Amszterdam. Nem jártam még itt, bár rengeteget hallottam róla. Alapvetően a számok embere vagyok, közelítsük meg hát a várost a szikár adatok felől - meglepően sokat elárulnak...
Lakosság: 738.000 (agglomerációval együtt is kevesebb, mint 1,5 millió)
Nemzetiség: 173
Villamosvonal: 232
Bicikli: 600.000
Csatorna (nem a szennyvíz-elvezető, persze!): 165
Híd: 1.281
Lakóhajó: 2.500 (számuk nem növelhető!)
XVI-XVIII. sz.-i épület: 6.800
Múzeum: 51
Színház és hangversenyterem: 55
Napközbeni látogatók száma évente: 15.854.000
Akkor milyen is? Igazi multikulti nagyváros, ahol mindenki remekül beszél angolul, de számos más európai nyelven is ért, sőt hajlandó megszólalni is. És persze liberális, ahol mindent szabad, nem csak füvet szívni, de múzeumban fényképezni is. 
Meg jól szervezett. A közlekedés, a tömegközlekedés, az információ-átadás, a turizmus, a posta (ami nincs is valójában), a munkavállalás, meg valószínűleg minden egyéb is. Mert itt az állam az embert nem megnevelni és büntetni akarja, hanem szolgálni és kiszolgálni.
Kicsit talán előreszaladtam, kezdjük az elején. Utunk kalandosan kezdődött, azon a péntek reggelen, amikorra jó pár ezer autós már behófalazódott a nyugati országrész autópályáin. Mi csak azért drukkoltunk, hogy Ferihegy fogadjon, és a gépünk fel is tudjon szállni. (Nekem már csak marad Ferihegy, ahogy a Moszkva tér is....) Szabályos hóviharon átküzdve magunkat, összefagyva értünk be a parkolóból a csarnokba. 
Óriási szerencsénkre az időjárás ellenére fel tudtak szállni a gépek, az hogy másfél órát késtünk, egy öleb kissé szabálytalan utaztatásának volt köszönhető.
Amszterdam nem köszöntött sokkal kellemesebb időjárással, mint amivel Budapest búcsúztatott, orkánszerű széllel, havas esővel. 
De lenyűgözően gyorsan, 12 perc alatt a Central Station-ön voltunk a repülőtérről, 4,40 EUR-ért. Rögtön a főpályaudvarral szemben ott a jegyiroda, ahol az amszterdami BKV-ra, a GVB-re lehet úgynevezett OV-chipcard-ot venni, 48 órára 12 EUR, de bármire, bármennyit, bármikor, bárhová - Amszterdamon belül. A kártya használata rém egyszerű, amikor az ember felszáll a járműre (vagy bemegy a metróba) egy leolvasóhoz hozzáérinti, majd akkor is, amikor leszáll. Azt hittem, el fogjuk felejteni, de egyrészt minden megállónál bemondják angolul, másrészt mindenki más az orrunk előtt kicsekkol - szóval nem felejtettük el. És ha valaki nem tudott, vagy elfelejtett jegyet venni, az a villamos közepén, egy kis fülkében ülő "kalauztól" vehet jegyet. Nincs tülekedés a megállókban, bizonyos ajtóknál csak felszállni, másiknál csak leszállni lehet. Ez teljesen nemzetközi, közérthető táblákkal van jelezve. Ahogyan minden megállóban kint van a teljes villamostérkép, adott vonal teljes útvonala, a megállóhelyek nevével, átszállási lehetőségekkel. Magán a villamoson is ott a térkép, elektronikus táblán a következő megállóhely neve, és még be is mondják. A villamosvezető mindenkit megvár, azt is, aki kicsit későn kapcsol, hogy le- vagy felszállna. Megvárja a messzebbről futva érkező, integető utasokat is. De ha nem tenné, az se lenne nagy baj, olyan gyakran járnak a villamosok. 
Talán kissé túlzás, ennyit foglalkozni egy város villamosaival, de engem lenyűgözött. Bárhová el lehet jutni vele, kényelmesen, környezetkímélő módon és gyorsan. Annyit beszélnek arról, hogyan lehetne megoldani Budapest belvárosának közlekedését, a Rákóczi út-Kossuth Lajos utca vonal kihalását kereskedelmi szempontból (ide vennémn a Vár alját és a Lánchíd-Andrássy út-Bajcsy vonalat is) - hát ez a villamos-megoldás nem tűnne rossznak, feltéva, hogy valahol a széleken elérhető árú P+R parkolók épülnének és az egész rendszer kiegészülne végre a 4-es metróval.
Na de vissza Amszterdamba. Számomra a legveszélyesebb a biciklisták tömege volt. 
Többször majdnem sikerült elüttetni magam, mert szó szerint mindenhol vannak bicikliutak, méghozzá többnyire a járda egy részén. Kicsit elmélázik a nem idevalósi ember, aztán máris a bicikliúton találja magát. Szerencsére rutinosak és megértőek a helyiek, az a 15 millió városlátogató nyilván hozzám hasonlóan nincs ehhez hozzászokva - az amszterdamiak viszont nyilván hozzászoktak az évente 15 millió látogatóhoz.
A szállodánkat kis segítség-kérés után könnyedén megtaláltuk, és nagyon elégedettek voltunk vele. Hotel Zandbergen, a város egyik legelegánsabb környékén
egy kedves kis szálloda, kényelmes szobákkal (LCD-tévé, minibárral, szép fürdőszoba) és kiemelkedően jó reggelivel. 
A két éjszakára ketten 180 EUR-t fizettünk, ami nagyon jó ár, ahhoz képest, hogy 10 percnyi villamosútra voltunk a központtól. A szálloda egyetlen hátránya a lift hiánya, nen mintha nem tudnánk két emeletet gyalogolni, de egy 20 kilós bőrönddel egészen biztosan nem küzdöttük volna fel magunkat, olyan keskeny és meredek a lépcső. Kézipoggyászos utazóknak ajánlott!
De mitől is ilyen keskenyek ezek a holland házak? Egyszerű a magyarázat, régen az adót aszerint vetették ki a hogy milyen széles a ház utcafrontja. 
Mélység, magasság, alapterület - mindez nem számított, így hát a helyi polgár fifikásan igen keskeny, de igen magas házat épített. Ami persze további problémákhoz vezetett: a keskeny és meredek lépcsőkön nem fértek fel a szép, méretes, tekintélyparancsoló bútorok. Ezért hát a házak legtetején mindenhol látunk egy kilógó gerendát végén egy nagy kampóval - gondolkoztam is, vajon, mit vagy kit akaszthattak oda ezek a békés protestánsok....Költözéskor a kampóra akasztanak egy csigát, ott húzzák fel a bútorokat (gyakran napjainkban is!), ha kell, az ablakot is kiemelik.
A házak sem azért dőlnek befelé, mert a hollandusok nem tudtak építkezni, hanem azért, hogy a bútorok felhúzás közben ne ütődjenek neki a házfalnak, ne törjék be az ablakokat.
Praktikus népek laknak errefelé.
És igen puritánok.
Emellett művészet- és virágkedvelők.
Segítőkészek. 
De erről majd a következő bejegyzésben....
