Megnézek egy filmet, egy színdarabot, egy kiállítást, eldöntöm tetszett-e, és elkezdek azon kattogni, pontosan mi is tetszett, miért, vagy mi az ami annyira mégsem jött be. De igyekszem elkerülni mások kritikáinak elolvasását, hogy ne befolyásoljanak.
Ennél a filmnél nem sikerült ezt a gyakorlatot folytatni. Korábban már olvastam róla, sok ismerősöm látta, mondott róla véleményt, aztán nem bírtam a kíváncsiságommal, és elolvastam a "profik" véleményét is.
Így kritikám már befolyásolva vagyon, természetesen a vita irányába...
A többség felrótta a filmnek, hogy a történet túl egyszerű, kiszámítható - bár az élet írta, hiszen az alapja megtörtént eset -, néhol keveri a műfajokat - a véres akcióba egy igencsak vicces börtönből szabadulási jelenet keveredik -, de legfőképpen az egysíkú karaktereket hányják az alkotók szemére. Sean Penn az eredendő gonosz; Ryan Gosling a sármos, ámde érző szívű életművész; Josh Brolin, a az ön- és mindentfeláldozó elhivatott katona; Emma Stone, a megtévedt, de a szerelemtől megjavuló szépség; Anthony Mackie, a színesbőrű.... és még sorolhatnám.
Igaz. Nem túl sokrétűek a személyiségek, a dramaturgia is kiszámítható. Borítékolni lehet, hogy a jók közül kit áldoz be a rendező - azt ugyanis nem lehet megúszni, hogy nagy ritkán egy-egy pozitív hős ott ne hagyja a fogát.
Akkor nekem miért tetszett mégis?
Mert mese. Kicsit véres, kicsit erőszakos, de roppant látványos, felnőtteknek szóló mese. Ha az ember nem az "igaz történet alapján" megjegyzést veszi figyelembe, hanem hagyja elsodorni magát a "szegénylegény-legyőzi-a-gonosz-sárkányt" népmesei világba, akkor sokkal inkább élvezni fogja a filmet.
Mozizás közben folyton ott motoszkált fejemben az egyik western-klasszikus, a Hét mesterlövész: egy mexikói falucska lakói megelégelik a gonosz rablóvezér folyamatos támadásait, és fegyverek helyett fegyvereseket szereznek. Akik persze legyőzik a gonoszt. A hét mesterlövész valójában egy klasszikus hős hétfelé bomlása, mindegyik alak magában hordozza az eredeti figura egy-egy jellegzetes tulajdonságát.
A gengszterosztag ugyan csak hat fős csapat, de a lényeg ugyanaz. Los Angelesnek elege lesz az új, kegyetlen gengszterfőnök hatalmából, és segítségül hívja a rend néhány furcsa őrét. Minden szereplő egynemű karakter, de ha összevegyítjük őket, megkapjuk a valódi szuperhőst. Sean Penn pedig annyira hitelesen hihetetlenül gonosz, hogy elnézem neki a mélyebb jellemábrázolás hiányát.
Volt aki unalmasnak ítélte a kimerevített képeket, én sokkal jobban szeretem, mint a most divatos kamera rángatásos stílust a verekedős jeleneteknél. Az egyik leglátványosabb rész a karácsonyi üveggömbök csillaghullása és a töltényhüvelyek lelassított csengő-bongó szerte pattogása.
Már csak azt nem értem, különösen a film alaphangulatát megalapozó indító jelenetre való tekintettel, ki döntött úgy, hogy csak 16-os karikát érdemel a film?
