Harpaxofília? Dendrofília? Szomnofília? Dacrifília? Poliamoria? Elifília? Nem kell megijedni, bár a frappáns bevezető képsorok ráerősítenek erre a gyanúra, mégsem valami szexaberrációkról szóló ismeretterjesztő filmet látunk.

Másfelől... Egy elegánsan öltözött, nem éppen a napokban nyugdíjazott idősebb pár a film egyharmadánál, hosszú sóhajtozás és ciccegetés után felháborodva elhagyta a termet. Búcsúzóul megsemmisítő pillantásokat vetettek még ránk, érzésem szerint ha tehetik, betiltják a filmet, és ránk oltják a villanyt. 

A helyszín Madrid, de lehetne Budapest, Szófia, vagy akár Reykjavik is. Hétköznapi párok, hétköznapi problémákkal. Natalia (Natalia de Molina) és Alex (Alex Garcia) szépek, fiatalok, szerelmesek, boldogok. A szexszel sincs problémájuk - látszólag. Ám Natalia egy kiadós délutáni szeretkezés után bevallja, van egy fétise: a rablás. És ahhoz a forrósághoz képest, ami egy rablás során öntötte el, az otthoni örömök sajnos legfeljebb a kellemesen melengető jelzővel illethetők.

Ana (Ana Katz) és Paco (Paco León) konszolidált, kedves fiatal pár, egy ötéves kislány boldog szülei és éppen párkapcsolati terápián vesznek részt. Van szeretet, menetrend szerinti szex, szép család, hűség, ám hiányzik a szikra, a spiritusz, a tűzijáték. A véletlen melléjük sodorja Belént (Belén Cuesta), aki egy tematikus szexlokálban dolgozik pincérnőként. Első hallásra jó ötletnek tűnik részt venni egy alulöltözős partin...

Candelaria (Candela Pena) és Antonio (Luis Callejo) gyereket szeretnének. Egészségesek, tesznek is az ügy érdekében (naptár szerint, és alkalomadtán "soron kívül" is), ám csak nem jön össze a vágyott  baba. Ám Candelaria két megrázó felfedezést is tesz. Meglepetésére az orvosa közli vele, a terhesség létrejöttére jótékony hatással van a nő orgazmusa. Már éppen elkezdene aggódni a probléma megoldásán (hisz Antonio úgy tudja, ezen a téren természetesen minden tökéletes!), amikor egy váratlan haláleset ráébreszti, számára a gyönyör fétise a sírás.

Paloma (Marie Paz Sayago) tüzes menyecske volt, amíg egy baleset tolókocsiba nem kényszerítette. Azóta megkeseredett, elutasítóvá és hideggé vált. Férje, José Luis (Luis Bermejo) miután ébren lévő feleségével képtelen szót érteni, bánatában és elhanyagoltságában az alvó asszonyra gerjed. 

Sandra (Alexandra Jiménez) szingli. Bánatos, visszahúzódó, fura szingli. Tele szorongásokkal, betegségekkel, fétisekkel. De ő is szeretné megtalálni az igazit. Társkereső oldalakon ismerkedik - kevés eredménnyel. Mert ma már kevés férfi jár igazi selyemingben - és számára a gyönyör biztosítéka a selyem.

Paco León (aki rendezőként is jegyzi a filmet) kényes témához nyúlt. Szexualitásunk, titkaink, rejtett vágyaink nevesítése könnyen torkolhatna közönséges altesti humorba (Amerikai pite, Másnaposok, stb.) - ám ez nagyon európai film. Szókimondóan, minden gátlás, felesleges prüdéria nélkül nevezi nevén a dolgokat, ám oly' természetes, felszabadult, mediterrán őszinteséggel és humorral nyúl a témához, hogy minimális nyitottsággal a téma iránt nem lehet nem szeretni a filmet.

Remek vicceket lehet építeni a furcsa fétisekre. Nem lövöm le a poénokat, de el lehet képzelni, milyen kalamajkához vezet, ha egy hősszerelmes mindenáron élethű rablást akar megszervezni szíve választottja teljes testi megelégedésére. Milyen nehéz helyzetbe kerülhet egy asszony - aki síró emberek láttán érez gyönyört - egy temetésen... Mi minden történhet egy gyakorlatlan párocskával egy szado-mazo jelmezes szexpartin. Mennyire egyszerű pár csepp altatóval elvarázsolni az asszonyt, s kiélni vele titkos vágyainkat. Milyen csábítást jelenthet a zsúfolt metrón egy selyeming.

De a film nem ezektől az extra helyzetektől igazán jó. Hanem attól a mélyen emberi megközelítéstől, ami a vicces helyzetek közé bújtatja egyszerű, hétköznapi problémáinkat, azokat, amikkel mindannyian meg kell küzdjünk időről időre. Paco León figurái hitelesek, minden mozdulatuk, félmosolyuk, összenézésük, viszolygásuk, extázisuk valódi. Meglepő módon, hogy erre ráerősítsen, szinte az összes színész a saját keresztnevére hallgat a filmen.

Olyan szituációk és szereplők sorjáznak, amik ismerősek lehetnek valamelyikünknek. Amikben nincsen semmi kirívó, vagy különleges. Egy férfi, aki mindenáron színvallásra kényszerítené a meghódított nőt, hogy rangsorolja gyönyörének eddigi pillanatait.  Egy nő, aki az izgalom tervszerű keresgélése közben hirtelen rácsodálkozik arra, nem csak egy férfi lehet izgató. A tapintható frusztráció, amikor csak a peteérésre, a kötelező aktusra és pozitúrára koncentrál a gyermekért küzdő pár. A nő erőltetett mosolya, miközben a férfi hosszasan fejtegeti, mennyire felesleges a házasság intézményesített formája. Egy anya meghasonlása, amikor rájön, hogy szép és intelligens lánya a szex-ipar egy rétegigényének kiszolgálásával keres igen sok pénzt. A kedves, vagy kevésbé kedves zsarolás, amikor egy alkalmazott rájön a legféltettebb titkainkra. 

A legbájosabb poén a film végére maradt. Nem tudom nem elárulni, annyira hihetetlenül ötletes. Másfelől rávilágít arra, mennyire el vagyunk maradva fogyatékkal élő társaink életének kényelmesebbé tételével. Budapesten az sincs megoldva, hogy minden közintézménybe kényelmesen bejusson egy kerekesszékes, egy vidéki városban a vakok közlekedését segítő jelzőhang ellen tiltakoztak, Madridban meg egy telefonos ügyfélszolgálaton nagyothalló lány  jelel videótelefonon az ügyfélnek. Felhívja, akit a kedves ügyfél kér, és "tolmácsol". Jelbeszéddel. Na most akkor képzeljük el, hogy a kért szám egy telefonszex-szolgáltatónál csöng....

Értékelés: Nagyon jó film. Őszinte, bátor, humoros, remek színészekkel, friss poénokkal. Megmutatja, hogy mennyi árnyalata van a szivárványnak - hiába próbálunk úgy csinálni, mintha bele lehetne passzírozni az embereket abba pár hivatalosan "normálisnak" ítélt színbe. Mindannyiunknak vannak kisebb-nagyobb titkai, és mi is csak azt szeretnénk, ha elfogadnának. A titkainkkal, vágyainkkal együtt.