2002. október 23. Moszkva, Dubrovka Színház. Nordost: Észak-kelet - tősgyökeres orosz musical, amely ezen a bizonyos októberi estén félbeszakadt. Csecsen terroristák foglalták el a színházat és ejtettek túszul több mint 750 embert, köztük gyerekeket, asszonyokat.
Csecsen terroristák, köztük asszonyok, "fekete özvegyek", akik férjüket, családjukat, s ezzel minden támaszukat veszítették el az Oroszországtól elszakadni akaró Csecsenföld szabadságharcában. A dilettáns, félresikerült túszmentő akcióban - amiben több mint 130 ember vesztette életét - részt vett Oroszország szinte minden katonai, rendfenntartó szervezete, és persze tűzoltók, mentősök, orvosok. És orvosnők.
Torsten Buchsteiner drámájában három nő eleveníti fel az eseményeket, emlékeik alapján,. Egy csecsen -"fekete özvegy"- öngyilkos terrorista, egy özvegy doktornő, akinek a férje a csecsenföldi harcok áldozata, kislánya és édesanyja pedig a 750 túsz egyike, végül egy néző, édesanya, aki végigéli a túszdrámát a családjával, s aki ennek következtében özvegyül meg.
Három asszony, három sors, három igazság.
Zura (Pálmai Anna) igazsága: egész családját, szerelmét, férjét, élete értelmét veszti el a csecsen autonómiáért folytatott harcban. Reménytelen és kiszolgáltatott oroszországi csecsenként, de ami még tragikusabb, saját népe közt nőként is. Kiút-keresése gyötrődés, bizonytalanság, félelem. Élete maradéka a bosszú.
Tamara (Fullajtár Andrea) igazsága: lettként megérti a csecsen szabadságvágyat - de elvesztette orosz katona férjét-szerelmét a háború miatt, családja pedig a túszok között. Orvosként, egyedülálló nőként nincs máslehetősége, mint férfias válaszokat adni, határozottan, eltökélten, kockázatot vállalva. Ha kell azt a kockázatot is vállalva, hogy a bosszút felülírja emberséggel. 
Olga (Bodnár Erika) igazsága: a gyanútlan áldozat igazsága.Talán a leginkább érint meg minket, mert ez a MI szerepünk, az átlagember szerepe. Aki sokáig nem is érti, mi történik körülötte. Aki minden pillanatban küzd a szeretteiért, minden áron. És aki a végén kimondja a dráma lényegét: gyűlölöm a csecseneket, a gyerekeiket is gyűlölöm. De ha nem csak a férjemet veszítettem volna el, ha a gyerekeimet, egész családomat elveszítem, én is ezt tenném. Bombát kötnék a derekamra.
Forgács Péter rendező hagyja élni a darabot, hagyja kibontakozni a három fantasztikus színésznőt. Narratív formában, egymással közvetlenül csak elvétve kommunikálva mesélik el annak a tragikus három napnak a történetét - életük történetét. Ülnek a piros plüssel bevont nézőtéri székeken, ugyanolyan székeken, amilyeneken mi nézők is ülünk, szinte egymás tükörképeként. Néha mozdulnak csak, váratlanul - ahogyan mi sem nagyon moccanunk. Az első pillanattól az utolsóig részesei vagyunk a tragédiának. És egyre jobban érezzük a három különféle igazság kibontakozása közben, hogy ez a valódi dráma: amikor az igazságok párhuzamosan élnek egymás mellett, mindnek van létjogosultsága, és éppen ez vezet az elkerülhetetlen robbanáshoz.
A darab sok kérdést vet fel. Aktuálpolitikai, erkölcsi, technikai, taktikai kérdéseket. Miért olyan fontos Csecsenföld Oroszországnak? Miért nem fontos a világnak? Miért volt ennyire dilettáns a túsz-szabadítás? Miért kellett ennyi áldozatnak értelmetlenül meghalnia? Miért ölték meg a helyszínen a magatehetetlen, elkábult terroristákat, ahelyett, hogy elfogták, kihallgatták volna őket? Egyáltalán hogy tudtak besétálni Moszkva közepére ennyi robbanószerrel? Egy szabadságharcban van-e határ az eszközökben? Fontos-e életek kockáztatásánál, kinek van igaza? Kérdések, megválaszolatlanok, megválaszolhatatlanok.
Gyűlölet gyűlöletet szül. Megállítható-e a bosszú, a terrorizmus gyűlölete, ha már az asszonyok is részt vesznek benne? Akkor ki fogja megállítani az őrületet?
