Új év, új kezdés, kicsit banális, tudom.... Eldöntöttem, mostantól a művészetekre koncentrálok - nem mintha ezzel ki lehetne kerülni a politikát. Kezdődött rögtön gyönyörű Operánkban, rögvest az új esztendő első napján.
Barátaink szóltak, január elsején Beethoven IX. az Operában! Mi lehetne az Örömódánál szebb kezdés? Nem is néztem utána, mi lesz a műsor, csak a koncert napján. Kicsit elcsodálkoztam, kortárs zeneszerző ősbemutatója az Opera megrendelésére, kortárs költő versei szintén erre az alkalomra költve... Még mindig nem esett le a tantusz. Hogy hol fog elbukni a mai este.
Az Opera tömve, többnyire külföldiekkel (szokás szerint, sajnos). Fények kihúnynak, zenekar bevonul, taps, majd érkezik Operaházunk megbízott, leendő, ki tudja már a pontos posztját igazgatója, Ókovács Szilveszter. És elkezdi ismertetni a műsort. Hosszasan. Magyarul. Büszként. Merthogy a Duna tévének köszönhetően és nyilván az MTVA(?)-nak szintén, határon túli honfitársaink is élvezhetik az estét. Szép gondolat. Kár, hogy a jelen lévők között a kizárólag külföldiül beszélők nem értik. Nem tudják meg már talán soha, hogy valaminek a születésénél lehettek jelen! Mi, magyarul értők ugyanis megtudtuk, egy új hagyomány alapjait veti most meg az opera. (Van ennek a mondatnak egyáltalán értelme?!) Ezentúl minden január elsején lesz újévi koncert, melynek első száma egy kortárs magyar zeneszerző új műve - mert az opera felelős a kortásr művek istápolásáért. Utána következik egy tudós magyar ember, az ő mélyreszántó gondolataival. Majd egy magyar költő (író) új műve, s végül az Örömóda.
Hát lehet, hogy a Duna tévé nézőközönsége ettől feldobódott, de a jelenlévő közönség boldogabbik fele csak unott arccal várta, hogy vége legyen a beszédnek. Vége is lett - csak átmenetileg, mint utóbb kiderült -, jött az új magyar mű. Megtisztelem a szerzőt, nem írom le a nevét (bocsánat érte, amúgy sem ismerem), sem véleményemet a műről. Maradjunk annyiban, felejthető.
Következett egy zenetudós, aki tanórát adott Wagnerből és Verdiből (2013. az ő évük, ugye), majd azért Beethoven IX-ből is, hátha nem tudják a nézők, mire ültek be/le. Valamint magvas gondolatok még arról, mennyivel magasztosabb lesz ez az este, mint a bécsi újévi koncert, ami mégiscsak holmi keringős dolog. Szintén végig magyarul, kis cédulkákról olvasva. Hosszan. Jó hosszan.,
Lackfy tanár úr versei jópofák és a helyhez illők voltak, kár a ripacskodó előadásért, és a nézők szeméből áradó unalomért.
Azt hittük végre...de nem. Visszajött Ókovács Szilveszter, elmesélte, hogy az Operának igenis üzenete van a magyar emberek felé. A mai magyar valóság felé. Ezért minden újszülöttnek eljuttatnak egy CD-t, amin az Operaház zenekara ad elő, feltételezem, csupa magyar szerző művét. És erről láthattunk rögtön egy filmbejátszást is, ahogy igazgató úr fehér orchideacsokorral körítve az első 2013-as magyar bébi édesanyjának átadta az ajándék CD-t. Felemelő volt. Könnyfakasztó. Elképzelni, ahogy majd Borsodban átadják a a munkanélküli szülők 4. gyerekének a komolyzenei CD-t. Remélhetőleg lesz amin lejátsszák, s tán még áram is hozzá...Direktor úr beszédében szóba került, hogy ezzel a gesztussal is szeretnének hozzájárulni a gyenge reprodukciós kedv felvirágoztatásához, mert kevés az a 90.000 gyermek, aki évente átlagban születik Magyarországon. Nem értem az összefüggést, de számolni tudok. Ha egy CD előállítása mondjuk 500 forint (csak tippelem...), 90.000x500= 45 Millió forint. Erről ennyit.
És végre jött a zene. Végre jött ZENE. A 3. tételben balettbetét vetítésével - miért éreztem úgy, hogy az amúgy leszólt bécsi koncert mintájára?! Szép volt. Szép volt a zene, a táncosok ruhája, a környezet (az Opera falai közt vették fel).... Csak sajnos a tétel felénél valami történt. Elszakadt a szalag, elakadt a gép, lefagyott a rendszer. Nem tudom, csak azt, hogy kevésbé elegáns helyen azt mondanám, az egész este okán: égett a pofám.
