Be kell vallanom, elfogult Alföldi-rajongó vagyok. Elsősorban a színészért, másodsorban a színházigazgatóért, harmadsorban a rendezőért vagyok oda. Mindegy, hogy Proustot, a furcsa zsenit személyesíti meg; részeges ír papot, pszichológust, vagy politikust játszik, mindig hiteles - és az idő múlásával egyre jobban állnak neki az elegáns, középkorú, direkten vagy a háttérből irányító, de mindenképpen ellenállhatatlan, hatalom-birtokos szerepek.
Molnár Ferenc Norrisonja (Alföldi Róbert) jutalomjáték kizárólag jó humorú, jó kiállású, lehengerlően sármos, sikeres színészeknek. A teljesség igénye nélkül, az elmúlt évtizedekben olyan sztárok játszották a bankigazgató szerepét mint Márkus László, Kern András, Gálvölgyi János. És most Alföldi. Az Igenis, Miniszterelnök úr! kabinetfőnökének szerepében aratott sikere után nem volt kétséges, a bankelnök figurája ebben a parádés komédiában hálás feladat lesz.
Molnár Ferenc könnyed egyfelvonásosa tulajdonképpen egy jól kidolgozott, több karakterrel kibővített, hosszabb kabarészám. Norrison igazgató, maga a földi mindenható, felesége az erkölcs rendíthetetlen bástyája, mégsem sikerült a reájuk bízott amerikai milliomos-csemete, Lydia (Lénárdt Laura) ártatlanságát megóvni. Ha ez nem lenne elég, az öntudatos, ám megesett leány tudta mi a dolga: titokban férjhez ment. Egy sofőrhöz. Egy munkáspárti taxisofőrhöz (Szatory Dávid). Az amerikai milliomosszülők (úgyis mint potenciális bank-mentő befektetők) pedig másfél óra múlva megérkeznek. Norrisonnak ennyi idő áll rendelkezésére, hogy a faragatlan, rosszul öltözött, ápolatlan, kiábrándító hátterű, szegény emberből minden tekintetben remek partit varázsoljon.
Norrisonnak (Molnár Ferencnek) kisujjában van a magyar dzsentri-világ, ismeri az álmágnások és álarisztokraták előállításának minden csínját-bínját. Ráadásul rendelkezésére áll ehhez titkárnők, titkárok, felügyelőbizottsági tagok, kereskedők, szabók, borbélyok, címekkel és címzetes rangokkal, nevekkel kereskedők hada. Semmi más nem kell a varázslathoz, csak pénz, engedelmesség, még pénz, pontosság, még több pénz és egy kis olajozás (ezt az olajozás témát mellesleg melegen tudnám ajánlani a mai vezetőknek is!). Ha ez mind megvan, létrejöhet a varázs: Egy, kettő, három ... abrakadabra ... s láss csodát, pont másfél óra múlva ott áll egy snájdig főnemes, kifogástalan társasági öltözetben, visszafogott társalgási stílussal (egy téma - egy mondat), tagsággal a legjobb klubokba, szakmai tekintéllyel, lakosztállyal, megfelelő családi háttérrel, cigarettatárcával, csekk-könyvvel, orchidea-csokorral az anyósának.
Valóság vagy ámítás, igazság vagy szemfényvesztés, becsület vagy reális helyzetfelismerés? Molnár Ferenc úgy tartott görbe tükröt a húszas évek fővárosi úri társaságának, hogy az a tükörkép azért szerethető és irigylésre méltó maradjon. Remek poénjai, kedvesen megrajzolt karakterei, hívogató mesevilága felhőtlenül szórakoztat, csak az utolsó mondata szúr oda: "Szégyellje magát az egész emberiség!"
Alföldi karikíroz, felnagyít, eltúloz, kihangsúlyoz, felpörget (tovább, tovább) - ám néha lelassul, magába mélyed, elmélázik, hangsúlyt vált, átlényegül. Így tennénk mi is, de a pillanat már el is repült, s robogunk, tovább, tovább! Körülötte mindenki más csak statiszta, csupa kétdimenziós figura, jellegüket egyféleségük adja, ez alól csak Debreczeny Csaba, és helyenként Lénárdt Laura kivétel (utóbbi különösen lenyűgöző bájos angolos akcentusával, amiből egy pillanatra sem zökken ki).
Znamenák István kellemesen stílusban korszerűsítette a darabot, miközben valójában neutrális időtlenségben tartotta. Rendezése visszafogott, bár nekem időnként egy kissé túlzottan is vásári, főképp a különböző szakmák külső megjelenését illetően. Mintha cirkuszi bohócok adnák elő a borbély, a szabó, a cipőbolti kifutófiú, vagy éppen a gyomorbajos pénzember figuráját. De ezt igen jól csinálják. Furcsa mód a nők sokkal kevésbé karikírozottak, mondhatni szürkék. Ruházatban is. Pedig ha bele akarnék magyarázni valami komolyabb üzenetet, nagyobb hangsúlyt fektetnék a színekre. Például mindenkit (ennél is) szürké(b)be öltöztettem volna, Norrison és Lydia kivételével - csak ők ketten rendelkeznek saját akarattal, önálló vágyakkal, szabad döntésekkel. A férj pedig szürkéből változna át rikítóan, szemet bántóan, hamisan színes kreatúrává, egy élő karikatúrává.
Értékelés: remek. Molnár Ferenc könnyeden maró stílusa, frappáns jelenetei Alföldi ritkán élvezhető komikusi vénájával párosítva bárkit elvarázsolnak. Ha pedig a szórakozáson túl feltétlenül mondanivalóra is vágyunk, csak nézzünk körül, hány pökhendi, csupa drága márkába öltöztetett, kizárólag BMW-n vagy Audin száguldozó tartalom és belbecs nélküli felkapaszkodott bugris irányítja körülöttünk a világot. Pénzéhes Primadonnák. Akik valahogy így születnek.
"A ruhában nem volt semmi
A karomban nem volt senki.
A teste csak jelmez volt,
Hangja talán gépből szólt
Arca csak a színes fény
Hangulat egy szép estén."
