"Lajos, te maradj ki a történelemből!"
Kimaradni a történelemből? Csak nevelgetni a gyereket békében, főzni a madártejet, sütni a női szeszélyt, gőzölni a kalapokat, kihordani a postát snájdig egyenruhában és vasárnaponként a Duna-parton piknikelni? Megpróbálni kikerülni a történelmet? Hát azt meg hogyan?!
Fekete Ibolya filmjének története tipikus XX. századi magyar családregény: a Mille-Gardó-Barót famíliát szétszabdalja Trianon, összeragasztja, majd újra szétszakítja a II. világháború, tapossa a fasizmus, üldözi hegyen-völgyön, egy egész országon át a sztálinizmus. Időnként kísértetiesen emlékezetet a Napfény ízére, de már a címek különbözősége is sugallja, ez a film sokkal könnyedebb, humorosabb, sokkal kevesebb benne a pátosz, a tragédia. Talán mert a nőké a főszerep, ők döntenek, intéznek, emlékeznek, mondanak véleményt - valójában ők mozgatják a szálakat, mindazt, ami nem "történelem".
Egyszer, az 1900-as éves legelején Székelyvalahol, a mai keleti határon is túl, volt egyszer egy békebeli, tornácos házikó. Abban élt az öreg Mille a feleségével és három lányával. Rendes férjjelöltből már abban az időben is komoly hiány mutatkozott, Mille Rozália (Básti Juli) kezéért sem vetélkedett egyetlen gazdag herceg vagy agyafúrt szegénylegény sem, így hát hozzáadták a falu postásához. A házasság boldogtalan, de gyümölcsöző volt, középső gyereknek születik bele Gardó Berta. Élete valójában egy évtizedeken átnyúló road-movie, huszonhétszer költözik határokon kívül és belül - és mennyivel többször szeretne!
Elsőként 'Trianon' löki át a családot Debrecenbe, ahonnan Bertuska (Ónodi Eszter) a csalódások és fogyatkozó családja elől Budapestig szalad. A kis masamódra rátalál a nagybetűs élet és a szerelem, az évszázad nagy világégésén is elvarázsolt királylányként robog-táncol át. Békében is folytatja a nagy utazást, fővárosból kisvárosba, kisvárosból falu végére, faluvégről szocialista iparfellegvárba, majd bányászfaluba, végül vissza a fővárosba. Nem mintha mániákus költöző lenne, de a történelem, az nem hagyja nyugton. Hol háború, hol forradalom űzi, menekül családostul besúgók és fekete autók, szegénység és reménytelenség elől. De azért élnek boldogan, amennyire lehet, féltőn vigyázzák egy szem lányukat, a kis Bertát. 
Telnek múlnak a békeidők, lepereg a homokórán a sok év. Bertuska (Danuka Szaflarska) az ezredfordulóra kicsit fárasztó, kicsit demens, de nagyon szeretni való madárcsontú kis öregasszonnyá fogy, akit lánya, Berta (Básti Juli) őriz és ápol. Élete végéig.
Az Anyám és más futóbolondok... tulajdonképpen furcsa szövedéke egy filmnek és egy mozgó fotóalbumnak. Berta és Anyuka hétköznapi élete, kettejük közös sorsa, aprócska, fájdalmas harcaik-örömeik adják a történet gerincét, három dimenziós karaktereit. Együtt lapozgatják Anyuka furcsán működő emlékezetének képeit. Együtt lehelnek életet a homályos, megfakult fényképekbe. Együtt idézik fel a család életének boldog, vicces, megrázó, izgalmas, tragikus pillanatait. A szemünk láttára (szó szerint!) elevenednek meg régi fotográfiák, keverednek szinte megkülönböztethetetlenül korabeli filmfelvételek a Mille-Gardó család meséjével. A fényképalbum szereplői szórakoztatóak, kedvesek, bohókásak, komolytalanok. A legdrámaibb pillanatokban is úgy viselkednek, mintha csak egy régimódi mesekönyv mozgatható papírfigurái lennének.
Az érzelmek redukálása, a távolságtartás, a karakterek leegyszerűsítése miatt tudunk őszintén nevetni a történelem legszörnyűbb tragédiáit látva is. Hisz' így teszünk akkor is, amikor a saját albumainkat nézegetjük: Nahát a dédnagypapa, micsoda kackiás bajusszal vonult be az I. világháborúba! Dédnagymama... milyen szép, törékeny fiatalasszony volt, nem csoda, hogy talált új férjet a három gyerekkel, özvegyasszonyként. És a nagyi! Mekkora szerencséje volt, hogy ebben a gyönyörű ruhában elment a bálba, és nem volt otthon, amikor lebombázták a házat. Hűűűű... édes anyukám, milyen ciki abban a térdzokniban tizennyolc évesen. Abban az évben, '58-ban szabadult a nagypapa, legalább láthatta ballagni. - Valahogy így nézegetjük a saját régi családi fotóinkat is. A tragédiák, örömök, divatok, születések képei személyes mesévé szövődnek, ami megérint ugyan, de már nem fáj.
Hogy ez a távolságtartás, idealizálás, könnyed báj működjön, el kellett engedni az utolsó Berta életének utolsó negyven évét. Csak a jelen van, és a régmúlt emlékei. Az a negyven év túlzottan fájna, a Bertáknak és nekünk is.
Értékelés: Szép film. Nem rengeti meg a világot, de sokan érezhetjük úgy valamelyik részletnél, igen, ez minálunk is így történt. Szép a fényképezése, ötletesek az animációk, remekek a színészek, de kiemelkedő a Básti Juli-Danuta Szaflarska-Ónodi Eszter trió. Rendkívül érdekesek a korabeli filmfelvételek. Kellemes mozi. Egy kis madártej, az hiányzott csak hozzá...
