Az Évszakok igazán gyönyörű természetfilm. De ez volt a minimum, amit vártam tőle. Egyfelől mert láttam Jacques Perrin és Jacques Cluzaud előző, megkérdőjelezhetetlenül szenzációs filmjét, a Vándormadarakat. Másfelől, ha egy filmre éveket és 40 millió dollárt fordítanak, akkor az a legkevesebb, hogy legalább látványos legyen. Sajnos ennél nem is lett több - ami nekem nagy csalódás.
Pedig az Évszakok valóban látványos, és mintha még mondani is szeretne valamit. A klímaváltozásról, az ember és a természet kapcsolatáról, a civilizáció fejlődésével párhuzamosan zsugorodó európai erdők sorsáról...
Sajnos hozzám érdemben csak a látvány ért el. Az információk esetlegesek, zavarosak, hiányosak. Már azt sem értem, miért évszakok a címe. Ha az európai időjárásra utal, akkor valahol el kellene kezdeni, teszem azt, a tavasznál, a születésnél. Végigkövetni az őzek, kisrókák, méhek, rigók születését, mesélni arról, melyik állatfajnak általában hány kicsinye van, hogyan gondozza az egyik, esetleg mindkét szülő. Megfigyelni a nyár tombolását, a sasfiókák szárnyra kapását, a farkasfiak vadász-leckéit. Mesélni az ősz színeiről, a lombhullató fákról, a szarvasbőgésről, a farkasfalka hierarchiájáról, a mókusok télre raktározásáról, a medvék fokozott táplálkozási igényeiről. Megmutatni, hogyan lepi el a hó az erdőt, milyen nehéz táplálékot találnia a kecses őznek, miért remek mimikri a hóbagoly fehér tolla, hogyan vészeli át az erdő a zord időket, miért van szükség a télre egyáltalán. És aztán kezdeném újra, meg újra, megrajzolnám annak a varázsos körforgásnak a spirálját, amely évmilliók óta, apró változásokkal, de mégis állandósulva határozza meg életünket. De a rendezők nem ezt a logikát választották. A képek számomra minden következetességet nélkülöző ritmusban és sorrendben váltakoznak. Hol tél van, hol nyár, hol megszületnek a kicsinyek, hol éppen útra kelnek a költöző madarak. Rengeteg állat tűnik fel, vadlovak, repülő mókusok, gödények, szarvasbogarak, de valahogy ez is érthetetlen összevisszaságban.
Nem derül ki a filmből, hogy az erdő állatai (növényei) egy meghatározott tápláléklánc részei, milyen bonyolult ez a rendszer, mi történik, ha egy résztvevő valamiért kiesik, vagy túlszaporodik. Ráadásul a filmben látható (amúgy tényleg zseniális!) üldözési jelenetei rendre a szegény kis zsákmányállat megmenekülésével végződnek. (Ha mégsem, azt sem látjuk...) Komolyan elkezdtem aggódni: ezek a szegény ragadozók vajon hogy nem halnak éhen, ha sosem sikerül jóllakniuk? Miért takargatjuk szemérmesen a nézők elől azt a tényt, hogy egyes állatok megölnek és megesznek más állatokat? Miért nem része életünknek a halál? (Még egy természeti filmben sem?!) Nem épülnek egymásra sem az események, sem a mondanivaló. Sem az évszakok.
Még ott, a moziban kezdtem el azon gondolkozni, talán nem a meteorológiai, 365 napba illesztett évszakokra gondoltak a film készítői, hanem a föld sokkal hosszabb ideig tartó ciklikus változásaira. Ahol a jégkorszak volt a tél, aztán a Föld tengelyének elmozdulása (mitől? miért? hogyan?!) felmelegedéshez vezetett, beköszöntött a tavasz. Kizöldültek a fák, megtelt élettel a természet, s felvirradt az erdők virágkora. Aztán jött az ember. A filmben eleinte szinte csak észrevétlenül, ártatlanul kukucskál, aprócska része a nagy egésznek. Aztán lassan egyre nagyobb teret hódít meg magának. Vadászik az állatokra (már nem csak élelemszerzés céljából, hanem puszta szórakozásból is), kivágja a fákat - egy flottához egy egész erdőt. (Milyen flotta?! Hadi? Kereskedelmi? Házakhoz nem? Megművelendő földhöz sem? Minden fakivágás pusztán hatalmi és gazdagodási célú? Melegedési, túlélési cél szóba se jöhet?!) Tehát mi okozzuk a Föld nyarát, a felmelegedést, a kiégést, és lassan sikerül annyira tönkretennünk, hogy végül beköszönt az ősz, az elmúlás kezdete. El- és kipusztulnak egyedek, fajok. Háziasítással eltüntettük már például a vadlovakat, élőhelyük felszámolásával pedig kipusztulásra ítélünk számos más fajt. És ki tudja, mikor köszönt be újra a "tél" - ami nem feltétlenül hideg, de mindenképpen sivár. Ennek a logikai felépítésnek is lehetne létjogosultsága, de valahogy azt is precízebben kellett volna végigvinni.
Sok problémám van a filmmel: tendenciózus, szájbarágós, információszegény, időnként gyermekdeden didaktikus. Aprólékos és mégsem eléggé realista. Ha ezeket a a paramétereket vesszük figyelembe, Homoki Nagy 1953-as Gyöngyvirágtól lombhullásig című zseniális alkotása minden szempontból hitelesebb. Kétségtelen, technikailag nem veheti fel a versenyt a 21. századdal.
Ha a képi világot nézem, a gyönyörű felvételeket, az egészen különleges akciókat, plusz a "cukiság-faktort", akkor a film működik. De az a szükséges plusz, amitől a szimplán szép kis filmnél több lehetne, hát az hiányzik. Kár érte.
Értékelés: Jó. Feltétlenül megnézendő, elsősorban mert különleges és szemet gyönyörködtető. Főképp gyerekeknek, romantikus lelkű felnőtteknek ajánlom. A többieknek talán érdemes elővenni Homoki Nagy filmjeit, vagy éppen a legújabb, káprázatos magyar természetfilmet, Mosonyi Szabolcs: Vad Kunság című remekét.
