Leszögezem, nem szeretem a komédiákat. A vígjátékokat sem. Általában a finom humorral fűszerezett drámákat kedvelem. De olyasvalaki ajánlotta, akinek bízom az ítéletében - megnéztem hát a tartalmát és a szereposztást. Benedek Miklós, Lázár Kati, Lukáts Andor, Szabó Éva.... 
Négy "nagy öreg" (ezúton is elnézést érte, de hiszen értenék ők). Méltó örökösei olyan színészóriásoknak, akiket én már nem nagyon láthattam színpadon, legfeljebb mozivásznon, tévéfilmekben. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ne nézzem meg azokat, akik még itt vannak, addig amíg még játszanak nekünk.
A darab önmagában nem túl ütős, de ha jó kezekbe kerül, lehet benne fantázia. New York, négy nagyszülő, egy unoka. Négy olasz-amerikai nagyszülő, és egy teljesen amerikai unoka. A konfliktushelyzet minden különösebb erőlködés nélkül borítékolható: óhaza kontra újvilág, tradíció kontra X-generáció.
Joe Dipietro ügyes iparos, igazán szórakoztató darabot írt - az pedig valószínűleg Zöldi Gergely fordítónak és Znamenák István rendezőnek köszönhető, hogy a darab minden poénja ül, annak ellenére, hogy 1998-ban írták.
Az alaptörténet röviden: a négy nagyszülő Amerikába érkezése óta él New Yorkban, ugyanazon a környéken (feltételezem, Little Italy-ben, hol máshol...), változatlan szokásokkal. S bár a család lassan fogy, a gyerekek szétszélednek Amerika-szerte, egy szál egy unoka még kitart, bearanyozza nagyszülei hétköznapjait heti rendszeres látogatásaival. 
De minthogy a világon semmi sem örök, ez a rend is bomlani látszik: az unokát előléptetik, természetesen egy távoli városba. Nagyszülők akcióba lépnek, amúgy teljesen nagyszülősen, bedobnak egy éppen kéznél lévő femme fatale-t.... Persze amolyan helyi végzet lánykáját, aki egy kicsit füllentős, kicsit fura, kicsit elvont, nagyon vega, de legalább nagypapát lenyűgözik idomai. Unoka sem marad közömbös, de nem csap be villámként a szerelem első látásra. Hála érte Dipietronak, elmarad a mindent elsöprő boldog vég, a darab megmarad annak ami, kacagtató, megható, nagy szeretettel megírt életképnek.
Mi pedig nagyon gyorsan azon vesszük észre magunkat, hogy állandó déja vu érzésünk van.... Az én nagymamám talán sosem főzött spagettit, de ha öröm, ha bánat, ha betegség, ha halál, mindenre gyógyír volt nála egy szeretettel töltött ebéd-vacsora (Lázár Kati). Nagypapám sem árulta el az utolsó pillanatig, mekkora a baj, maradt élete végéig bölcs, kicsit távolságtartó, elegáns úriember (Benedek Miklós). Az apósom szintén hadakozott amíg lehetett, azért a fránya slusszkulcsért, és szerette, ha olybá tűnik, ő hordja a nadrágot. (Lukáts Andor). 
Anyukám pedig folyton a fiam aktuális barátnőjéért aggódik, hisz tudja, egy szerelmes-elégedett fiúunokánál nincs jobb. És bár minálunk sosem volt divat az ebédnél így koccintani: Tutto famiglia! (Első a család!) - de minden rezdülésük erről szólt. Szépen megrajzolt karakterek mindannyiunk családjából, téren, időn át ívelő mindig-érvényes gondolatok.
Mind a négy nagyszülő alakítása lenyűgöző, hozzám mégis a két nagymama áll közelebb. Lázár Kati kicsit közönséges, kicsit erőszakos, szókimondó figuráját remekül ellenpontozza Szabó Éva kissé finomkodó, elegáns, lírai játéka.
Szabó Kimmel Tamás az unoka szerepében meggyőző, de a fő szerep ebben a darabban nem a főszereplőé. Cseh Judit volt számomra a gyenge pont, nem tudom eldönteni, talán maga a szerep nincs igazán jól megírva, vagy a rendező fordított rá kevesebb figyelmet....
Értékelés: Egy kellemesen szórakoztató darab, ahol fantasztikus színészek örömjátékát élvezhetjük, bónuszként pár szép gondolattal. Műfajában erős jó.
