HTML

körülöttemavilág

Mozi, színház, koncert, kiállítás....Komolyzene, kirándulás, műemlék. Egyszóval kultúra, ahogy én látom. Hátha téged is érdekel. Mert még nem láttad, vagy ha mégis, neked is van róla véleményed :)

Friss topikok

Címkék

2018 Sundence Film Festival (1) abszurd (3) abúzus (1) Ágoston Katalin (1) agresszió (4) aktivizmus (1) áldozathibáztatás (1) áldozati szerep (1) áldozatvédelem (2) Alexandru Agache (1) Alföldi Róbert (3) Allan Mauduit (1) Alzheimer-kór (1) Amy Adams (1) anarchista színház (1) Anat Gov (1) Andrew Bowell (1) angol királynő (1) apák és fiúk (1) asszertivitás (1) Átrium (1) Audrey Lamy (1) autista (1) autizmus (1) ÁVÓ (1) A fából faragott királyfi (1) A Kékszakállú herceg vára (1) Bajazzók (1) balett (2) bandaháborúk (1) Bartók Béla (1) belle époque (1) belvárosi szinház (1) Bizet (1) boldogság (1) bosszú (3) botrány (1) Brendan Gleeson (1) Bretz Gábor (2) brutalitás (1) bűn (1) bűnös csend (1) Calixto Bieito (1) Carmen (2) Cécile de France (1) Centrál Színház (1) cigányok (1) Colin Farrel (1) Csajkovszkij (1) család (2) családirtás (2) családi dráma (1) családon belüli erőszak (3) csicskáztatás (1) csoportos erőszak (1) daniel auteuil (1) Danis Lídia (1) debreczeny csaba (1) Délibes (1) diszfunkcionális család (1) domingo (1) donor (1) drog (1) Elek Ferenc (1) élet és halál (1) Elfogadás (1) elfogadás (1) elit (1) Eliza Scanlen (1) elszigetelve (1) elutasítva (1) emberkereskedelem (1) emlékezés (1) Emma Stone (1) empátia (1) Erkel (1) Erkel Színház (4) erőszak (1) erőszakmentes kommunikáció (1) erős nők (2) erotika (1) érzelmileg éretlen (1) fájdalom (1) Fajgerné Dudás Andrea (1) fanny ardant (1) fekete humor (1) fekete komédia (1) felelősség (1) féltékenység (4) felújítás (1) feminista film (1) feminizmus (1) férfi-nő dinamika (1) Figeczky Bence (1) Florian Henckel von Donnersmarck (1) francia vígjáték (1) függőség (1) Gerhard Richter (1) Gershwin (1) Gilliann Flynn (1) Godot Intézet (1) Gólem Színház (1) grotesz (1) Gryllus Dorka (1) Guelmino Sándor (2) gyermekáldozatok (1) gyermekbántalmazás (1) gyilkosság (3) gyűlölet (2) hajléktalan (1) hatalmi manipuláció (1) hatalom (1) határszabás (1) Hatszín Teátrum (1) házimunka (1) hétköznapi elnyomás (1) hetvenes évek (1) hit (1) Horthy-korszak (1) hős (1) humor (1) Hunyadi László (1) időutazás (1) india (1) influenszer (1) irányítás (1) irónia (1) Írország (1) iskolai molesztálás (1) isten (1) isztambuli egyezmény (1) Jacques Audiard (1) járó zsuzsa (1) Járó Zsuzsa (1) Jászai Mari Színház (1) jazz (1) József Attila (1) Jurányi Ház (1) Juronics Tamás (1) Kaitlyn Dever (1) Kakukkfészek (1) Kálid Artúr (1) kamasz (1) kegyencnő (1) kerényi miklós gábor (1) kétely (1) kirekesztés (1) Kiscelli Múzeum (1) kisebbség (1) Kiss Ferenc (1) kiszolgáltatottság (1) klasszicizmus (1) Kolonits Klára (2) költészet (1) komédia (2) koncentrációs tábor (1) koncertszínház (1) kontroll (1) konyharuha (1) körforgás (1) kortárs (2) kortárs dráma (1) krimi-sorozat (2) krízis (1) kurtizán (1) László Boldizsár (1) láthatatlan munka (1) Lázadók (1) La Traviata (1) Leonard Bernstein (1) Les Olympiades (1) LMBTQ (2) Mácsai István (1) magány (1) magyarkodás (1) Majgull Axelsson (1) Major Erik (1) makkzsizsik (1) manipulatív (1) Margitszigeti Szabadtéri Színpad (1) marihuána (1) Marshall Rosenberg (1) Martin McDonagh (1) marton lászló (1) másodrendű állampolgár (1) másság tisztelete (1) Máté Gábor (1) megbocsátás (1) Mengele (1) mérgező szülők (1) Merritt Wever (1) mese (1) Mester Viktória (1) mészáros máté (1) mezei egér (1) meztelenség a színpadon (1) mókus (1) MTA (1) múlt (1) multikulti (1) Münchausen by proxy (1) musical (2) művészet (3) My Fair Lady (1) Nagy Zoltán (1) nárcisztikus (1) nemi erőszak (2) nemzeti (1) nemzeti dohánybolt (1) nemzeti szocializmus (1) népi (1) néptánc (1) Netflix (1) netflix (1) Nicolas Bedos (1) nőművész (1) Oberfrank Pál (1) Ókovács (1) Olivia Colman (1) opera (2) Operaház (1) Operház (1) öregedés (1) orlai produkciós iroda (2) Oscar-díj (2) Oscar-jelölés (1) Östlund (1) Palotás tánc (1) Parasztbecsület (1) párkapcsolati erőszak (1) Patricia Clarkson (1) Pedofília (1) Pesti Színház (1) Péterfy-Novák Éva (1) Péterfy Bori (1) Pinceszínház (1) Pogány Anikó (1) politika (1) politikai paródia (1) Porgy és Bess (1) portréfestő (1) premier (1) pszichoterápia (1) rába roland (1) Rachel Weisz (1) Radnóti Színház (1) rasszizmus (1) ratifikálás (1) rendszer-erőszak (1) rokokó (1) rs9 (1) sanyargatás (1) Schell Judit (1) Schneider Zoltán (1) Securitate (1) Suzannah Grant (1) svédország (1) szabó kimmel tamás (1) szajkó (1) Szamosi Zsófia (1) szatíra (1) szávai viktória (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (2) Székely Csaba (1) szenvedély (3) szerelem (2) szerelemféltés (1) szerelem és halál (1) szex (1) szexchat (1) szexuális visszaélés (1) szexuális zaklatás (1) színház (1) szocializmus (1) Sztarenki Dóra (1) táncművészet (1) TAO (1) társadalomkritika (1) Tatabánya (1) természet (1) természetfilm (1) terror (2) testvéri szeretet (1) Tinder (1) tölgy (1) Toni Collette (1) tragikus szerelem (1) Tuza-Ritter Bernadett (1) unbelievable (1) vagdosás (1) vallás (1) Varidance (1) Vecsei H. Miklós (1) védelem (1) vendetta (1) Verdi (1) vese (1) virtuóz (1) vitakultúra (1) Vörös Szilvia (1) Wind Gap (1) Yolande Moreau (1) Yorgos Lanthimos (1) zaklatás (1) zsidótlanítás (1) Zsótér Sándor (1) Címkefelhő

