körülöttemavilág

Nicholas Sparks 19 év alatt 19 könyvet írt, ebből egy tucatnyit meg is filmesítettek. Mind csupa szerelem, csupa romantika, csupa keserédes mese.

Mégis, a Szerelmünk lapjai messze a legjobb értékeléseket kapta a nézőktől, s fotók ezrei a neten bizonyítják: Rachel McAdams és Ryan Gosling olyan divatot teremtettek, olyan érzéseket hoztak a felszínre, amelyeket nem lehet egy legyintéssel a cukiság kategóriába száműzni.

A történet - mi tagadás - nem túl acélos. Boldog békeévek a II. világháború előestéjén, Seabrookban, Dél-Karolinában. Kissé bohókás találkozásuk, némi húzódozás és évődés után egy expresszvonat sebességével szeret egymásba a szépséges milliomos csemete, Allie Hamilton (Rachel McAdams) és Noah Calhoun (Ryan Gosling), aki a helyi fatelepen dolgozik fizikai munkásként. Szerelmük lángoló (mi más?!), nem ismer lehetetlen és határokat. Egy balzsamos nyári éjszakán Noah megosztja féltett titkát Allie-vel, megmutatja neki álmai leendő otthonát, egy gyönyörű, régi, lakatlan udvarházat. Allie továbbszövi a mesét, fehér házról ábrándozik kék zsalugáterekkel... Mit ad isten, áll a házban egy zongora is, ahol a lány eljátssza kedvesének kedvenc darabját - természetesen a korhadó házban évek óta álldogáló hangszer szinte hangversenytermi színvonalon szólal meg. Már éppen egymáséi lennének e varázslatos éjszakán, ám a milliomos szülők éppen ezen a napon elégelik meg ezt a rangon aluli, meddő kapcsolatot, és cibáltatják haza az addig feltűnően szabadjára engedett lánygyermeket. A fiatalok a családi dráma hatására összekapnak, ám kibékülni már nincs mód, gazdagék New Yorkig futnak a veszélyeztetett örökössel.

Noah egy éven át minden nap levelet ír Allie-nek - aki természetesen nem kapja meg azokat, csak majd sok év késéssel... de ne ugorjunk előre. Kitör a II Világháború, Noah bevonul, túlél, s kap az államtól némi veterán végkielégítést. Ráadásul édesapja is meghal, se testvér, se más rokon, de kis örökség, nyitva az út az álmok megvalósítása előtt. A fiatalember már szinte megszállottja lesz annak a régi háznak, megveszi, kitatarozza, gyönyörűen berendezi és vár. Nem nősül, nem alapít családot, mondjuk azt sem tudjuk mit dolgozik, miből él, miből tartja fenn a csodaházat, csak azt tudjuk, vár. Eközben Allie, a kötelességtudó honleány sebesülteket ápol talpig csiniben, bele is szeret egy snájdig déli fiatalember, aki gazdag, jó lovas, és természetesen megfelelő társadalmi helyzettel bír. A kedves szülők is pártolják kapcsolatukat, Allie is boldog, készülődnek a celeb-esküvőre, amit a média sem hagy szó nélkül. S csudák csudája, éppen az eljegyzésről szóló hír alatt egy fél hasábnyi hír a csodálatos fehér udvarházról kék zsalugáterekkel, a házról, amit a tulajdonos a két kezével állított helyre, de nincs az a pénz, amiért eladná. Allie nyilván máskor nem olvasna újságot, de hogy így egy lapra került a két hír, kénytelen észrevenni - és menten el is ájulni. Aztán az eszméletre térés után azonnal autóba pattan, és meg sem áll Noah-ig. A szerelem az szerelem, nyilván sosem múlik el (pláne ha sosem teljesedett ki, s örök vágy maradt...), de ha egy leány rájön, hogy tinédzser-kori szerelme minden elejtett szavára emlékszik, és más dolga sincs, mint hogy vágyait pontról pontra teljesítse, akkor képes ez a szerelem még nagyobb hőfokon is égni. Olyan látványosan nagy lánggal, hogy az összes tűzoltó eldobja a poroltót... Allie vőlegénye elegánsan és meglepően sztoikus nyugalommal félreáll, Noah addig is agyonfrusztrált barátnője nem hogy bánatos lenne, de gyakorlatilag visszakapja a szerelembe és jövőbe vetett hitét ekkora érzelmek láttán, Allie édesanyja pedig szánja-bánja minden bűnét, visszaadja azt a bizonyos 364 levelet, s szemléltető oktatás keretein belül megosztja lányával saját hasonló szerelmének (gazdag lányka plusz munkásfiú románc) titkát.

