Napfényes-ráérős őszi délelőtt, a magyar rendező-csodagyerek második filmje, szépséges előzetesek, vonzó cím, szinte üres mozi-nagyterem, egy óriás popcorn menü, 144 perc filmélmény... Így kezdődött. Sajnos nem így fejeződött be.
Amikor kijöttünk a teremből, valamilyen piackutatásba botlottunk, meglehetősen türelmetlen kérdezőbiztosokkal. Úgyhogy a kérdések-feleletek meglehetősen pattogósra sikeredtek. Milyen gyakran járok moziba? Havonta többször. Hogy ki vagy mi miatt néztem meg a filmet? Igen, bé válasz, a rendező miatt. Mennyire tetszett egy 1-től 5-ig skálán? Kettes. Ajánlaná ismerőseinek? Nem. Ezt az utolsó választ azért finomítanám. Azoknak ajánlanám, akiket érdekel a magyar filmművészet, akik áldoznak az idejükből olyan filmekre is, amik nem feltétlenül nyerik majd el a tetszésüket. Akik kíváncsiak a próbálkozásokra is, akik értékelni tudják a hibák mellett az erényeket, akik tudják, a kevésbé sikeres alkotások tanulságai segítenek az igazán érett, "nagy" művek felismerésében.
Nemes Jeles László - aki a filmen már "csak" Nemes László, lekerült róla a jel? - formailag gyönyörű filmet csinált. A lenyűgöző díszletek, külső-belső terek (Rajk László), az utolsó gombig korhű, szépséges kosztümök (Szakács Györgyi), s legfőképpen a hihetetlen operatőri munka (Erdély Mátyás), azoknak a szépséges, művészi, pihekönnyű, vagy éppen sokkoló képsoroknak a vizuális gyönyöre hosszú percekre elvarázsolja az értő szemű nézőt.
Azt nem tudom, Leiter Írisz (Jakab Juli) hattyúnyakába, tarkójába, válla finom ívébe, rebbenő-lebbenő puhabarna hajfürtjeibe a rendező, vagy az operatőr szeretett bele, de ezt a történetet mintha egy Íriszt titokban követő rajongó szerelmes szemén, a valóságot fantáziálásával kipótoló gondolatain keresztül látnánk. És nagyjából ennyire is tudjuk nyomon kísérni az eseményeket. Plátói vágyunk titokzatos tárgyát rejtélyek labirintusán át követjük, a kapott információmorzsák zavarosak, esetlegesek, amikor már azt hinnénk, értünk valamit, újra és újra csalódunk. Írisz léte önmagában talány. Talán nem is valóságos nő ő, csupán virágnévbe, halvány-, majd sötétlilába burkolt gondolatfolyam: kérdésekkel, elutasításokkal, hazugságokkal, elkapott félmondatokkal, folyamatos érzelemváltozásokkal, meglepetésekkel, félelmekkel küzdő zavaros gondolataink irányítója. Leiter: német szó, jelentése létra, vezető. Az írisz nem csak egy szép, többnyire lila virág, de szemünk azon különleges része, amely rekeszként, a pupilla nagyságának szabályozásával engedi át a fényt. Amin keresztül valójában látunk. Leiter Írisz talán nem is valóság, csak egy szimbólum, sorvezető egy gondolat-úthoz, amihez az érzékelés erősségét, pontosságát, a rekesz nyitását maga a rendező szabályozza.
Ezzel talán nem is lenne baj, ha Nemes László nem gondolná túl ezt a dolgot, nem erőltetne bele felesleges ballasztokat, hiteltelen momentumokat, nem húzná értelmetlenül hosszúra a filmet - és nem hagyna teljesen magunkra.
