Új sikerdarab a Katonában! - ennyit tudtam először. Később azt is, a '38-as Anschluss 50. évfordulójára írta Thomas Bernhard a darabot. Végül szembesültem azzal, hogy szinte lehetetlenség rá jegyet szerezni - csak barátnőm szerencséje és szemfülessége folytán sikerült épp két szabad helyet találni az interneten. (Tanulság: érdemes az ilyen "elérhetetlen" darabokra relatív gyakorisággal rákattintani, időnként visszamondanak jegyfoglalásokat!)
"A Heldenplatz egy család történetén keresztül elemzi a társadalomnak a fasizmushoz és antiszemitizmushoz való múltbeli és jelenlegi viszonyát." - olvasom az ismertető szövegben. Hát nem. A darab erről is szól - de valójában ennél sokkal többről. Emberi viszonyokról, amiknek semmi közük fasizmushoz, vagy antiszemitizmushoz. Családról, testvérek, szülők, alkalmazottak, barátok közti kapcsolatokról, túlélésről, harcról, megértésről, a szeretet sokféleségéről, hibáinkról, gyarlóságainkról. És a gyűlöletről is, igen. Egyetemes, közös problémáinkról, függetlenül attól, hogy a gyűlölet forrása faji, politikai, vallási, szexuális, kulturális, neveltetésbeli vagy éppen anyagi másság.
Alaphelyzet: Schuster professzor öngyilkossága után egy héttel, temetési előkészületek. Zittelné, a házvezetőnő egy felvonáson keresztül tartó monológjából - Herta, a cselédlány asszisztálása mellett - szinte mindent megtudunk az elhunytról és családjáról. Elképesztően precíz és finom rajza annak a szeretetnek és ragaszkodásnak, amikor az elveszített ember minden jó és rossz tulajdonságát, erényét és hibáját elfogadva tudunk visszaemlékezni és gyászolni. Szirtes Ági jelenlétét nem is nevezném alakításnak, annyira hiteles.
Ahogyan a második részben lenyűgöző Máté Gábor, mint az elhunyt bátyja. Aki az idősekre oly jellemzően csak mondja, mondja, ugyanazokat a lemezeket téve fel folyamatosan. Észre sem véve, hogy egyik mondatában a harc, az elvek melletti kiállás, a lázadás hiábavaló és értelmetlen voltáról értekezik, majd két gondolattal később számon kéri a társadalom fásult beletörődését, az egyén elkorcsosulást, konformista rendszerbe simulását.
Rezes Judit talán ha tíz mondatot mond az egész darabban, de az az életunt, kényeskedő, folyton valami kabátot magán összehúzó fázós távolságtartás egy miniatűr remekmű.
Ahogyan az egész darab egy remekmű. Dráma, amiben gyakorlatilag nincsenek párbeszédek. Fanyar humorú monológok sorát fűzte fel Bernhard, ráadásul a monológok többnyire a totális egymás mellett elbeszélés iskolapéldái. Hatásos a díszlet, az ebédlőasztal felépítése eszünkbe juttathatja magát a címadó teret, vagy a sokat emlegetett Döblingi Temetőt, de akár a krematóriumok ajtajait is.
És ami a legfontosabb, Bagossy László mértéktartó, jó ritmusú rendezésében kiemelkedő színészek alakíthattak kiemelkedőt.
Ajánlom mindazoknak, akik szeretnek elgondolkodni a világ folyásán, élvezik az iróniát, értik a szavak mögötti szavakat. És várom a véleményeket, vajon miért is ugrott ki a professzor élete végén a Heldenplatz-ra néző lakás ablakán....