1955. márciusában a tizenöt éves Claudette Colvin nem adta át a helyét egy férfinak a busz fehéreknek fenntartott részén. Tettéért letartóztatták. Ugyanennek az évnek a decemberében Rosa Parks ugyanezt követte el. Őt is letartóztatták. Ezen az éjszakán indította el Jo Ann Robinson a Montgomery buszbojkottot. S ezzel kezdetét vette a faji elkülönítés elleni polgárjogi küzdelem az Egyesült Államok déli államaiban.
Ám volt egy hölgy, aki már 1939-ben bebocsátást nyert a Nyugat-Virginiai Egyetem falai közé, egyedüli "fekete" nőként. Az elméleti matematikus
Katherine Johnson (
Taraji P. Henson) eleinte tanárként, majd 1953-tól a NASA matematikai számításokat végző csoportjának tagjaként dolgozott - Dorothy Vaughn (
Octavia Spencer) vezetése alatt. És ebben a csoportban dolgozott még Mary Jackson (
Janelle Monáe) is, a NASA első "fekete" női mérnöke.
1961, hidegháború, NASA, Langley, Hampton. Virginia nem tartozott a legelvakultabb déli államok közé, de a NASA bizonyára meglehetősen férfiközpontú, a szegregációt becsületesen betartó és betartató munkahelyek közé tartozott. Ahol a Nyugati Csoport női dolgozóinak külön étkezdéje, mosdója és öltözője volt. Csak feketéknek. Ahol a repülés-kutatási csoport ajtajára Kathrine érkeztéig kiírhatták volna: Csak férfiaknak. Csak fehéreknek.
Theodore Melfi filmje XX. század egyik többszörösen izgalmas pillanatát merevíti ki. Kicsit átrajzolja a szereplők profilját, kicsit kicsinosítja a főszereplőket, kicsit kiszínezi a rideg tényeket, de megmutatja nekünk, milyen összetett és izgalmas az emberi természet, s legfőképpen milyen lenyűgöző az emberi tudás.
El tudjuk képzelni, mit érezhetett az a felsőbbrendű, hímnemű, "fehér" mérnök (
Jim Parsons), akit szakmailag (is) maga mögé utasít egy többszörösen "alsóbbrendű" lény? El tudjuk képzelni, hogy bárki olyan számítások alapján repüljön az űrbe, amit asszonyok, fehér papíron, ceruzával végeztek el? Hogy az első IBM nem tudta felvenni a versenyt Katherine analitikus geometriai tudásával - bár egy óriási termet töltött be? Van fogalmunk arról, milyen hihetetlen eredmény lehetett Mary Jackson számára, hogy egy velejéig szegregált egyetemen, kizárólag férfi mérnök-aspiránsok között kivívta a tanulás jogát? Mit jelent az egy asszonynak, amikor a munkahelyi főnöke, Mrs. Michael (
Kirsten Dunst) számára már nem csak Dorothy, hanem Mrs. Vaughn?
Mary Jackson a jobboldalon
Ám Melfi filmje nem csak nagy dolgokról mesél. Visszarepít minket 1961-be, a gyönyörűséges ruhák, kopogós sarkú körömcipők, cica-szemüvegek, Cadillac-ek, old-timerek világába. Nem csak diszkrimináció van és faji előítéletek, de van szerelem, románc, humor, gospel és Kevin Costner is... A szuperfőnök, akit csak a project sikere érdekel, aki észre sem veszi maga körül a világot, a megkülönböztetést, akinek csak a munka a fontos és az eredmény. Ha bármi - legyen az évszázados, megrögzött szokásjog akár - a siker útjába áll, hát ő azt az akadályt akár szó szerint, két kézzel veri szét. Al Harrison alakját állítólag több NASA vezető alakjából gyúrták össze, valószínűleg eleve Costnerre szabva. De a hölgyek, ők valódiak. Három rejtőzködő alak. (S előttük-mögöttük nők sora, feketék és fehérek egyaránt.)
Sajnálom a cím fordítását, egyáltalán nem sikerült visszaadni az angol cím játékosságát, kétértelműségét. A számolás joga szigorú, harcos alkotást ígér, de valójában egy szórakoztató, romantikus, szívmelengető és mégis felemelő filmet láthatunk. Melfi finom eszközökkel rajzolja meg a kort, a szegregáció megalázó, hétköznapi, szinte természetes megjelenési formáit. Nem drámázik, nincs tragédia, verés, gyilkosság. Megfeszített munka van, határok kényszerű átlépése, eredmények, s végül közös siker.
Dorothy Vaughn
Értékelés: remek. Részesei lehetünk egy fantasztikus világnak, együtt izgulhatunk az első amerikai űrpilótáért, John Glenn-ért, aki név szerint ragaszkodott az első afro-amerikai női matematikus, Katherine Johnson számításaihoz az első űrpályára álláshoz és földi landoláshoz. Megismerhettük a NASA első női számítógép-programozóját és az első női repülő-mérnökét, akik történetesen szintén afro-amerikaiak voltak. Ha én adtam volna címet a filmnek, abban valahol benne lenne az úttörők győzelme, az akarat, a szorgalom és a bölcsesség diadala. Bárkinek ajánlom, bármilyen korosztályból, mert könnyed, látványos és szórakoztató, miközben legfontosabb értékeinkről mesél.
