Egyre jobban szeretem a fotókat. A minőségi, valódi, fotóművész által készített fotókat. Ez is csak olyan, mint a többi művészet, ha sokat lát az ember, előbb-utóbb észreveszi a különbséget az olcsó, hatásvadász poénok, önmagukért való vizuális nagy durranások és a megtervezett, mondanivalóval bíró hatások.
Helmut Newton fotói nyilván sokakat vonzanak, egyszerűen már ösztön szinten is. Ki ne nézne szívesen szép női testeket profi módon fotózva? Még mi nők is értékeljük az esztétikus látványt, hát még hímnemű embertársaink....
De hol válik szét az akt- és divatfotózásban a szex (esetenként szoft pornó) mint cél, illetve a meztelen emberi test használata, mint eszköz, egy gondolat kifejezésében? Mitől lesz valaki világhírű, mások pedig ugyanolyan szép nőket fotózva nem?
Nem vagyok birtokában a bölcsek kövének, pláne nem egy ilyen mértékben szubjektív műfajban. Csak gondolataim vannak a dologról.
A portré, mint műfaj. - Milyen érdekes, az előző blog-bejegyzésem pont erről szólt... - Híres, és kevésbé híres dekoratív, szép nők, férfiak, de főleg nők.
Kim Basinger, amerikai filmszínésznő. Az egyik legszebb. Legszexisebb. Szinte smink nélkül. Mezítláb, gyönyörű, finom csipkeruhában egy végtelenbe vesző, dupla kerítésre simulva. A test, a láb vonalai teljes párhuzamban a drótkerítés perspektívába vesző éleivel. Félelem. Fájdalom. Aki nem ismeri bővebben az élete történetét, az is el tudja képzelni, miről szól a kép.
Charlotte Rampling, brit filmszínésznő. Klasszikusan szép járomcsont, kiemeli a fény-árnyék hatást. Fekete-szürke falsíkok, találkozásuk valahol az aranymetszés szerinti függőleges közelében. A kisablak világos fény-trapézára felel a szabályos, szinte világító arc. Mesteri kompozíció.
Divatvilág és a test, mint eszköz. Egyben vágyak tárgya. Mikor melyik. Egyik leghíresebb fotó-kettőse:
Manökenek a kifutón, egy tervező kreációiban. Majd ugyanezek a manökenek ugyanabban a pózban, ugyanabban a testtartásban, ruha nélkül. Mit mond nekünk az emberi test a maga pőreségében, és mit beburkolva? Biztonságról, szépségről, eleganciáról, vagy éppen kiszolgáltatottságról? Mennyiben nézzük másképp férfi, vagy női szemmel? Vajon irigylésre méltóak-e ezek a gyönyörű nők? És ha igen, ruhában, vagy anélkül azok? Kérdések - a mi dolgunk a gyönyörködés, és ha van energiánk, akkor egy kis gondolkodás, válasz keresés.
Egy ikonikus Newton-fotó 1975-ből és egy nem kevésbé híres Martin Munkácsi kép 1938-ból.
(Nem kevés világhírűvé vált magyar származású fotóművészeink egyike). Nyilván érzékelhető melyik kép kié, de érdekes a kifejezésmód hasonlósága és eltérése.
Közös európai iskola (H. Newton német, Berlinben indult a karrierje, M. Munkácsi útja Magyarországról először Berlinbe vezetett, onnan Amerikába).
Műtermi fotó. Tükör, kép a képben funkció, barokkos eszközök - ahogyan azt például Velazquez több képén látjuk (itt: Vénusz tükörrel). Elgondolkodtató, vajon Newton ennyire tudatosan használta a különböző korok képi jellegzetességeit, eszközeit, vagy ösztönösen volt ilyen jó....?
Helmut Newton fokozza a hatást, komoly fejtörés összerakni, hol áll végül is az aki elkattintja a képet.
Végül pedig a "hagyományos" divatfotózás. Nem tudom feltűnt-e, eddig Newton-tól csak fekete-fehér képeket tettem fel. Egyszerűen azért, mert ő maga is ezt kedvelte inkább, színes fotói többsége a megrendelésre készült divatfotó. De a biztos stílusérzék, az adott irányzathoz való képi igazodás sosem hiányzik nála.
Valószínűleg a női divathoz mit sem értő férfiemberek is azonnal tudnák, melyik egy olasz dizájner munkája és melyik a Chanel divatház kreációja. És akkor is tudnák, csupán a képi világtól magától, ha a modelleket egy egyforma zsákba bújtatnánk.
Helmut Newton nem próbálta meg tagadni, hogy a szépség gyönyörködteti, a női szépség különösen. Történetei, mondanivalója ekörül forog, erről szól. De lássuk be, ezzel embertársaink nagy része így van. És ő ezt olyan zseniális módon tette, hogy én megbocsájtom neki egyoldalú nézőpontját.
P.S.Hogy valami negatívumot is írjak azért.... Nem tudom kinek a hibája, de rengeteg olyan portré szerepel a kiállításon, amit az átlag magyar néző nem tud beazonosítani. Például Charlotte Rampling-nek itthon néztem én is utána. Esetleg oda lehetett volna annyit írni, mégis ki az a képen, színész, modell, barátnő, akármi... A kiállítás koncepciója nehezen követhető, főképp az első nagy teremben össze-vissza bolyong az ember, útmutatás nélkül. És azt végképp nem értem, hogy ha már elhozták a fent mutatott négy meztelen modell fotóját, a párja, a felöltözött, az miért nincs itt?! Ettől függetlenül ajánlom, ezen a kiállításon tényleg mindenki megtalálhatja a számára izgalmasat.