Csuda egy történet. Semmit sem tudunk tulajdonképpen senkiről, mindig mindenki ráér, nincsen munkahelyi probléma, családi konfliktus, nincsenek testvérek, rokonok, barátok, barátnők. Nincs múlt, nincs előzmény, nincs magyarázat, hogy honnan, miből a munkásfiú gazdagodása, miért lett hirtelen megengedő a zord szülői pár, nincs semmi más, csak a nagybetűs SZERELEM. Örökké, betegségen, önfeláldozáson, várakozáson, reménytelenségen túl, egészen a sírig. Lettek persze gyerekek, meg unokák, meg eltelt közben úgy 50 év, de az a láng ki nem hunyt egy pillanatra sem, hogy végül kettejüknek együtt lobbanjon el.

Hát persze, hogy tetszetős. Tetszetős mese. De én nem nagyon szeretem a tetszetős meséket, mégis a képernyőhöz kötött a film. (Bevallom, azért Nicholas Sparks könyvet egyet sem olvastam, s nem is szeretnék...) Hogy mi a titka? Először is adott egy jó rendező, Nick Cassavetes (többek közt olyan remek filmek alkotója, mint a Betépve, vagy az Ál/arc). Aki hihetetlen jó érzékkel választotta ki a két főszereplőt, az akkor még alig ismert Rachel McAdams-et és az éppen berobbant Ryan Goslingot. Működött a kémia, olyannyira, hogy szerelmük lapjai a forgatások után is tovább peregtek - az óvatos ismerkedés, kölcsönös utálat, elkerülhetetlen megadás, önfeledt szárnyalás valódi pillanatai a filmvásznon lenyűgözően hitelesek. Négy évig tartott a forgatás utáni románc. Az egész film minden, kissé ironikusan felsorolt együgyűsége ellenére is hiteles. Fantasztikusak a díszletek, a helyszínek, a kosztümök, a sminkek, a frizurák, az összes többi színész, nem utolsósorban a gyönyörű és lenyűgöző Gena Rowlands, aki úgy ragyogja be a filmvásznat, hogy szinte észre sem vesszük mellette szegény James Garnert. És azért mint minden mesében, ebben is vannak fontos gondolatok, ha kissé el is halványulnak a nagyszabású tűzijáték sziporkázása árnyékában. Szerethetünk-e két férfit/nőt egyszerre? Hogyan döntsünk? Hogyan dolgozzuk fel saját döntésünket? Mit tehetünk a másikért, amikor így vagy úgy éppen elveszítjük őt? Mit adhatunk valakinek, aki lassan egyre inkább saját világa, sérült fizikai valósága foglya? Mi a szülő dolga/felelőssége/lehetősége, ha gyereke sorsát próbálja boldoggá tenni? Egyáltalán, mi a szeretet?

Értékelés: Jó film, látványvilága lenyűgöző. Kellemes szórakozás egy fáradt estén. Az egyszerű tündérmese kétdimenziós karaktereit olyan energiákkal sikerült megtölteni, amitől életre kelt, hitelessé vált a történet.
Az a sok fiatal, aki azóta a film hatására 'The Notebook' díszletben, ruhában, beállításokban fotózkodik, tartja eljegyzését és osztja ezt meg a nagyvilággal, remélem a külsőségeken túl megérzett valamit abból a finom szépségből, ami kiemeli a hasonló egyestés, kellemes filmek közül.