A CIGÁNYBÁRÓ - népopera a Népoperában, avagy operett az Erkel Színházban

2018.01.11. 10:02 dasilva64

cig3.jpgHogy kerül a csizma az asztalra? Mit keres egy operett (még ha nagyoperett is) az opera szentélyében? Vagy éppen a helyére érkezett? Mióta az Operházat felújítják, azóta az Erkel Színház valóban az operák egyetlen otthona Budapesten. Ám valójában népszínháznak, a népopera házának, a "nép, az istenadta nép" igényes, de megfizethető szórakoztatására épült. Tegyünk kivételesen egy kis kitérőt, ismerkedjünk meg az Erkel Színház kalandos történetével.

cig10.jpgA  XX. század hajnalán Budapest elképesztő fejlődésnek indult, komoly városfejlesztési programok valósultak meg, többek között kulturális és népjóléti intézmények épültek városszerte. Az akkori Tisza Kálmán térre Márkus Dezső, az Operaház karnagya álmodott egy új, nagy befogadóképességű színházat. A gondolatot gyors tett követte, 1911-ben, mindössze nyolc hónap alatt megépült a Monarchia valószínűleg legnagyobb színházépülete. Ám az állami felügyelet már akkoriban sem jelentettek feltétlenül minőségi garanciát. cig11.jpgA grandiózus számok mögött kapkodás, pénzhiány, populista célok, szakmai hiányosságok, túlzott elvárások álltak. A több mint 3000 fős nézőtérhez túl kicsi és rosszul felszerelt színpad jutott, az akusztika csapnivaló volt, a jegyárakat három évre előre hatóságilag maximalizálták - de még így sem tudták estéről estére megtölteni a monumentális méretű nézőteret. Nem csoda, hogy az üzemeltetők első garnitúrája gyorsan feladta. Sorra érkeztek a vállalkozó szellemű szakemberek, színház- és operaigazgatók, majd hat évvel az átadás után megtörtént az épület első átalakítása. 

cig13.jpgA férőhelyek számát mintegy ezer fővel csökkentették, ezzel párhuzamosan kibővítették a színpadot; a puritán belsőt kicicomázták, javítottak az akusztikán. Ráadásul profilt váltottak: a Népoperát felváltotta a Városi Színház. Ám nyereségesen így sem sikerült üzemeltetni. Egymást váltották a bérlők, volt opera, befogadó színház, varieté,  míg 1940-től a főváros üzemeltette a Magyar Művelődés Háza néven. Sokat látott akkoriban a színház: Gyöngyösbokréta-ünnepet, kongresszusokat, hangversenyeket, a Keresztény Nemzeti Liga üléseit, nyilas-gyűlést, transzportra váró zsidók fogságát, antifasiszták robbantásait. A háború után újra Városi Színház néven nyitotta meg kapuit - igen nagy sikerrel, mint mozi.  1949-ben újabb belső átalakításon esett át, ekkor sikerült valóban minőségi koncert- és színházteremmé tenni. cig12.jpg1951-ben került végleg az Operaházhoz, kisebb sérülésekkel átvészelte az '56-os forradalmat, majd 1959-61 között homlokzata és belső közösségi területei is komoly felújításon mentek keresztül. Ekkor nyerte el mai nevét és mai (azóta is időnként javítgatott) arculatát, vált azzá a minőségi koncerteremmé, amely alkalmassá tette-teszi világhírű előadók, komoly- és könnyűzenei koncertek, opera-előadások, táncdalfesztiválok, operagálák, musicalek, s hogy visszakanyarodjunk a kezdetekhez: operettek befogadására. Az Erkel Színház működtetése ma is nehéz feladat, de több mint száz évnyi hányattatás után, a legutóbbi (sajnos szintén nem túl bőkezűen és hatékonyan kezelt) felújításnak köszönhetően az lehet, aminek épült: dalszínház széles repertoárral a "zembereknek".

cig2.jpgDe nézzük magát az előadást, a Népopera története után az Erkel Színház bátor bevállalását, a népoperát. Ifjabb Johann Strauss nagyoperettje, A cigánybáró 1885-ben, tizennyolc évvel a kiegyezés után került bemutatásra Bécsben, a Theater an Wien-ben. Budapesten egy hónapon belül láthatta a közönség német nyelven, majd fél év múlva magyarul is. Óriási sikert aratott, a premiert követően 87-szer adták elő megszakítás nélkül.

