Volt egyszer egy francia vígjáték, egy világsiker. Az arisztokrata, nyomorék, milliárdos fehér sznob, és a börtönviselt, zűrös, életvidám 'fekete' munkanélküli barátságának története. Igen, nyert, az Életrevalók. Legalább háromszor láttam magam is. Közben eltelt három-négy év, az alkotók (Oliver Nakache, Eric Toledano) ültek már eleget a babérjaikon, ideje volt már egy újabb nagy dobásnak. S bár az Életrevalók folytatása nem jött össze (bár voltak erről szóló hírek), kitartottak a műfaj és a főszereplő, Omar Sy mellett.

Újabb vígjáték, drámai felhangokkal. Újra két világ találkozása: Samba, a szorgos szenegáli gazdasági bevándorló és Alice, a nagymenő, ám kiégett karrierista üzletasszony szeretni való, csetlő-botló egymásra találása. Ám új világsiker mégsem várható.

A Samba annál sokkal valódibb, sokkal csöndesebb, sokkal finomabb. A benne rejlő dráma sokkal hétköznapibb, általánosabb, éppen ezért humora sem tud olyan lendületes, fergeteges lenni. Samba nem egy jópofa, félbűnöző kiselefánt az extremitások iránt lelkesedő (és éppen emiatt tolókocsiba kényszerülő) milliomos különc nagyvilági porcelánboltjában. Csak egy szorgalmas, jószándékú, ám profi nehézsúlyú boxbajnokot megszégyenítő felépítésű szenegáli bevándorló, aki tíz év legális tartózkodás után a francia bürokrácia - és ezzel a gyógyszerfüggő, álmatlanságban szenvedő, önkéntes munka-terápián gyógyulgató, nem éppen plázacica küllemű, viszont leginkább "sajátos" Alice - horgára akad. 

A film valójában nem vígjáték, inkább kedves, visszafogott humorral fűszerezett dráma. Dráma a bevándorlók idegőrlő, megalázó, bizonytalan életéről; olcsó örömeikről és nehézen életben tartható kapcsolataikról. Dráma a sikeres üzletasszony-lét álmatlan, társtalan széteséséről. A "burning-out"-ról. Arról, hogy emberi érintések híján miért jár valaki terápiás céllal lovat simogatni. Drámai kérdés arról, vajon mi a rosszabb: a perifériáról - de barátokkal, szerető családdal támogatottan - vágyakozni normális állás, anyagi biztonság, elismerés, tisztelet után; vagy biztos anyagi háttérrel, karrierrel a hátunk mögött vágyni emberi kapcsolatokra, érzésekre, érintésekre. És nem utolsósorban nagyon aktuális kérdés arról: boldogabb lenne-e Európa a bevándorlók nélkül?

Omar Sy játéka lenyűgöző, az Életrevalók vicces, felelőtlen főszerepéhez képest fizikálisan és karakterében is megférfiasodott. Vívódás, tanácstalanság, kitartás, humor, intelligencia, kedvesség, pátoszmentesség és néha egy kis lázadás - rázzuk jól össze, adjunk hozzá egy nagy adag lenyűgöző megjelenést, egy csipetnyi villogó fehér fogsorú, széles mosolyt, és már meg is kaptuk Omar Sy tökéletes Samba alakítását.

Alice (Charlotte Gainsbourg) figurája nehezebben meghatározható, néha nem is értettem, egy korábban sikeres felső vezető hogy lehet ilyen élhetetlen, gátlásos, csetlő-botló (még a hivatali útvesztőben is). A kiégés, plusz Samba lenyűgöző hatása együttesen? Talán... bár nekem egy kissé erőltetett volt ez a rengeteg szerencsétlenkedés. Attól tartok, enélkül Alice alakja egyszerűen beleszürkült volna a háttérbe.

A mellékszereplők mindegyike telitalálat: Samba nagybátyja, vicces kis brazil/arab barátja, társa a menekülttáborból; Alice vérbő, ifjú és egyáltalán nem ifjú kolléganői; a rendőrök, a hivatalnokok, a bevándorlók, csupa remek karakter.

S éppen mert az egész film inkább finom társadalmi korrajz, semmint harsány komédia, vagy éppen izgalmas krimi, pár jelenetet kihagytam volna. Nem hiányzott a párizsi háztetőkön egyensúlyozós hosszas menekülés, vagy a némiképp hollywoodi, krimibeillő, kicsit elkapkodott végkifejlet.

Ettől eltekintve ajánlom mindazoknak, akik szeretnek esendőségeinken, társadalmi problémáinkon kacagni, finom humorba ágyazva  szembesülni szűkebb világunk feszítő problémáival.

Értékelés: Kicsit többet vártam tőle, de ez a film lassan hat. Erős jó.