körülöttemavilág

Fura egy film ez... Végre egy új thriller annak a David Finchernek "tollából", akinek többek között a Hetediket, a Játsz/ma-t, a Harcosok klubját, a Pánikszobát köszönhetjük. A Benjamin Button nem az én világom, bár zsenialitását elismerem, A közösségi háló nem nyűgözött le, a Tetovált lány pedig alulmaradt a skandináv verzióval szemben. Nem voltam egyedül ezzel a várakozással, rengeteg díjra jelölték, ám végül egyetlen jelölést sem sikerült díjra váltani.

 

Nagyon tetszett, sőt, odavoltam érte, mégsem tudom hová tenni. Persze, megfelel a műfaji meghatározásoknak, minden apró részletében vérbeli thriller. (Apropó, mi is a thriller? Elsősorban filmes műfaj, neve az angol borzongani - thrill - szóból ered. Félelem az ismeretlentől, bizonyos veszélyek megérzése, megsejtése. A thriller első, és mindmáig utolérhetetlen óriása, Alfred Hitchcock szerint az embernek, természetéből eredően, szüksége van felkavaró élményekre, borzongásra, és ezt a jó film segítségével úgy élhetjük át, hogy közben tudat alatti biztonságérzetünk megmarad. A félelem öröme...)

Minél hétköznapibb a szituáció, minél közelebb érezzük magunkhoz a főhősöket, annál inkább tudunk azonosulni a helyzettel, annál erősebb az érzésünk: hiszen ez velem is megtörténhet. Néha lopva odapillantunk  a barátunkra, párunkra, gyerekünkre - biztos, hogy ő nem...?! Nem, persze, hogy nem... 

Tehát egy látszólag átlagos (már úgy amerikai-film módra átlagos) fiatal pár: a jóképű, kicsit bumfordi, sármos pasi és a tökéletes, okos, szőke szépség első látásra egymásba szeret, összeházasodik, és boldogan él, amíg tart a holtomiglan-holtodiglan. (Kivételesen dicséret a cím fordítójának, végre egy telitalálat magyarítás az unalmas Gone Girl helyett.) Vagy amíg a feleség gyanús körülmények között el nem tűnik. 

Ez persze önmagában nem túl frappáns ötlet, ilyenkor szokott egy ötvenperces sorozatban kiderülni, hogy a bánatos-szenvedő férj tüntette el az asszonyt, de a zseniális nyomozók /helyszínelők/médiumok stb. természetesen túljárnak az eszén. Tehát nem is árulok el nagy titkot, ha megsúgom, bőven van vaj a férj fején, a házasság sem működik olyan fényesen, mint ahogyan a látszat csillog. Akad gond bőven, anyagi, érzelmi, karrierbeli, családi. Mintha az ötödik házassági évfordulóra minden szerkezet, ami addig a háztartásban kiválóan működött, hirtelen elromlott volna. És már nem érvényes a garancia, nincs ingyen szervíz. Minden megoldási kísérletnek komoly ára van.

A koncepció kétszeresen kettős: a hagyományos krimiszerű történetvezetés is, és Amy naplóírása is, időben  két síkon mozog. Ez a dupla csavar zseniálisan hántja le a tündérmeséről a cukormázas borítást. Miközben egészségesen borzongunk - ahogy kell! - és próbáljuk megfejteni a feladványt, észre sem vesszük, hogy szép lassan egy másik történetbe csúszunk át. És máris a saját történeteinken gondolkodunk. Hogyan jut egy párkapcsolat az unalom, frusztráció, féltékenység, gyűlölet, bosszú pokolbéli bugyraiba? Hogyan törhet darabokra valami, amiben olyan erősen hittünk, hogy örökké tart majd? Törvényszerű volt vajon a paraméterek ismeretében, vagy mi hibáztunk? Meg lehetett volna akadályozni a véget, vagy már a kezdetekben kódolva volt? 

Nem szeretném ellőni a poént, illetve poénokat (mert a rejtély megoldása naná, hogy nem egyszerű...), de azért annyit elárulok, Ben Affleck mosolya tényleg zsibbasztó (ha igaz a hír, Fincher kifejezetten mosoly-castingot tartott), és remekül játssza a kicsit proli, kicsit suttyó, meglehetősen lusta, akaratgyenge, nem túl mély, de legalább kedves és jó szándékú cuki külvárosi férjecskét. Nem tudom, hogy azért, mert alapvetően ilyen, vagy mert ilyen jó színész, de ha az előbbi, akkor legalább kiválasztása miatt megilleti a rendezőt a dicséret. Rosamund Pike viszont óriásit alakít, minden átváltozása hiteles, annyira az, hogy miatta borzongunk meg igazán. Két nappal később is, ha éjszaka riadtan ébredünk. 

Hogy akkor miért nem hozott el egyetlen díjat (még nálam) sem? 

Mert a mellékszereplők, a mellékszálak, a háttértörténetek némelyike kifejezetten hiteltelen, vagy gyenge. Ez vagy az eredeti regény, vagy az adaptáció, vagy a rendezés hibája, nem tudom, de rontotta a hatást. Egy pszichothrillertől elvárom, hogy rávilágítson a szereplők mozgatórugóira, megmutassa a döntő fontosságú helyzetek hátterét. Ha ez elmarad, egyes szálak csak lógnak a levegőben, és sem a színészek, sem én nem tudunk mit kezdeni vele. Kár. Mindenesetre Tyler Perry a védőügyvéd szerepében brillírozott - üdítő kivételként.

Értékelés: Nagyon jó. Ha szereted a csavaros történeteket és Ben Affleck mosolyát, akkor majdnem kitűnő. Ha csak egyszerű izgalom-párti vagy amerikai módra, akkor egész jó. Egyszóval érdemes megnézni.