Gyengém a képzőművészet, kisgyerek korom óta. Imádtam rajzolni, de gyorsan rájöttem, művész, az aztán nem leszek. Inkább elkezdtem gyűjteni. Először reprodukciókat - gimnazistaként naptárakból mentett Vasarelyk és Muchak vettek körül, főiskolás koromban már futotta Gross Arnold, Borsos és Barcsay litográfiákra, rézkarcokra. A 90-es évek közepétől pedig, ahogy szaporodtak a galériák, úgy gyűltek a festmények a falon...
Ellenállhatatlanul vonzottak a képek, a festők, a szereplők, a tájak; a képek mögötti mesék, tragédiák, boldog pillanatok. Színek, stílusok, alkotók, korok, mondanivaló, kifejezési formák - egy külön világ, saját celebekkel, statisztákkal, pletykákkal, sikerekkel, bukásokkal, kedvencekkel, törzshelyekkel, címlapsztorikkal és zavaros háttér ügyletekkel, mesés pénzekkel és nagy átverésekkel.
De miért érezzük úgy, hogy nem elég kiállításon látni, nem elég a reprodukciót nézni, de birtokolnánk ezt a csodát, amelynek többféle értéke is van: esztétikai - erősen szubjektív kategória; érzelmi - ez, ha lehet, még inkább személyhez kötött; szellemi - a közvetített üzenet, mondanivaló érvényessége, jelentősége szerint változó; s végül anyagi - amely bár pénzben kifejezhető, de állandóan változó?
"Az emberi kultúrtörténetben a tárgyak eszközzé formálásával párhuzamosan megjelent az esztétikum is, a formákban rejlő érdekesség, szépség, különlegesség. A hasznosság és szépség hordozói a közösségi hatalom birtokosának tulajdonai lettek. Ha úgy tetszik, a mai gyűjtés prototípusai az ilyen kollekciók lehettek."
Talán ezért. Szeretnénk mi is a hasznosság és szépség birtokosai lenni. Tehát gyűjtünk, eltökélten és szenvedélyesen, megközelítőleg a kereszténység megjelenése óta. Akkoriban elsősorban minden olyasmit, aminek kultikus ÉS esztétikai ÉS értékőrző szerepe volt. Vallásos ötvösmunkákat, képeket, szobrokat. Később a gyűjtemények specifikálódtak, napjainkban gyakorlatilag bármit gyűjthetünk - szalvétát, fényképezőgépet, kólásdobozt, lámpaernyőt...
Meglepő módon bizonyos tárgyak gyűjteménybe rendeződése emeli a benne lévő tárgyak értékét, plusz jelentést adva nekik. Egy gyűjtemény nem egyszerűen adott tárgyak összessége, de kifejezi a gyűjtő személyiségét, ízlésvilágát, időrendben vizsgálva megmutatja személyiségének változását, fejlődését. A gyűjtemény rendet is jelent, belefektetett időt és munkát, vele való szeretetteljes foglalkozást. Szenvedélyt.
Igen, ezért akarjuk annyira birtokolni azokat a festményeket: szenvedélyesen szeretnénk magunkénak tudni, nézegetni, szemünkkel simogatni, néha lecserélni egy újra, aztán visszatérni az első szerelemhez. Megismerni aprólékosan minden porcikáját, esti fénynél, reggeli derengésnél, büszkén megmutatni a barátainknak, vagy szégyellősen csak a magunkénak tudni a hálószobában... Szerelem, ugye?
Persze az sem árt, ha sokat is ér. Nem csak nekünk, a piacon is. De vajon miért is ér annyit az egyik és egy hozzá olyannyira hasonló sokkal kevesebbet? Az a látszólag érdektelen, unalmas, érthetetlen kép miért kerül kétszer annyiba, mint az a szépen kidolgozott, csinos darab? Ami öt éve egy vagyont ért, miért nem kell ma a féléért se, vagy adják érte a dupláját?
S végül egy sokszor felmerülő kérdés: pár négyzetméternyi vászon néhány deka festékkel és egy szignóval tényleg érhet többet mint egy autó, egy lakás, egy családi ház, vagy éppen ez mind együtt és a sokszorosa?
Folyt. köv.....
