A kis Amadeo Modigliani nem született szerencsés csillagzat alatt. A livornói szefárd zsidó család éppen negyedik gyermeke születésére, 1884-re megy tönkre. Első tizennyolc éve: elszakadás a szüleitől, betegségek, mellhártyagyulladás, tífusz, imádott nagyapja halála, újabb mellhártyagyulladás, szegénység, skarlát - ám eközben mindent megtesz, hogy elérje célját és festő legyen.
Abbahagyja tanulmányait, festőiskolába jár, szobrászatot tanul, bejárja Róma, Nápoly, Velence, Firenze múzeumait, templomait. Olyan intenzitással szívja magába az elődök és a kortársak tudását, mintha tudná, milyen rövid lesz az alkotásra adatott idő... Négy nyugodtabb év elteltével, az őt anyagilag támogató nagybácsi halála után, 1906. elején megérkezik Párizsba.
Abba a Párizsba, ahol éppen csak berobbantak a Fauve-ok (Vadak), ahová alig pár évvel korábban érkezett meg a nála mindössze három évvel idősebb Picasso, ahol olyan - ma már ikonikus - személyiségekkel ismerkedik meg Picasso mellett, mint Apollinaire, Matisse, Chagall, Max Jacob, Kisling, Anna Ahmatova, Léger, Delaunay, s nem utolsó sorban a szobrász Brancusi. Ahol, bár továbbra is anyagi és egészségügyi gondokkal küzd, támogatókra talál. Belekóstol a Montmartre, az alkohol/mámor világába, a szobrászatba - amely meghatározó alapja lesz festészetének. Az utóbbitól visszatér a vászonhoz, de az alkohol, a szenvedély és a TBC már örök útitársa marad.
Extravagáns, önpusztító, megszállott. Szenvedélyes lélek, megtört test, fanatikus alkotószellem. 1914: annyira gyenge, hogy harcra alkalmatlanná nyilvánítják. S ezzel bélyeggel a világháború hátországában - sokadmagával -automatikusan marginalizálódik. Hiszen nem védi a hazát, szegény, tüdőbajos, ráadásul külföldi és zsidó, háborús időkben léhaságokkal lopja a napot. Gyanús. Haszontalan. 
Aki "csak" rajzol és fest, szinte kizárólag egyalakos portrékat és aktokat. Ám az elszigetelődés egyben közösségteremtés is - Modigliani egy olyan világ része lesz, amelyben összeverődik mindenki "más". Dezertőrök, homoszexuálisok, rokkantak, zsidók, hontalanok, gyenge fizikumú, vagy háborús sérült művészek.... Minél inkább tölti ki mindennapjait a megaláztatás, a sikertelenség, a szenvedés, a nyomor, annál megszállottabban keresi a szépséget, az igazságot, a tisztaságot.
Modigliani egyre erőteljesebb egyéni stílusban festi portréit. Külön világot teremt hosszúkás arcú, afrikai, kambodzsai, japán, dél-amerikai maszkokra, törzsi szobrokra emlékeztető alakokból - ismerősök és ismeretlenek arcképeiből. Benépesíti világát furcsa, megkapó teremtményeivel. Valaki azt mondta, olyan, mintha karikatúrák lennének. Csakhogy Modigliani nem az arc jellegzetes vonásait emeli ki, torzítja el - ő a az arcokat, formákat a saját nyelvére fordítja le. Az időnként hiányzó szemek furcsa módon egyszerre hangsúlyozzák a maszk-érzetet, és kényszerítik a nézőt arra, hogy a szemkontaktus keresése helyett inkább a modell karakterére koncentráljanak. Mintha a felszínes társasági csevegés helyett a kép szereplőjével együtt fordulnánk magunkba, együtt merülnénk el mélységeinkben.
Fantasztikus, zűrös művész, gyönyörű férfi nőkkel, alkohollal, tragédiákkal, szenvedéssel és mámorral körítve. A boldogság csak pillanatokra éri el, de ezek a boldog pillanatok is tragédiába fulladnak. Beatrice Hastings-szal töltött pár kiegyensúlyozott éve után megismerkedik az akkor 19 éves Jeanne Hébuterne-nel. Viharos, szenvedélyes kapcsolatuk állandó hullámvasút - különválnak, gyerekük születik, újra összeköltöznek, újra gyermeket várnak... S amikor Modigliani 1920-ban turbekulotikus agyhártyagyulladásban meghal, Jeanne nyolchónapos terhesen követi szerelmét a halálba, leugrik ötödik emeleti lakásuk ablakából. Árván maradt kislányukat a művész nővére neveli fel.
Modigliani úgy érzelmes, hogy nem érzelgős. Kíváncsi, érzékeny, odafigyelő megértő szűrőn át közelít az Emberhez. Technikája lenyűgöző, dekoratív, értelmezése, logikája elgondolkodtató. Egy-egy portréja szép, tartalmas, emberi történeteket mesél. Parafrázisai, klasszikus témákra álmodott újraértelmezései nem egyszerűen szórakoztatóak, vagy szemet gyönyörködtetőek. Modigliani mélysége, embersége, eleganciája, érzékenysége, szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen. Halála után hihetetlenül gyorsan került a keresett művészek listájára, hogy végül állócsillag legyen a legelismertebb modern művészek között. Az idő végül elhozta számára a sikert.
Értékelés: a kiállítás lenyűgöző, festmények, szobrok Modigliani különböző korszakaiból, a rá ható kortársaktól, vagy éppen ókori klasszikus elődöktől. De amitől igazán különleges, azok a korabeli rövidfilmek, fotók, és egy igazán ritkaság számba menő portréfilm a művészről. Még október 2-ig látogatható, egyszerűen kihagyhatatlan!
