"Ha egy egész falu kell ahhoz, hogy egy gyerek felnőjön, akkor ahhoz is egy egész falu kell, hogy megerőszakolhassák."
2002-ben óriási botrány rázta meg Bostont, az Amerikai Egyesült Államokat, tulajdonképpen az egész világot. A Boston Globe oknyomozó csapata, a Spotlight (Reflektorfény) több éves kutatás után fellebbentette a fátylat a katolikus egyház papjai által, hosszú évtizedeken keresztül, a gondjaikra bízott, kiszolgáltatott gyermekek ellen elkövetett szexuális erőszakról. Ám az igazi robbanást annak a leleplezése jelentette, hányan vettek részt a fenti bűnök eltitkolásában.
Tom McCarthy filmje puritán és lényegre törő. Márpedig a lényeg is egyszerű: nincs kibúvó. Az elszámolásnál nem lehet kifogás az egyház jó híre, a város prosperitása, az ügyvéd karrierje, az újságíró kényelme, a rokonok sértődése. Semmi sem lehet fontosabb, mint az ártatlanok ellen elkövetett erőszak leleplezése, és a jövőbeni esetek megelőzése.
A Spotlight újságírói nem akcióhősök. Nem fenyegeti őket veszély, nem tör az életükre a titkos ellen. Nem kell halált megvető bátorsággal ellenséges területre betörniük, ütött-kopott autókon menekülniük, vagy éppen beépülniük a gonoszok közé. Ők csak végzik a munkájukat, próbálják kideríteni az igazságot, kicsit jobbá tenni maguk körül a világot, s nem utolsó sorban eladható hírekkel megtölteni az újságot.
A Spotlight újságírói olyanok, mint mi. Van gyermekük, nagymamájuk, régi barátjuk, üzleti partnerük, lelkük, félelmük, büszkeségük. Munkájuk aprólékos, néha unalmas, néha felzaklató, olykor egy buldog kitartását igényli. A modern oknyomozás ritkán jelent látványos kalandokat, (anti)hőseink a legizgalmasabb pillanatokat levéltárakban, könyvtárakban, esetleg a számítógép előtt, vagy éppen bírósági folyosókon ülve élik át. És időnként nehéz döntés előtt állnak: kinyissák-e Pandóra szelencéjét...
Új főnök érkezik, Marty Baron (Liev Schreiber), aki ütős sztorit vár a csoporttól. Figyelmüket a város bíborosára irányítja, aki a jelek szerint több pap szexuális molesztálási ügyéről tudott, mégsem tett semmit az elmúlt húszegynéhány évben, legfeljebb áthelyezte őket. Robby Robinson (Michael Keaton), Sasha Pfeiffer (Rachel McAdams), Michael Rezendes (Mark Ruffalo) és Matt Carroll (Brian d'Arcy James) összecsiszolódott gépezetként kezdik feldolgozni a rendelkezésükre álló anyagokat. Gyűlnek a bizonyítékok, a tanúk, az áldozatok vallomásai, és nem utolsósorban egy megszállott ügyvégnek, Mitchell Garabediannak (Stanley Tucci) köszönhetően eljutnak 
Bernard Frances Law bíborosig. Ezen a ponton válik nehézzé a döntés.
Amikor egy fontos társadalmi szervezet (kormány, egyház, párt, szakszervezet, ENSZ, Vöröskereszt, stb.) keretein belül követnek el korrupciót, erőszakot, egyéb bűnöket, az eltitkolásra, relativizálásra, hallgatás fala mögötti eltussolásra irányuló erőfeszítéseket mindig ugyanazok az érvek próbálják menteni: Ez az egyház/kormány/jótékonysági szervezet (tetszőleges elnevezés behelyettesíthető) remek emberekből áll, akik sok jót tettek a várossal/hazával/a világ éhezőivel! Mindannyian emberek vagyunk, akadnak köztünk, akik néha megbotlanak, de emiatt nem kellene a párt/egyház/rendőrség jó hírét vásárra vinni, mert ezzel többet ártunk, mint használunk. Természetesen igyekszünk kárpótolni az áldozatokat, visszatenni az ellopott pénzt, bocsánatot kérni (négy fal között, négyszemközt), de felesleges meghurcolni az ártatlan, jó szándékú, értünk keményen dolgozó bíborosokat/minisztereket/katonai vezetőket. Hát még ilyen nehéz időkben, amikor lecsapott ránk a gonosz, itt áll lesben a terror, és bármikor újabb csapást mérhet ránk! (Az eset közvetlenül 9/11 után robbant ki). Ilyenkor különösen szükség van arra, hogy az emberek bizalommal fordulhassanak egyházuk/kormányuk/hadseregük felé. 
Hogy miért hajlunk a fenti érvek elfogadására? Miért nem állunk az áldozatok mellé? Miért nem hisszük el? Mert hiszünk abban, hogy a világ igazságos és biztonságos. És ennek fenntartásában az ismert szervezetek, mint például egyház/hadsereg/kormány/szociális intézmény, stb. segítenek. Legalábbis szeretnénk hinni benne. Minél vallásosabbak, konzervatívabbak vagyunk, annál inkább. Ha jól viselkedünk, nem eshet bajunk. Akikben hiszünk, azok pedig nem lehetnek bűnösök.
A Spotlight azt üzeni: egy intézményben mindig emberek tesznek-vesznek, akik el is bukhatnak. Ám a hit (istenben, ideában, értékekben) örök. A hit megőrzésének viszont nem feltétele egyes emberek tévedhetetlenségének, hiba nélküliségének deklarálása. Hihetünk a demokráciában, de nem kell eltitkolnunk, ha egy demokratikus politikus korrupt. Hihetünk Istenben, de nem kell elsiklanunk afelett, ha földi helytartója pedofil. Bízhatunk az ENSZ-ben, de kötelesek vagyunk megbüntetni azon katonáikat, akik gyerekeket és nőket erőszakolnak meg.
Egy áldozat vallomásából: Nem csak a testemet erőszakolták meg, de a lelkemet is. Mert éppen az tette velem, akiben bíztam, akinek nem tudtam nemet mondani, hisz itt a földön ő volt nekem Isten. Elvették a hitemet is.
Értékelés: Megérdemelte a legjobb film Oscar-ját. Éppen a visszafogott rendezéssel, a felesleges külsőségek elhagyásáv
al erősítette az üzenet súlyát. És persze a színészi alakításokkal. Stanley Tuccit nem tudom nem imádni, bármiben, de a többiek is remekeltek. Örömmel láttam viszont több mellékszereplőt, akiket különböző sorozatokból már jól ismerek, ilyen nívós filmben. Meg kell nézni. Mert jó film, fontos dolgokról szól, és mert nem dughatjuk a homokba a fejünket mi sem, itt Magyarországon sem.
