összegyúrva, a világon semmit sem kockáztat (még Han Solo halálával sem, manapság amúgy is divatos főszereplőket mészárolni, köszike, George RR Martin), sőt, azzal, hogy meglovagolja az eredeti trilógiát és visszahozza a hőseit, az egész filmből igazság szerint egy gigantikus fan service lesz, ami arra jó, hogy megalapozza a következő két filmet (amit már nem ő fog rendezni), meg persze, hogy behozza annak a csekély összegnek mintegy a kétszeresét, amit a Disney kifizetett George Lucas-nak a teljes franchise-ért.
Persze, hogy az Episode VII sem jó film. A főgonosz (Supreme Leader Snoke) karaktere komolyan vehetetlen, a megagigahiperhalálcsillag (és az elpusztítási metódusa) szintén, és a néger rohamosztagos sajnos nem több néger rohamosztagosnál – habár a film elején, amikor még véressisakú rohamosztagosként van jelen, kifejezetten szép és intim megoldással ad a maszkjának személyiséget a rendező (nem, a színész nem annyira kellett ehhez se, sajnos). És igen, tele van plot hole-lal, logikai buktatóval, a legkényelmesebb pillanatokban tálalt random megoldásokkal, és őszintén remélem, hogy a csápos szörnyes jelenetet teljes egészében kihagyják majd a rendezői változatból, mert az nem csak nagyon nem illett az egészbe, de gagyi is volt (és Lucas rajzfilmszerű megoldásait idézte).
És persze, hogy imádtam! Ez a film pontosan úgy és annyit tisztelgett az előző filmek előtt, hogy elolvassza az összes fanboy szívét. A – lássuk be – nem túl eredeti karaktereknek ezúttal sikerült kicsit árnyaltabb személyiséget adni (főleg Han Solónak és Chewbaccának), az új karakterek közül Rey és Kylo Ren kifejezetten kedvelhető és érdekes volt, és bár a történet minden szempontból meggyalázta és földbe tiporta az expanded universe-ből ismert összes sztorit és karaktert (Ben Solo, hát hogyne), amiért a hardcore rajongók nem kicsit érzik most úgy, mintha elárulták volna őket, azok után, hogy évtizedeken át ők tartották életben a franchise-t, pont az expanded universe kapcsán, ha sikerül elvonatkoztatnunk ettől, akkor nagyon szépen lepakolta az alapokat a következő két filmhez. Nyilvánvaló, hogy ha valaki kicsit sem fan, akkor a film felét nem fogja érteni, mert olyan mennyiségű easter egg, utalás és homage volt benne, de azt hiszem, senki se gondolhatja komolyan, hogy ezzel a résszel kéne kezdeni a sorozattal való ismerkedést, és ha valaki eddig nem lett rajongó, hát ettől a résztől sem lesz az, mert ez most star wars-osabb lett, mint a prequel-trilógia (ami még inkább érdekessé teszi JJ Abrams Star Trek-rendezésit, mert azok is inkább star wars-osak, nem annyira star trekesek).
Összefoglalva: szerintem ez a második legjobban eltalált Star Wars-film a Birodalom visszavág után. A történet pont elég egy új trilógia indításához, a karakterek sokkal kedvelhetőbbek, mint a prequel trilógiában voltak, az akciójelenetek hitelesek és adrenalindúsak, a humor pontosan ott van a helyén, van benne nevetés, sírás, izgalom, egyszóval olyan, mint Liza Minnelli teste a Kabaréban: lapos, ahol laposnak kell lennie, és gömbölyded, ahol meg annak. A bluray 3D kiadás instant get, és várom a következőt. Ha pedig eddig nem tudtam volna, a moziban lehetőségem akadt megtanulni a következő német mondatot (mert kb. kétszázszor hallottam gyors egymásutánban, kifelé menet): Han Solo ist tot.
