Már megint egy olyan darab, amit régóta szerettem volna megnézni, de sosem sikerült jegyet venni rá. Aztán a világhálón kalandozva rápillantottam a Radnóti Színház oldalára - és láss csodát, pont erre a darabra, pont egy nagyon alkalmas estére, pont az egyik legjobb helyre (a második sor közepére), ott virított két üres hely! Azonnal lecsaptam rá.
Mit lehet tudni a darabról? Beugratós a kérdés, mert a legizgalmasabb tudnivaló a szerző maga, Lars von Trier. Egy dán író-rendező, aki olyan drámákkal aratott sikereket, gyűjtött be európai filmes díjakat, mint a Dogville (Nicole Kidman), a Táncos a sötétben (Björk) és számomra a legfontosabb, a Hullámtörés. Csupa mélylélektani, súlyos, tragikus dráma, minimál díszlettel, hihetetlenül erős színészi alakításokkal. Lars von Trier indította útjára a Dogma95 nevű filmes avantgard mozgalmat, azzal a Thomas Vinterberggel, aki már említésre került korábban A vadászat című film kapcsán....Filmjei expresszívek, zsigerig hatolóak, nem könnyű az embernek magához térnie utánuk. És ez a Lars von Trier 2006-ban egyszer csak gondol egyet és filmre álmodik egy komédiát.
Az alaptörténet röviden: valahol Dániában, egy informatikai cég eladásra vár. A probléma csak az, a valódi főnök 10 éve álcázza magát, ő a cég kedves, vigasztaló mackója a felszínen, valójában azonban vérprofi kapitalista kizsákmányoló. Nem is lenne baj, ha az izlandi vevő hajlandó lenne közvetítővel tárgyalni az eladásról. De nem hajlandó. Neki kell egy valódi főnök, a Főfőnök. Így hát Ravn (Gazsó György), az álságosan-gonosz, ámde a színen esetlenül mosolygó-botladozó kőkemény profit-maximalizáló megbízza Kristoffert (Csányi Sándor), a tehetségtelen munkanélküli színészt, hogy játssza el a gonosz, hibáztatható, hirtelen felbukkanó Főfőnököt, kizárólag a szerződés aláírásáig.
Csakhogy a helyzet fokozódik, Igazi komédia alaphelyzet, mindenki mindenkiről mást gondol, a karakterek sziporkázóan szellemesek, jól eltaláltak. A párbeszédek pattognak, kacagtatóak, jutalomjáték a színészeknek. Nem is láttam még ilyet, Csányi Sándor nyíltszíni tapsot kap egy-egy jelenete után.
De remekelnek a többiek is, Gazsó György annyira szeretnivaló, hogy szinte megértjük a többieket, akik az igazság birtokában sem bírnak haragudni rá. Pálfi Kata elvarázsolt, szinte már abszurdan naiv figurája (Heidi) szánnivalóan ismerős a mindennapjainkból. 
Hihetetlen egy alak Schneider Zoltán Finnur-ja, aki végig beszéli a darabot izlandiul (?!) olyan hiteles színészi játékkal, hogy menten kedvem támadt utána nézni a dán-izlandi történelmi konfliktusoknak. 
Mert Lars von Trier, bár komédiát írt, de ad nekünk bőven gondolkodni valót, tele iróniával, gúnnyal -s nem utolsó sorban szeretettel. Nem csak a mai menedzser-világot karikírozza (nyuszihopp-ugrás + dal és ölelés, mint személyes probléma-megoldás, ego-ápolás, közben kőkemény kritika mindenért, ami a profit útjába áll), de a filmeseknek, színészeknek is kegyetlen görbe tükröt tart. Még saját magának is, beleszőve a szövegbe a Dogma-filmeket, nem éppen pozitív felhanggal.
Nem kímél semmit, se nemzeti érzéseket (a dánokat folyamatosan szidalmazza egy IZLANDI!), se emberi érzelmeket. Minden szinten rámutat nevetségességünkre.
Rámutat arra, ne vegyük már annyira komolyan magunkat. Különösen a végkifejlet ismeretében lesz világos ez - amit nem árulnék most el, igazi csavaros csattanót kapunk az utolsó pillanatban. Van min gondolkodni a darab után, akár napokig.... Akit érdekel, nézze meg! :)
S aki mindezt értő módon vitte színre Anger Zsolt rendező. És ahol méltó helyet a talált a darab, a felújított, kényelmes, immár RADNÓTI SZÍNHÁZ. Kényelmes nézőtérrel, jó színészekkel, rendezőkkel. És olyan széles skálán mozgó repertoárral, hogy mindenki találhat kedvére valót.
