Március, Operaház, Bánk bán.... 
Kikerülhetetlen, tradicionális, és mi tagadás, hosszú évek óta unalmas. Poros, didaktikus, kopott. Mennyire untam már az 1848-as ruhába bújtatott XIII. századi magyar nemes urakat, a 70-es évek fehér gömb lámpásait... El is kerültem az utóbbi években. Most mégis bekerült az egyik bérletbe. Üsse kő, megnézzük, hátha változott valami. Elvittem rá egy éppen érettségiző kislánykát, jól jöhet neki színpadon látni a darabot, még ha nem is az eredeti Katona József drámát.
És jött a meglepetés! 2010. óta Káel Csaba (az operafilmen alapuló) rendezésében, az eredeti Erkel-féle zenei változat látható az Operaházban. Ha nem is éppen egy modern, napjainkra adaptált, izgalmas rendezést látunk, de legalább nem akar nagyot durrantani. Hagyományos, szép jelmezek, minimalista, jelzésértékű, elegáns díszletek.
Kifejezetten szép, színekkel hangsúlyozott színpadképek. Visszafogott rendezői attitűd, Káel Csaba hagyja természetesen játszani énekeseit.
(Halk megjegyzés: A Tisza-jelenetnél csak a Tisza nem látszik. Melinda átkel fiával a karjában egy óriási fa lombján, és eltűnik. Aki nem ismeri az operát, annak fogalma sincs róla, tulajdonképpen hová ment, és mi történt vele....) Viszont szép jelenet Gertrudis halála. Semmi művér, vörös tócsa, ügyetlen haldoklás.Finom összeomlás, halványpiros, majd egyre erősödő vörös fény borítja be a királynő alakját. Szép és elegáns.
Az énekesek, akik mellesleg jól is énekelnek. Szokás szerint Bánk bán - Kiss B. Attila -
jelentőset javul a Hazám, hazám (nem kiemelkedően jó, de nem is rossz) előadása után. - Kíváncsi vagyok, mikor lesz már valaki, akit nem nyom agyon Simándi József (az Önök kértéknek köszönhetően az ország apraja-nagyja által kívülről fújt) híres áriája, Kertesi Ingrid hangja még mindig szép, Wiedemann Bernadett orgánuma, hangerőssége, színészi kvalitása pedig kiemelkedő.
Egyszóval, kellemes meglepetés volt -illetve lehetett volna. Mert felháborodásom jelentősen csökkentette az amúgy meglévő pillanatnyi élvezeti értékeket.
Már az is éppen elég baj, hogy a második felvonás közepéig gyakorlatilag teljesen érthetetlen volt a szöveg. Nem tudom, hogy a zenekar volt túl hangos, vagy a női énekesek nem tudnak érthetően magyarul énekelni, de ez komoly probléma.
Főleg annak, aki most látta először. Legegyszerűbb lenne feliratozni - bár elég vicces, a magyar operát magyarul feliratozni....
De sajnos lenne rá lehetőség. Mert egészen elképesztő módon valaki úgy gondolja ott az Operaházban, hogy ez az Erkel Bánk bán annyira nemzeti kincs, hogy egyrészt mindenki tudja kívülről a szöveget, tehát nem baj, ha nem érti, másrészt a külföldiek finoman szólva is le vannak ejtve. Se angol feliratozás, se angol tartalom-ismertetés a programfüzetben. De még egy kis, pár soros angol összefoglaló szöveg sem, mondjuk a szereposztás hátoldalán. Semmi.
A páholyunkban aznap este pont egy külföldi fiatalember ült. Az első felvonás végén bátortalanul kérdezte meg - angolul - Bánkra mutatva: Ő a király? Ekkor szembesültem a problémával. Szegény fickó, itt ül egy kisebb vagyonért, és egy teljesen ismeretlen történetet próbál megfejteni látványlapon. Ami ráadásul nem egy szimpla szerelmi dráma. Nehezemre is esett úgy elmagyarázni nagy vonalakban a lényeget, hogy ne bonyolódjak bele teljesen a magyar történelem viharos századaiba....
Az a valaki odafent vajon tudja, hogy az opera látogatóinak jelentős része, a drágább jegyek vevőinek legalább a fele külföldi?! Azt hittem az újévi koncert hasonló szarvashibája csak a véletlen műve volt (lsd. a januári első bejegyzésem), de úgy látszik, ez már koncepció. Kár érte.