1913-at írunk, Budapest virágkorát éli. Több mint egymillió lakosának már jut közvilágítás, az utcákon konflisok járnak, a lóvasutat leváltotta a villamos, néha még hőlégballon is lebeg a város felett. A hölgyek csinos ruhákban és kalapokban járnak, virágzik a divatszakma. Egy szép fiatal hölgy állásra jelentkezik a Leiter Kalapszalonba. Ám amikor kiderül, hogy ő a korábbi tulajdonosok, a névadó Leiter házaspár messziről hazatért lánya, azonnal megfagy körülötte a levegő. Brill úr (Vlad Ivanov), az új tulajdonos megpróbálja visszaküldeni Triesztbe, de Írisz mindenáron maradni akar. Visszaszökik a szalonba, ahol Zelma kisasszony (Dobos Evelin) megengedi, hogy maradjon, munkát bíz rá. De fel nem veszi. Ettől fogva Írisz furcsa pillantások kereszttüzében téblábol a szalonban, a kalaposlányok szállásán, a Városligetben, grófi kastélyban, városszéli vigalmi negyedben, konflis-remízben. Nem tudjuk, pontosan miért jött, mit remélt találni, furcsán csodálkozó pillantása, logikátlan kérdezősködése és nyomozása újabb és újabb rejtélyeket fed fel, anélkül, hogy az előzőeket megválaszolná.
Írisz csetlik-botlik a nyüzsgő metropoliszban, soha nincs ott, ahol lennie kellene, szemtanúja lesz erőszaknak, gyilkosságnak, rablásnak, találkozik kéjvágyó kocsisokkal és arisztokratákkal, lánykereskedelemmel és bosszúval. Szinte nevetséges, hogy folyton vagy elküldik valahonnan, vagy számon kérik, miért nincs ott. Számtalan veszély leselkedik rá, ám a dramaturgia idegesítően kiszámítható módon menti meg - természetesen mindig az utolsó pillanatban.
Mivel kérdéseimre nem kaptam választ - miért jött haza Írisz, mi történt a családjával, mit tett pontosan a bátyja, mi a grófné sötét titka, ki bántotta Bauer Fannit, mit lett Zelma kisasszony sorsa, hogy csak a leglényegesebbeket említsem -, elkezdtem hát keresni az üzeneteket. És nem tetszett, amit találtam. Megtudtam, hogy az áldozat szempontjából mindegy, koszos kocsislegények, vagy nyálcsorgató öreg grófok akarják megerőszakolni; hogy az erőszakra nem lehet erőszak a válasz, ám ezt hiába tudjuk ésszel, az érzéseink néha mégis belerántanak a bűnbe. Bepillanthattam a jólét és gazdagság csillogó kulisszái mögé, hogy láthassam az ott burjánzó rothadást. Nem lepett meg. Ahogyan az sem, 1913-at csak egy év választja el 1914-től, az első világégés kezdetétől - felesleges volt a befejező képsorokkal erre a nyilvánvaló tényre ennyire zavarba ejtően didaktikusan felhívni a figyelmemet.
A számos logikátlan és dramaturgiailag megmagyarázhatatlan, felesleges jelenetet pedig semmi mással nem tudok magyarázni, mint hogy néhány színész szerepeltetése volt a cél, vagy egyszerűen a kor hangulatára voltak hivatottak ráerősíteni - például Lili (Moldován Dorottya) ápolási jelenete az ápolónővel és a doktorral (Zsótér Sándor). A színészi játék szinte irreleváns, Jakab Juli szép és tiszta arca többnyire tudatosan moccanatlan, a tarkója jóval beszédesebb. A többiek kiválasztását néha egyáltalán nem értettem, a meglepetést ebben a filmben Dobos Evelin érzékeny és kifejező játéka jelentette.
Értékelés: Ha csak vizuális szempontból értékelem, akkor Jeles. Ha a szándékot, a szimbolikát nézem, Nemes. Ha valaki megdöbbenni, félni, nevetni, izgulni, meghatódni, művelődni, elmélyülni, új információkhoz jutni, egyszóval adott témának megfelelően szórakozni szeretne, akkor kizárólag komoly előzetes rákészülés után (jó pár kritika elolvasása) ajánlom. Ha a zavaró hibákat nézem - a trendi hangkeverés miatti gyakran érthetetlen szöveg, a német beszéd helyenként elhagyott feliratozása, Írisz fehér ruhája a ligetben -, akkor közepes. De várom a rendező harmadik filmjét. A rendezőét, nem a forgatókönyvíróét...
P.S. A kalapok gyönyörűek, Jakab Juli Írisze pedig mintha szépséges magyar múzsák - Csinszka, Kozmutza Flóra, Gyarmati Fanni- reinkarnációja lenne.
