Észtország: egy fél Magyarországnyi területen alig másfél millió lakos. Későn keresztelkedett, hányatott sorsú kis ország. Hosszú időn át szomszédai martaléka, németek, dánok, svédek fenik rá a fogukat a kora középkortól, majd az Orosz Birodalom teszi rá a kezét. Először 1918-ban kiáltják ki a szabad Észt Köztársaságot. Bár a Szovjetunió 1919-ben elfoglalja az országot, az észt hadsereg (erős szövetségesi támogatással) tárgyalásra és meghátrálásra kényszeríti a szovjeteket. 22 évnyi szabadság a jutalmuk.
A Molotov-Ribbentrop paktum megkötése után azonban a kis ország reménytelen helyzetbe kerül. Haditámaszpontokat kénytelenek átadni a Vörös Hadseregnek - ami innen foglalja el végül az országot 1940. nyarán, s teszi az országot a Szovjetunió sokadik tagállamává. Észtország lakói ettől a pillanattól megtapasztalhatják a sztálinizmus véres valóságát - aminek köszönhetően felszabadítóként üdvözlik 1941-ben a náci német csapatokat. Végül 1944-re Észtország a teljes meghasonlás állapotába kerül a két rettenetes hatalom csatájában.
Az 1944 látszólag egy egyszerű háborús film. Perzselő hőség és elkeseredett harc a lövészárkokban. Fogyatkozó muníció és katona. Elkeseredettség és reménytelenség. A visszavonuló német hadsereg gyakorlatilag magára hagyja Észtországot és lakóit, többek közt a sorai közt harcoló észt katonákat is. Közben ellenállhatatlanul közeledik a Vörös Hadsereg. Csaták, halottak, személyes drámák, politika, menekülő polgári lakosság, hazugság, szerelem, önfeláldozás.
Ám az 1944 egyáltalán nem egy egyszerű film. Nincsen főhős. Nincsen jó és rossz oldal. Nincs győztes. Csak vesztesek vannak.
Karl Tammik (Kaspar Velberg) az SS soraiban harcol. Csak annyira elkötelezett ebben a harcban, amennyire fontos számára tisztázni, mi történt a családjával, akiket Szibériába hurcoltak a szovjetek. Hősiesen harcol, de fogyatkozó csapatuk visszavonulásra kényszerül. Szörnyű közelharcok szünetében, megsemmisítő bombák között Karl egy levelet ír, folyton csak ír. Egy lánynak, az egyetlennek, aki megmaradt neki, a húgának (Maiken Schmidt). De elküldeni már nem tudja, egy váratlan rajtaütésben golyó végez vele. A fegyvert honfitársa, Jüri Jogi (Kristjan Üksküla), a Vörös Hadsereg észt katonája tartja - későn hallja meg a figyelmeztetést: Ne lőj, észtek! Vezeklésképp elviszi Karl levelét húgának, szégyenlős-szép szerelem szövődik kettejük közt. Jüri visszatér a csatamezőre, de ha teheti, ír, folyton ír annak szép lánynak, az egyetlennek, aki maradt neki. De elküldeni már ő sem tudja. Vele is észt golyó végez. Majd egy bajtárs elviszi azt a hazugságokat tisztázni próbáló, mégis bizakodó levelet...
Elmo Nüganen filmje egyfelől egy megrázóan valóságos háborús film, szemmel láthatóan alacsony költségvetése ellenére. Minden pillanatát a saját bőrünkön érezzük, a poros lövészárkok fojtogató fülledtségét, a vér szagát a homokban, az őszi sártenger mázsányi súlyát bakancsunkon, az elviselhetetlen ellentétet a harc világa és a békebeli, szegényes kis nappali között. A menekülő civilek látványának frusztráló egykedvűségét, a parasztnéni rémületét, amikor felváltva kínálja a sonkát hol a német, hol a szovjet egyenruhás észt katonáknak - s véletlenül elszólja magát. Rácsodálkozunk pillanatokra, amik lehetnének erőltetetten humorosak, vagy csöpögősen romantikusak, s valahogyan mégis tiszták maradnak. Amikor a Heil Hitlerre 'Ei ütle!'-vel válaszol egy baka (Nem mondom!) - aki legalább egy kis szóviccel áll ellen, vagy amikor Karl megment egy sokktól bénultan álló kislányt a repülőgép sortüzétől. De leginkább arra csodálkozunk rá, hogy bár a Német Birodalom harcol a Szovjet-Orosz Birodalommal, a harctéren észt fiatalemberek gyilkolnak észt fiatalembereket. Értelmetlenül és kilátástalanul. Jussuk győzelem után is csak további szenvedés és halál.
Mit tehet hát egy kis nép? Birodalmak, eszmék, vallások ütközőpontjában? Van-e értelme pillanatnyi érdekek mentén beállni egy nagyhatalom csatlósának? Van-e értelme halált kiáltani 'vörösre' vagy 'fehérre', ha mindkettő mi vagyunk?
Értékelés: Remek - bár Nüganen filmje korántsem szokványos háborús film. Tökéletes harci jelenetek, a lehető legkevesebb vérrel, és a lehető legtöbb mondanivalóval. Tanulságos mese egy kis országról a történekem vérzivatarában - egy országról, amely valamikor az új évezred kezdetén mély levegőt vett, szembenézett a múltjával, saját hibáival, majd levonta a tanulságokat, és egy új világot kezdett építeni. Talán mi is megtehetnénk már végre. 