Hogy mi lehetett sikerének titka, arra magam is kíváncsi voltam. Egyáltalán nem kedvelem az operett műfaját, talán nem is láttam egyetlen darabot sem teljes egészében. Az én ízlésemnek túl habos, túl pátoszos, túl csiricsáré, túl édeskés. De tudom jól, mi a varázsa. Álmokra mindenkinek szüksége van, a kimerült, fáradt dolgozóknak, üres zsebű kisembereknek, reményvesztett cselédeknek különösen. Romantikus szerelem, megtalált kincs, kicselezett hatalom, megérdemelt jutalom, álruhás herceg/hercegkisasszony... Csupa-csoda mesés álmok, mégis, a valósághoz képest sokkal reálisabbnak tűnt, mint például az, hogy egy szegény cigánylány saját erőből feljebb léphessen a társadalmi ranglétrán a monarchia idején.  Vagy ma. 

Mitől lehet aktuális és élvezhető a XXI. században A cigánybáró? Hogyan lehet pirulás nélkül "eladni" egy XVIII. századi zavaros és kusza, de legalább giccses és hihetetlen történetet? Szinetár Miklós remekül meglátta a darabban a lehetőséget, s megtalálta hozzá a formát: ha színház a színházbant játszunk. Sőt, vurstlit a színházban. Körhintával, cifra lovacskákkal és lámpásokkal, kikiáltóval, mutatványosokkal, táncosokkal, kép mutogatással, (báb)színházzal, ripacskodó színészekkel, vaskos humorral, pajzán kuplékkal. 

cig8.jpgSzinetár átkeretezi a történetet. A cigánybáróról szóló mesét vándorszínészek adják elő az 1880-as évek végén, a vurstliban: Barinkay Sándor (Boncsér Gergely) családja a törökökkel ápolt jó viszonynak köszönhetően hatalmas vagyonra tett szert, ám menekülniük is a törökökkel együtt kellett. A száműzött örökös cirkuszi mutatványosként éli világát, mígnem Mária Terézia (Csarnóy Zsuzsanna) amnesztiájának köszönhetően visszatérhet birtokára, s visszakapja a családi vagyont is. Innentől az események roppant zavarossá válnak, a tönkrement kastélyban Zsupán (Szvétek László) és leánya, Arzéna (Szemere Zita) éldegél, és eszük ágában sincs visszaadni a birtokot. Megjelenik egy erkölcsrendész  császári tanácsos (Bátki Fazekas Zoltán), egy cigányasszony (Ulbrich Andrea) gyönyörűséges lányával, Szaffival (Zavaros Eszter), egy rég eltűnt feleség, Mirabella (Balatoni Éva), fura fiával Ottokárral (Szerekován János) együtt. Két fiatal szerelmespár epekedik egymásért (miközben keresztbe kellene házasodniuk), az éltesebb Mirabella kegyeiért ketten is epekednek (vagy éppen ő epekedik váltakozó kegyekért?!) - de amiért mindannyian epekednek, az az elrejtett kincs. Kincs, ami nincs, aztán amikor mégis van, akkor hirtelen elviszi a császárnő - a katonaérett férfiakkal együtt. Háborúság van, Homonnay ezredes (Geiger Lajos) és a körhinta lovacskáin érkező huszárok magukkal sodorják Sándort, Ottokárt, az összes cigánylegényt, sőt még Zsupánt is, így szerencsére mindegyikük részesülhet a győzelem utáni császárnői kegyben... A végén mindenki a helyére kerül, van békülés, házasság, gazdagság és heppiend - a kikiáltó (Hábetler András) pedig elégedetten szélnek eresztheti a közönséget.

