Szokás szerint nem tetszett a magyarított cím, mi köze a súlyos/kritikus állapotnak ehhez a rögtönzött szerelemhez? Egyáltalán mit akar jelenteni ez a szókapcsolat? Hogy-hogy rögtönzött egy szerelem? Mi más is lehetne...?
Aztán rájöttem. Kumail Nanjiani (Kumail Nanjiani) világában a szerelem, vagyis az a valami olyasmi, ami aztán házassághoz vezet, sosem improvizált, spontán, vagy rögtönzött. Épp ellenkezőleg, előre megtervezett, szépen elrendezett, megfontolt és gondosan kalkulált.
Kumail nem kedveli túlzottan a családja által intézett minden vasárnapi "spontán" randikat, de kedveli a családját. És nem szeretne kitagadott, kitaszított feketebárány lenni. Ezért jólnevelten elbeszélget a heti rendszerességgel érkező pakisztáni menyasszonyjelöltekkel, és megnyugtatja édesanyját, hogy most már tényleg jelentkezik a jogi egyetemre...
Ám valójában esze ágában sincs egyetemre menni. Esténként felfedezésre váró standup-humoristaként lép fel és rögtönöz, a számlákra valót pedig mint Uber-taxis keresi meg. Egy este a klubban megismerkedik Emilyvel (Zoe Kazan), akivel együtt tölti az éjszakát. Aztán véletlenül a következőt is. Meg a másnapot... Bár igyekeznek betartani Kumail kétnapos-szabályát, de a szerelem vihara szempillantás alatt magával sodorja a fiatalokat.
Együtt tanulnak, együtt alszanak, együtt járnak borkóstolóra, csak annyi időt töltenek egymástól távol, amennyit muszáj. Tanulás, munka, fellépés - és persze a kötelező családi ebédek Kumail számára. Együtt a családdal, és az egyre szebb és vonzóbb feleségjelöltekkel. Nem éppen váratlan a fordulat: Emily rádöbben, míg ő mindent elmesélt a szüleinek szerelméről, a fiú családja szemében ő egy szégyenletes, nemkívánatos elem - lenne, ha egyáltalán tudnának róla. Eddig tart a felhőtlen romantika.
Emily szakít Kumaillal, de még idejük sincs megszokni a másik hiányát, amikor Emily súlyos fertőzést kap, majd mesterséges kómába kerül. És innentől válik a film igazán méllyé és humorossá. Egy pakisztáni fiú, aki a kórház folyosóján ismerkedik meg ex-jövendőbeli anyósával-apósával, az elképzelhető legnagyobb tragédia árnyékában. Úgy kell helyt állnia, hogy róla az elmarasztaló ítélet már megszületett, miközben hazai pályán tovább kell játssza az anya-nyugtató színjátékot, s emellett egy standup tehetségkutató fesztiválra is készül.
A Rögtönzött szerelem hiteles, egyszerű, emberi film. Kedves, szórakoztató, megható, anélkül hogy érzelgős, csöpögős vagy éppen kínosan viccelődő lenne. Nem tudom, Nanjiani mennyire jó humorista, de ők ketten Emilyvel remek forgatókönyvet hoztak össze. Két antihős - egy esetlen, bátortalan, nem éppen szívtipró küllemű, sötétbőrű bevándorló taxisofőr, és egy csúnyácska, a gimiben a Legfeltűnőbb kétes címet elnyert öntudatos amerikai lány - botladozik a felnőttkor küszöbén. Amivel meg kell küzdeniük, az csupán az eltérő gyökerek, eltérő kultúrák, teljesíthetetlen szülői elvárások, életre szóló választások, amerikai egészségügy, rasszizmus, tradíciókról való döntés, értékrendek összehangolása.
Na és persze ott vannak még a családjaik is. A nagyvárosi, felvilágosult értelmiségi házaspár: Beth (Holly Hunter) és Terry (Ray Romano). Kumailra érthető módon haragszanak, hisz' megbántotta a lányukat, ám az egy pillanatig sem zavarja őket, hogy csak egy kétes egzisztenciájú muszlim bevándorló. Mindenhová laptoppal és okostelefonnal szaladgálnak, az orvosok szavait betűről betűre feljegyzik, és azonnal utánanéznek, ellenőriznek. Aggódásukat túlhajszolt információgyűjtés mögé rejtik. Terry békülékeny, aggódó és megértő férfiszolidaritása (van vaj az ő fején is...) előbb bocsát meg Kumailnak, ám Beth az, aki egy átevett és átbeszélt éjszaka után bebizonyítja, lánya az ő humorát örökölte - ha úgy hozza az élet, a "profi" standup-ost is lepipálja.
Kumail szülei vélhetőleg a beilleszkedett bevándorló család prototípusa. Megfelelnek az amerikai elvárásoknak, megszerzik a szükséges engedélyeket, végzettséget igazoló papírokat, adóznak, angolul beszélnek, de továbbra is a csak saját tradícióik, szokásaik szerint hajlandóak élni, házasodni, iskoláztatni, szeretni. Ahogy azt a fiuk szemrehányóan meg is jegyzi: Elhoztatok Amerikába, de elvárjátok, hogy pakisztáni életem legyen?
A pakisztáni muszlim Nanjiani család felépítése, a szerepek kiosztása, a tradíciók megszeghetőségének és megbocsáthatóságának határai furcsa módon mind a Hegedűs a háztetőnt juttatták az eszembe. Naveed (Adeel Akhtar) pakisztáni divat szerint öltözik, pakisztáni módra neveli a gyerekeit, pakisztáni módi feleség, ám valójában egy bájosan törékeny zsarnok. Azmat (Anupam Kher) látszólag nadrágot hord, ám melegszívű, szeretetteli lénye képtelen a haragtartásra. A zárójelenetben végképp kísértetiesen emlékeztetett egymásra a két búcsújelent. Egy konokul elutasító szülő, egy megbocsátó, törékenyebb másik, és egy gesztus, ami felold, elsimít, és felcsillantja a reményt.
Értékelés: remek. A The Big Sick mindennel olyan értékkel rendelkezik, ami egy filmet fogyaszthatóvá, szórakoztatóvá és művészetté tesz. Zoe Kazan alakítása úgy lenyűgöző, hogy a film felében csak intubálva fekszik. Holly Hunter hihetetlenül jó választás, külsőleg és személyiségükben is meglepően hasonlóak, igazi anya-lánya páros. Ray Romano megnyugtató, bűnbánó, kedvesen mackós lénye úgy veszi körbe a két temperamentumos nőszemélyt, hogy abban marad hely az udvarlónak is. Kumail alakítása a legesetlegesebb. Ha valóban ennyire mimikamentes az életben, akkor ezúton is elnézést, de vélhetőleg egy nem-színésznek saját magát filmen eljátszani igencsak embert próbáló feladat lehet. Feltétlenül ajánlom, minden korosztálynak!
P.S. Azért azt a kifogásolt egészségügyi ellátást különszobával, hat különféle türelmes szakorvossal, külön gyász-szobával, empatikus és értelmesen állást foglaló nővérrel, hát azt az egyet nem értettem...
