Boris Eifman, a szerző-koreográfus 1946-ban, zsidó családba született egy szibériai kisvárosban. Mérnök szülei Sztálin parancsára költöztek Rubtsovsk-ba, hogy áldozatos munkájukkal támogassák a Nagy Honvédő Háborút. Nyolc-tíz hasonló sorsú családdal egy hatszobás földalatti veremlakásba összezárva, szinte állati sorban éltek egészen Sztálin haláláig, amikor Kisinyovba költözhettek. A kis Borisz hét évesen ismerkedett meg a balett világával, és tizenhárom évesen már tudta, koreográfus akar lenni.
1966-ban iratkozott be a Leningrádi Konzervatóriumba, 1970-ben már zajos sikert aratott Ikarosz-koreográfiájával, majd kinevezték a Vaganova Akadémia (a Kirov Balett iskolája) hivatalos koreográfusának. A színházi sikerek mellett készített koreográfiákat tévéműsorokhoz, filmekhez, műkorcsolya kűrökhöz. 1977-ben megalakíthatta saját társulatát, s a hivatalos nyomás ellenére, hogy hagyja el az országot - mivel darabjai nem voltak elég "szovjetek" -, Szentpéterváron maradt.
Tíz éven keresztül mindenféle állami támogatás nélkül, kizárólag a jegyeladásokból tartották el a társulatot. Telt házakkal turnézták végig az országot, míg végül a glasznoszty közeledtével kiléphettek a nemzetközi porondra: első fellépésük színhelye a Champs Élysées Színház volt, Párizsban. Boris Eifman csillaga azóta tiszta fénnyel ragyog a modern balett egén. Kevéssé izgatják a történelmi események, vagy izgalmas cselekmények, érdeklődésének középpontjában az Ember áll érzelmeivel, vívódásaival, botlásaival, vágyaival. Klasszikus regényalakok, ikonikus történelmi-irodalmi alakok érdeklik: Ikarosz, Anna Karenina, Csajkovszkij, a Vörös Giselle - s nem utolsó sorban Dosztojevszkij klasszikusának figurái, a Karamazov testvérek.
Dosztojevszkijt a nagy filozófiai kérdések feszítik, a jóság, a hűség, a szabadság, a bűn mibenléte - míg Eifmant az egyes szereplők jellemfejlődése és egymáshoz való viszonya. Nagy találkozás az övék, nagyszerű, elgondolkodtató, intenzív figyelmet igénylő, katartikus előadás született belőle. Eifman látványos és kifinomult, ám céltudatos és precíz stílusban koreografál, csakis rá jellemző módon ötvözi a klasszikus és a modern balett eszköztárát. Lenyűgözően bánik a legegyszerűbb díszletekkel, képes csak fényekből a legkülönfélébb helyszíneket elénk varázsolni, mondanivalóját a színek szimbolikájával tovább hangsúlyozni. És a zeneválasztás... Rahmanyinov lágy romantikáját, Muszorgszkij súlyos dinamikáját, Wagner felfokozott erejét gyönyörűen egészíti ki a vokális orosz cigányzene.
Eifman tovább gondolta Dosztojevszkij művét. Megismerjük az élvhajhász, szörnyeteg, erőszakos apát (Komarov Alekszander) és három fiát: Dmitrijt (Majoros Balázs), az elsőszülöttet, aki veszélyesen hasonlít apjához, ám nála emberibb, érzelmesebb, kételkedőbb. Féltestvéreit: Ivánt (Radziush Mikalai), a forradalmár gondolkodót és Alekszejt (Medvecz József), a hit, a tisztaság és a fény fiát. Dmitrijnek van ugyan jegyese, Katyerina (Tanykpayeva Aliya), mégis apjával vetélkedve csapja a szelet a szép cigánylánynak, Grusenykának (Starostina Kristina) is. Vágy, szerelem, féltékenység, pénz, örökség, alkohol-gőz, minden együtt van a tragédiához, ami meg is történik. Az apát tömegverekedésbe torkolló tivornyán valaki megöli. Dmitrijt tartóztatják le érte, ám Iván is felelősnek érzi magát. Ráadásul bátyja jegyese iránti vágya is befolyásolja döntéseit. Alekszej igyekszik békét teremteni a családban és mindannyiukban a hitet erősíteni, ám testének gyarló vágyai őt sem hagyják kételyek között: a "karamazovizmus" ebben a családban mindenkire lesújt.
Dosztojevszkij művét 1880-ban adták ki, ám Eifmannak nem kellett erőszakot tennie az eredeti regényen, hogy annak szellemében végül az 1917-es forradalomig, a cári család kiirtásáig, s végül a huszadik századot nem egyszer elborító sötét ideológiákig szője a mese szálait. S hogy biztosan értsük a legfontosabb üzeneteket, Dosztojevszkij szinte látnoki gondolatait a narrátor - vagy Isten? - hangján hallhatjuk:
"...az ember a nyugalmat, sőt akár a halált is többre becsüli, mint a szabad választást a jó és a rossz megismerésében."
"De az emberek szabadságát csak az veheti birtokába, aki megnyugtatja a lelkiismeretüket. ... ha kenyeret adsz az embernek, meghajlik előtted, mert nincs vitathatatlanabb a kenyérnél, de ha valaki ugyanakkor, téged megkerülve, hatalmába keríti a lelkiismeretét is - ó, akkor eldobja a te kenyeredet, és azt követi, aki elzsongítja a lelkiismeretét."
Olyan leglényegi kérdése ez civilizációnak, hatalomnak, emberségnek, amivel folyamatosan szembe találjuk magunkat. Forradalmak, háborúk, világháborúk idején, de békében is, akár napjainkban is. Miért tartunk ki egy vezér mellett háborúban-békében, ha alig van mit enni; ha éhbérért, a "köz szolgálatában" dolgozhatunk csak; ha nem kapunk rendes egészségügyi ellátást, nincs orvos, kötszer és fájdalomcsillapító; ha nem gondolkodhatunk, tanulhatunk szabadon; ha nem választhatjuk meg kit vagy mit szeressünk. Mi más tart mellette, a vezér mellett, ha nem lelkiismeretünk elzsongítása: hogy szabadon gyűlölhetjük, akit akarunk; becsukhatjuk az ajtónkat a mégoly rászorultak előtt; elvehetjük az arra érdemtelenektől, ami nekünk kell; ki is irthatjuk a nekünk feleslegeseket. De legfőképpen nem kell gondolkodnunk, nem kell döntenünk jó és rossz között, a hatalom felment a saját lelkiismeretünk alól.
Értékelés: Fantasztikus és lenyűgöző. Mindenkinek ajánlom, azoknak is, akik nem szeretik a komolyzenét, nem szeretik a balettet, de szeretik a látványos, érzékekre és érzelmekre mélyen ható, fájdalmasan gondolatainkba férkőző előadásokat. Sokat megtudhatunk mindennapi emberi dilemmáinkról, hűségről, felesleges áldozat-vállalásról, veszélyes ideológiák teremtés-történetéről, vezérekről és népükről, kitartó szerelemről, hitről, emberségről. És saját szemünkkel láthatjuk, milyen a mélyen gyökerező tradíciókon alapuló progresszív, ám élvezhető, befogadható kortárs orosz balett. Különleges táncosok, különleges élmény. Különösen most, 2018.04.08. előtt...
