Kopár-fenséges táj, aszketikus arcélű főszereplő(k), békésen bégető juhok. Mintha létező világunkon kívül járnánk, valamikor nem sokkal a bűnbeesés után. Az ember kiűzetett, és ha Izlandra űzetett, léte örökre egybeforrt a mostoha természettel, az ősi erőkkel és a juhokkal.
Zsoltár. Ez jár azóta is a fejemben. Néztem a filmet és ott motoszkált bennem az érzés, mintha egy bibliai történetet látnék. Káin és Ábel harca. A Biblia állandó szimbóluma, a juh avagy bárány: a mindennapi áldozati bárány, a bűnbak, és persze Jézus, Isten ártatlan Báránya, aki magára vette népe bűneit. A Pásztor, aki nyáját tereli. A tékozló fiú(k) kései megtérése. A szeretet időtlen ereje. Engesztelhetetlenség és bocsánat. Fájdalmas, lassú, fenséges dallam.
Miközben persze egy minimalista, meglehetősen statikus, egyszerű történet kockái peregnek lassan a szemünk előtt. Két öregember éldegél egy tanyán, két külön nyájjal, negyven éve csak levélben kommunikálva egymással. A szokásos éves kos-szépségversenyen Kiddi (az idősebb testvér) állata nyer. Gummi (a fiatalabb) mintha ezen a fronton állandó második lenne. Amúgy ő a "jófiú", akinek minden pillanata, mozdulata takarékos, fegyelmezett, gazdaságos. Egyedül él, talán mindig is egyedül élt. Hétköznapjai óramű pontossággal tiktakkolva csordogálnak. Esténként, elalvás előtt puzzle-t rakosgat. Karácsonykor feldíszíti a házat, szépen megterít, és egyedül, jóízűen megvacsorázik a gyertyafényben. Ha megtalálja bátyja egyik elkóborolt állatát, szó nélkül leteszi annak ajtaja elé. De nem beszélnek.
Tragikus módon Gummi fedezi fel, hogy Kiddi győztes kosa súrlókórban szenved, ezért le kell ölni a völgy összes nyáját. Gummi szófogadóan, saját kezűleg végzi ki minden állatát. Mindegyiktől el is köszön. Minden halálba maga is kicsit belehal. Végül fellázad. Gyönyörű kosát és pár jerkét eldug a pincében. Menti a család nyájának írmagját.
Kiddi is lázad. Ahogyan a "rosszfiúk" szoktak: hadakozik, kiabál, összeomlik, permanens alkoholizmusba fojtja bánatát. És közben rájön öccse titkára. Végül újra mint (szent) család, a vezérkossal, a már vemhes juhokkal és az üzenethordozó fantasztikus kutyával a két testvér együtt menekül a hatóság nyájat sújtó halálos ítélete elől.
Hogy legyűri-e őket a hóvihar, vagy a 40 év alatt elfojtott szeretet melege elég-e a megváltáshoz, azt nem tudjuk. De nem is fontos. Az utolsó tíz perc apokaliptikus képei, a hóba ásott menedék furcsán fénylő apró katedrálisa, a liturgikus zene együtt ég a retinába és az agyunkba. A befejezés váratlan, jobbegyenes a gyomorszájba. Kapkodjuk a levegőt, várunk, nem értjük. Várunk. Lassan kezdjük érteni. Várunk. Nem akaródzik elindulni. Várunk. Próbálunk magunkhoz térni, vissza ebbe a rohanó, zajos világba.
Mindeközben a film kicsit bumfordian, de mégis finoman humoros. Imádtam a jelenetet, amikor Gummi a markológép kanalában szállítja alkoholmámoros, félig fagyott bátyját a kórházba. Vagy amikor nagyollóval vágja a lábujj körmét. Ahogy ügyetlenkedik a juhok bújtatásával - hisz még a világvégén is nehéz egy aprócska nyájat egy pincében elrejteni. És hogyan máshogy jöhetne rá a Hatóság a juh-jelenlétre, mint a vécén ülve, rémülten hallva a talpa alól egy felajzott kos szaporodást célzó igyekezetét...
Sok mindent megtudunk erről a furcsa, ősi, de modernizált világról. Ahol nyolc-tíz fa már egy nagy, és értékes erdő. Ahol himnuszt szavalnak a kos verseny előtt - mi máshoz, mint a juhokhoz. Sokáig azt sem nagyon tudjuk, mikor is játszódik a film. Az egyenpulóverek hazájában nem segít a divat, Gummi házát egyszer berendezte valaki az 70-es években, de hogy hány év telt el azóta, arra sincs támpont. Amíg meg nem jelennek az állategészségügy, a modern tudomány emberei, talpig szkafanderben, terepjárókkal, mobiltelefonokkal. És logikus érvekkel, miért kell kiirtani az ősi gének hordozóit, a család híres nyáját.
Minden kép, mozdulat, szó jelentéssel bír. Hosszan visszacseng, elgondolkoztat: lehet-e, érdemes-e egyedül; ki tudjuk-e mondani a fájdalmainkat; van-e megbocsájtás, visszaút, utolsó utáni pillanat? Milyen mélyen lakik a szeretet?
Értékelés: Csak vájtfülűeknek, akik szeretik a lassú építkezést. És azoknak, akik már tucatnyi skandináv regényen vannak túl. Ők fogják igazán élvezni. Remek film, nem véletlen a sok díj. Sigurdur Sigurjónsson (Gummi) eszköztelensége lenyűgöző. Ő csak úgy van, teszi a dolgát, makacsul. Theodór JúlÍusson (Kiddi) sokáig háttérszereplő, egyik pillanatról a másikra, a szemünk láttára egyenesedik ki a válla, és lesz az, aki egész életében lenni szeretett volna: az elismert idősebb testvér, az oltalmazó báty. Gímur Hákonarson filmje különleges, de nem adja magát könnyen. Viszont megéri.
