Mai hír: Az Iszlám Állam tagjai által több mint egy hete elrabolt rendőröket és kormánypárti milicistákat egy ketrecbe zárták, majd élve elégették őket a Ramáditól 85 kilométerre északnyugatra fekvő al-Bagdadi városban. Négy nappal ezelőtt ugyancsak al-Bagdadi városban 45 embert, szintén rendőröket és milicistákat, égettek el elevenen.
Abderrahmane Sissako filmje lírai. Meseszerű. Drámai. Álombéli. Valódi. Fájdalmas. Távolságtartó és szívbemarkoló. Mint egy keleti patchwork-takaró. Sok kis színes, finoman megmintázott, kifejező epizódból összedolgozott, sajátos szimbolikával felépített ezeregyéjszaka-mese. Minden jelenetnek, képnek, mondatnak súlya, jelentése van.
Furcsa afrikai világ, sok nyelven kevés szóval; áram és víz nélkül, de mobiltelefonokkal és dzsipekkel. Végeláthatatlan homokdűnékkel és a folyón csillámló halászhálókkal. Sztoikus belenyugvással és hihetetlen lázadásokkal. Egy olyan rendező szemével, aki érti ezt az elképesztően ellentmondásos világot, aki nem a borzalmakat akarja megmutatni, hanem a terrorban rejtőző emberi esendőséget, tanácstalanságot, időnkénti humort.
Már a kezdés is tele szimbolikus jelenetekkel: kecses gazella szökell az elsivatagosodó tájban - menekül. Menekül az őt (egyelőre) csak fárasztani akaró, a vadászatot gyakorló gépfegyveres iszlám terroristák dzsipje elől. Következő kép: a harcosok célba lőnek - gyönyörű, talán több évszázados, fenséges, termékeny asszonyokat ábrázoló faragott szobrokra. A szobrok szép lassan eldőlnek, szétforgácsolódnak, eltűnnek. Ahogyan a több évszázados, valaha még Európában is tisztelettel emlegetett, gazdag és a tudomány fellegváraként emlegetett Timbuktu kulturális örökségét is majdnem lerombolták pár éve.
Ahogyan az elnyomás is fokozottan a nőket veszi célba - nem véletlenül. Megkockáztatom, Sissako filmje a nők filmje. Ők az igazi ellenállók, ők az az őserő, amit a férfi terror mindhiába szeretne megtörni.
Mert pragmatikusak. Mert kitartóak. Mert érzékenyek és bátrak. Szembeszállnak az értelmetlen, érzéketlen, nevetséges, megalázó parancsokkal. Ha eszement ötlet pamutkesztyűben halat árulni a piacon, akkor megkockáztatják a kézlevágást is. Ha szabálytalanul szerelmesek, a megkövezést. Ha betiltják a zenét, énekelnek, még a korbácsütések közepette is. Ha hűek és tiszták akarnak maradni, akkor az életüket is feláldozzák.
A mese alapszövete egyszerű. Timbuktut elfoglalják az iszlám fundamentalisták. Kicsit döcögős ez a helyi dzsihád, a sokféle nyelvű lakosság és a sokféle nyelvű, nemzetiségű hatalom szinte bábeli zűrzavarban próbálja megérteni és megértetni a (néha teljesen értelmetlen) új szabályokat. Tilos a cigaretta, az alkohol, a zene, meg "minden amit régen szoktatok csinálni".....?! És persze a házasságtörés, a nők illetlen ruházata (kötelező zokni a lábon, kesztyű a kézen!), a foci, de főleg, újra és újra, a zene. S miközben a városka lakói próbálnak a maguk módján túlélni, kint a békés homokdűnék közt, látszólag paradicsomi nyugalomban éldegél a pásztor, szépséges és erős felesége, és egyetlen gyermekük, Toya - mily meglepő, lánygyermek, egy olyan mesében, ahol csak a fiúgyerek a gyerek. Míg a városban fegyveresek cserkészik be a titokban éneklőket, a kis család az apa gitárjátéka mellett csodálja Afrika hihetetlen csillagos egét. Míg a bűnösöket homokba ásva kövezik halálra odabent, ők a csordáért aggódnak idekint. Aztán persze összeérnek a történetek, s ebben a világban olyan magától értetődő a szemet szemért elv, hogy már mi sem írjuk a dzsihádisták számlájára az utolsó halálbüntetést.
De nem is a fő történet az érdekes. Hanem azok a pillanatok, amikor elmosolyodhatunk a szegény emberen, akinek a nadrágja nem felel meg az újmódi dresszkódnak, hát egyszerűen leveszi és gatyában távozik. Vagy amikor megsajnáljuk a terror képviselőjét, aki tanácstalanul hívja a főnököt: Énekelnek, de az Urat dícsérik, letartóztassam őket...? Aztán egyszerre mosolygunk és nyeljük a könnyeinket, amikor a fiatalok labda nélkül játszanak végig egy focimeccset. Csodáljuk az asszonyt, aki kitartóan, törvényes úton próbálja egy törvénytelen világban visszaperelni a lányát a hódító erőszaktevőtől. Együtt érzünk az ex-repper fiúcskával, aki sokadszorra sem tudja kellő expresszivitással előadni a kamera előtt az elvárt PR szöveget. És elégedetten bólintunk, amikor a főharcos titokban dohányzik a sivatag egy eldugott zugában, nehogy lebukjon. Végtére ő is gyarló ember, ugye.
Végül a zene, az a bűnös zene. Ami önfeledt viselkedésre csábít, örömre, szabadságra, szárnyalásra. Nem csoda ha minden diktatúra, bigott vallás, álszent hatalom próbálja szigorú határok közé szorítani, elhalkítani, betiltani. Nem fog sikerülni. Soha.
Értékelés: Mozaikszerű felépítés, egyszerű de hatásos, időnkét lírai képi világ. Erős üzenetek visszafogott előadásban. Kitűnő.