Az elmúlt hétvégén két filmet választottam a házi videotékából. Két teljesen különböző filmet, gondoltam én. Aztán ahogy elkezdtem gondolkodni rajtuk, úgy jöttem rá, nagyon is hasonló a két film.
Két valóságos történet. Két nő, egy egészen fiatal és egy egészen idős. Egy prostituált és egy hívő katolikus. Két nő, akik a világ széléről elindulnak a nagyvilág közepe felé, hogy aztán visszatérjenek a kiindulási pontra. Két nő, akik minden nehézség, megalázás, kiszolgáltatottság ellenére képes megőrizni emberségét, érzékenységét, önmagát. Akik a tapasztaltakat nem gyűlöletre, hanem szeretetre, megbocsátásra fordítják le.
PHILOMENA - Határtalan szeretet, angol filmdráma, 2013.
Philomena egyszerű, átlagos, középosztálybeli ír asszony, mélyen hívő katolikus, romantikus lányregényeket olvas, a nagyvilágról nem túl sokat tud. De van egy titka. Fiatalon, nagyon fiatalon "megesett", ami miatt bigott családja nem csak hogy kitagadja, de a Jézus és Mária Szent Szíve (milyen szép és álságos név...) nővérek kolostorába száműzi. Megszülheti gyermekét, de cserébe négy évig rabszolgaként dolgoztatják, gyermekét örökbe adják Amerikába. (Ebben a témában feltétlenül javaslom megnézni A Magdolna nővérek-et!)
Ötven évvel később szánja rá magát, hogy féltett titkát megossza egy újságíróval. Egy felsőbb osztálybeli, semmiben sem hívő, néha idegesítően arrogáns újságíróval. Elsőre nem adunk sok esélyt párosuknak, végül mégis együtt próbálják meg felkutatni Anthonyt. Nyomozásuk Washingtonba viszi őket. Megtalálják, de már késő, Anthony (Michael) már nem él. 
Ezzel nem "lőttem el" a poént, mert az igazi utazás ekkor kezdődik. Egy anya, aki soha, egy pillanatra sem felejtette el kisfiát, fényképekből, újságcikkekből, beszélgetésekből próbálja utólag felidézni gyermeke életét. Kettejük road-movie-ja egy igazi páratlan utazás. 
A szkeptikus, hitetlen, kiégett politikai újságíró, és a történtek ellenére is mélyen hívő háziasszony párosa, amely a köztük lévő áthidalhatatlannak tűnő szakadék ellenére is mély barátsággá alakul. A két ember, a két értékrend összecsapása a mély dráma ellenére is tud könnyeden humoros lenni. Mindketten kénytelenek átértékelni a világról alkotott képüket: nem csak a zárda titkos világa rejt visszataszító tetteket, és embertelen embereket, de a modern médiáé is.
Judi Dench egyszerűen zseniális, nincs értelme ragozni. Steve Coogan finom, alázatos alakítása azonban méltó párja, amit csak kiemel, hogy ő remekelt a forgatókönyvvel is.
A legszebb, legmaradandóbb pillanata a filmnek talán az, amikor útjuk végén visszatérnek a zárdába, s Philomena meg tud bocsátani. Szívből.
Értékelés: korunk társadalmi drámáinak tucatjait villantja fel könnyedén, erőlködés nélkül, finom humorral fűszerezve, kacagtatva és könnyeket csalva. Szép film, egy békés vasárnap délutánra. Ja és amúgy zseniális, muszáj (legalább) egyszer megnézni.
VIKTÓRIA - A zürichi expressz, magyarul beszélő svájci filmdráma, 2014.
Viktória egyszerű, átlagos, budapesti (mi több, valószínűleg "nyóckeres") cigánylány. Átlagosan kilátástalan élettel, fárasztóan egyforma, sehova sem vezető napokkal, tengés-lengéssel. Teljesen átlagos vágyakkal. Vágyakkal egy kicsivel jobb élet után. Nem tudjuk, milyen volt a gyerekkora, milyen örömök, csalódások érték eddigi rövidke életében, mivel próbálkozott, vagy sem. De nem is lényeges, hiszen tudjuk. Tudjuk mindannyian, milyen lehet ebben a közegben felnőni. Tudjuk, miért és hogyan vezet az út sok ezer nő számára a felszínen csillogó éjszakák világába.
Viktória a jobb élet reményében Zürichbe utazik, ahol jelentős a magyar prosti kolónia. Magyarok a stricik, az uzsorások, a lányok. Csak a kuncsaftok nem azok. De ez csak annyiban jelent különbséget, amennyiben az árut és az árakat németül kell tudni megnevezni. A "vevők" számára éppen olyan tárgy a női test, mint bárhol a világon. Ez persze nem újdonság, ha csak erről szólna a film, akkor legfeljebb a K2 2014-es játékfilmes újraforgatása lenne.
Tudjuk, hogy a prostitúció világa embertelen, hogy a hierarchiában mindenki lefelé rúg és fentről fél, hogy van benne pénz, de amilyen nehéz megkeresni, olyan könnyű elveszíteni. Egy darabig ehhez képest jól mennek a dolgok. Viktória pénze szépen gyűlik, még szobatársával, az átlagosan rasszista Blondie-val is sikerül valamiféle barátsághoz közelítő kapcsolatot kialakítania.
Még a szerelem egészen enyhe fuvallata is megérinti - egy fekete, férfiprostituáltként is működő, szintén bevándorló fiú, ki más.... És mégis, a film legmeghatóbb, legártatlanabb jelenete kettejük tánca. Ahol nem számítanak a nyelvi nehézségek, a való világ szörnyűségei, ahol csak ők vannak, finom érintések, bátortalan pillantások, önfeledt repülés a zene szárnyán.
Persze a látszólagosan kielégítő üzletmenet bármikor képes drámává válni, Viktória kártyavára pillanatok alatt dől össze. Megmenekül, de úgy jön vissza a "Nyóckerbe", ahogy indult, egy kis válltáskával. Üres kézzel, de újabb mély sebekkel kívül-belül.
Nem csak Farkas Franciska (Viktória), Stefánovics Angéla (Blondie), Nagy Zsolt (Junior) remekel a filmben, de a többiek, a teljesen amatőr szereplők is maximálisan hitelesek - Pölöskey Erika (Marina) kiemelkedően.
Nem véletlenül Zürich: ötven magyar lányból a zürichi éjszakában egy nem értett magyarul. Nem véletlenül svájci film: a magyar prostituáltak és vonzáskörük komoly migrációs probléma Zürichben - nekünk nem probléma az emigráció. Nem véletlen a Svájci Filmalap támogatása, miközben a Magyar Filmalap ebben a témában nem látott potenciált.
Értékelés: nem könnyű film, nem könnyed szórakozás. Vannak hibái, de szerethető, mélyen érintő alkotás. Erős jó. Nagy kár, hogy a hazai filmiparba nem fért bele.
Két nő, két utazás. Ami közös bennünk, a megbocsátás. Talán.