cig1.jpgMegvallom, az első felvonás enyhén szólva sem nyűgözött le. Épp elkezdtem volna barátkozni a nyitány alatti szöveges felvezetéssel, a díszlettel, a műfajjal,  amikor az akklimatizálódásomat szinte derékba törte 4-5 gyerekemberke méretű plüssállat felvonulása, amit a történet alig, a kettős korhűség viszont semennyire sem indokolt.  Ám a második felvonásra valahogy összeállt az egész, a harmadik felvonás pedig már a felhőtlen szórakozásé volt.

cig9.jpgAz egyik legfontosabb dolog, amire felhívnám a figyelmet: ne csak azt nézd, aki énekel! Az operaház szólistái lubickoltak a komédiás szerepkörben, függetlenül attól, éppen énekeltek-e vagy sem, parádés bohózatot adtak elő, akár a háttérben is. Kiemelkedő komika - kissé már fáradt hanggal - Balatoni Éva, Szvétek László méltó partnere, de a prímet Szerekován János és Szemere Zita vitte. Utóbbi bravúros magánszáma hangos ovációra késztette a közönséget - az operán edződött nézők pontosan tudják, mennyire nehéz hangilag tökéletes teljesítményt nyújtani úgy, hogy közben az énekes ugrál, táncol, duzzog, mórikálja magát, s mindezt teszi hihetetlen bájjal és jó ízléssel. 

cig4.jpgRemekül passzoltak a vásári forgatagba a karikaturisztikus jelmezek, parókák, és persze a festmények: a kacsintgató Rákóczi, vagy az égnek álló hajú Ferenc József (mintha Daumier karikatúrái ihlették volna a jelmez- és díszlettervezőt). Helyükön voltak a sikamlós, vaskos célozgatások - hol máshol lehetne nagyobb létjogosultsága a pajzánságnak (Balatoni Éva és Hábetler András kettőse), mint mondjuk a Városligetben, a Vurstliban. Az előadás kiemelkedő, pazar szereplője a Duna Művészegyüttes tánckara (igen sajnálom, hogy nem lehet tudni, név szerint kik léptek fel), többször kaptak hosszú vastapsot, teljesen megérdemelten. Hallhattuk-láthattuk a Brahms-féle Magyar táncok feldolgozását (ami az operett bemutatása idején igencsak rebellis vállalkozásnak számított), szintén parádés csárdással, ám a táncbetétekre a koronát a Kék Duna keringő feldolgozása tette fel, amikor a felvezetésben említett összes Duna-menti népek megjelentek saját zenei világukkal, stilizált népviseletükben, néptáncukkal. 

S ezzel el is érkeztünk a lényeghez. Mi a különbség számomra (teljesen szubjektíven) az opera és az operett között, a műfaji különbségeken felül? Leginkább talán az, hogy az operett kizárólag szórakoztatni akar, mélységek és releváns mondanivaló nélkül, míg a mai opera-rendezések szinte minden esetben hordoznak jelenidejű érvényes üzenetet. Szinetár Miklósnak úgy sikerült felhívni figyelmünket a "multikulti" társadalom előnyeire, a népek közti együttműködés szükségességére, a cigányság nemzettestben elfoglalt fontos helyére, hogy az igényes előadásmód, a humor, az önreflexió eszközeivel  emellett megtartotta a mű könnyeden szórakoztató jellegét.

cig5.jpgÉrtékelés: remek. Ha az ember túlteszi magát a műfajtól való idegenkedésen, félreteszi kissé kultúrsznob énjét, elengedi magát, és hagyja előbújni magából a mélyen eltemetett romantikus kiskamaszt, a szégyenlősen vihogó tinédzsert, vagy a titokban magyarnótákra andalodó, humorra fogékony felnőtt énjét, akkor látványos, szórakoztató, sodró lendületű, egyszóval remek. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://korulottemavilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5312617245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása