HTML

körülöttemavilág

Mozi, színház, koncert, kiállítás....Komolyzene, kirándulás, műemlék. Egyszóval kultúra, ahogy én látom. Hátha téged is érdekel. Mert még nem láttad, vagy ha mégis, neked is van róla véleményed :)

Friss topikok

Címkék

2018 Sundence Film Festival (1) abszurd (1) agresszió (1) aktivizmus (1) áldozathibáztatás (1) áldozatvédelem (1) anarchista színház (1) angol királynő (1) asszertivitás (1) autizmus (1) Bajazzók (1) balett (1) Bizet (1) bosszú (1) botrány (1) Bretz Gábor (1) bűn (1) Carmen (1) cigányok (1) Csajkovszkij (1) család (1) csicskáztatás (1) Danis Lídia (1) Délibes (1) domingo (1) drog (1) Elfogadás (1) elfogadás (1) emberkereskedelem (1) emlékezés (1) Emma Stone (1) empátia (1) Erkel Színház (4) erőszakmentes kommunikáció (1) erotika (1) fájdalom (1) felelősség (1) féltékenység (2) Figeczky Bence (1) függőség (1) Gershwin (1) Guelmino Sándor (1) hajléktalan (1) hatalom (1) határszabás (1) Horthy-korszak (1) hős (1) humor (1) Jászai Mari Színház (1) jazz (1) József Attila (1) Kakukkfészek (1) kegyencnő (1) kerényi miklós gábor (1) kisebbség (1) Kiss Ferenc (1) kiszolgáltatottság (1) költészet (1) komédia (1) koncentrációs tábor (1) koncertszínház (1) krízis (1) LMBTQ (1) Majgull Axelsson (1) marihuána (1) Marshall Rosenberg (1) marton lászló (1) másság tisztelete (1) megbocsátás (1) Mengele (1) Mester Viktória (1) MTA (1) művészet (1) nemzeti dohánybolt (1) Oberfrank Pál (1) Olivia Colman (1) opera (1) Oscar-díj (1) Parasztbecsület (1) párkapcsolati erőszak (1) Pesti Színház (1) Pogány Anikó (1) politika (1) politikai paródia (1) Porgy és Bess (1) Rachel Weisz (1) Radnóti Színház (1) rasszizmus (1) rokokó (1) rs9 (1) sanyargatás (1) svédország (1) szabó kimmel tamás (1) szenvedély (2) szerelem (1) szexuális zaklatás (1) színház (1) táncművészet (1) TAO (1) Tatabánya (1) testvéri szeretet (1) tragikus szerelem (1) Tuza-Ritter Bernadett (1) Vecsei H. Miklós (1) védelem (1) vendetta (1) virtuóz (1) vitakultúra (1) Yorgos Lanthimos (1) zaklatás (1) zsidótlanítás (1) Zsótér Sándor (1) Címkefelhő

ERŐSZAKMENTES AKTIVIZMUS - Előadás a BUDAPEST PRIDE égisze alatt

2019.07.06. 10:15 dasilva64

bp2_1.jpgBár évek óta igyekszem különböző önkéntes munkával támogatni mindazokat, akik bármilyen elnyomástól, diszkriminációtól, kiközösítéstől szenvednek - kiemelten a mélyszegénységben élőket és az LMBTQ embereket - valahogy sosem sikerült eljutnom a Budapest Pride egyik rendezvényére sem. Ám az idén barát-szervezőként részt vehettem Pogány Anikó interaktív tréningjén,

amelyet ERŐSZAKMENTES KOMMUNIKÁCIÓ - ÍTÉLKEZÉSMENTES AKTIVIZMUS? címmel hirdettünk meg. 

Aktivizmus?! De hát én nem vagyok aktivista... - mondhatnád. S talán valóban nem, ám bármikor aktivistává válhatsz, akaratod ellenére is, csak annyi kell hozzá, hogy célponttá válj. Mert roma, meleg, szegény, sokgyerekes, gyerektelen, munkanélküli, karrierista, transznemű, muszlim, menekült, sötétbőrű, ferdeszemű, nő, szemüveges, túlsúlyos, öreg - tehát előítéletek potenciális céltáblája - vagy.  Erőszakmentes? Nem én vagyok az erőszakos! - Talán igazad van, ő, a sakál támad, ő önti rád a sztereotípiáit, prekoncepcióit, gyűlöletét. Ő kritizál, diagnosztizál, értékel, minősít. Mintha nem is maradna más lehetőséged, mint hogy vagy megadd magad, vagy viszont-támadj. Vert sereg légy, vagy magad is erőszakot kell alkalmazz. Akkor az erőszakmentes kommunikáció tulajdonképpen a megadás? - Ellenkezőleg. Az EMK lényege az erőszakmentesség - minden irányban. Nem alkalmazok erőt (csak védelmi okból, csak kivételes esetben, csak cselekedetben, csak átmenetileg), hanem határt húzok, megakadályozom az ellenem irányuló erőszakos kommunikációt, s természetesen magam sem élek erőszakos kommunikációs eszközökkel.

bp7.jpgDe hogyan? - Igen, igen, ez a nagy kérdés. Laikusként azt mondanám, úgy közlünk, vitatunk meg a partnerrel dolgokat, hogy közben egyikünk sem sérül, egyikünk sem érzi magát sértve, lenyomva, kioktatva, elnémítva, megalázva. A közlő fél ÉN-üzeneteket ad át, amelyben tájékoztatás nyújt a problémáiról, érzéseiről, vágyairól, szükségleteiről - de csak erről. Nem kritizálja, diagnosztizálja, értékeli, minősíti a befogadót. Aki meghallgatja, figyel rá, teret ad neki, és amikor megkapja a szót, az elhangzottakra reagál. Na persze, jól megmondja rá a magáét... -  Nem, ha EMK-san viselkedik. Ha te kiteszed az érzéseidet, vágyaidat, fájdalmaidat az asztalra, akkor megérdemled a tiszteletet és figyelmet. És vannak varázsfegyverek is, amik segítenek abban, hogy ne sakálként, hanem zsiráfként viselkedjünk.

bp5.jpgItt van mindjárt a lassítás: beszéljünk lassabban, nyugodtabban, tagoltabban, halkabban. Ezzel időt nyerünk a saját gondolataink rendezésére, és időt adunk a befogadónak a megfigyelésre, megértésre, ráadásul nem fogja érezni az azonnali reakcióadás nyomását, mert érzékeli a belépési lehetőséget. Ha nyugodtan beszélünk, nyugalmunk "átragad", csökkenti az indulatokat. Speciális lassító eszköz a hallgatás, tulajdonképpen egy előzékeny gesztus, lehetőséget ad a másik félnek, hogy végiggondolja az elhangzottakat, és esetleg átvegye a szót. Leíró üzemmód: a témafelvetésünk legyen objektív, tárgyszerű, próbáljuk meg elérni, hogy az események egy közös valóságában egyet tudjunk érteni. Már önmagában a tárgyszerű, objektív megfigyelésen alapuló történetmesélés sok vitát megelőzhet. S hogy elnyerjük a partner bizalmát, az egyik leghatásosabb és legkedvesebb eszközünk a visszatükrözés. Egyszerű, de energiaigényes: figyelni kell a másikra. Csak visszamondjuk neki, amit hallottunk - véleményezés, kritika (mindegy, hogy pozitív, vagy negatív), értékelés nélkül - esetleg a végén egy kis saját értelmezéssel. Két legyet is üthetünk egy csapásra, beszélgetőtársunk megnyugszik, hiszen figyeltünk rá, nem söpörtük le azonnal az érzéseit okos érveinkkel, megértettük, amit mond, ráadásul egy csomó félreértést el tudunk kerülni. Hoppá, máris egy hiba! Ugye, Anikó? Valójában nincsen félreértés, csak a szavak mögötti különböző értelmezés a közlő és a befogadó között. (Kedvenc példám, amikor két idősebb hölgy - ötven éve barátnők, egy iskolába jártak, hasonló a családi hátterük, műveltségük, stb. - megbeszélte, hogy az Erkel színház bejáratánál találkoznak fél hétkor. Mindketten igen paprikás hangulatban köszöntötték a másikat, amikor negyed órás felesleges toporgás után valahogy egymásra találtak - az egyik az utcán állt, a másik a színház előterében, a "melegedőben". Mindketten mást értettek a bejáratnál-helyszín alatt...)

A körülmények ellenére - igen zsúfolt terem, sok résztvevő, kánikula, kevés levegő - Anikó állta a sarat, és tulajdonképpen rekordidő alatt lerakta a Marshall Rosenberg-féle zsiráf- és sakálnyelv alapjait, hogy aztán rövid szünet után rátérjünk az aktivista kommunikációra. (Hogy miért sakál és zsiráf, abban nagy barátunk, a gugli segít nekünk...)

bp6.jpgAz eleinte elfogódott közönség egyre felszabadultabban és egyre bátrabban vett részt a munkában, egyre-másra kerültek elő a személyes történetek - de eleinte nehezen fogadtuk el Anikó válaszait. Mert sehogyan se akarta megmondani a "tutit". Nem adott kulcsot ahhoz a másik emberhez, nem mondta meg, hogyan tanítsuk jó modorra az üvöltöző autóvezető-társat, hogyan tudunk EMK-san visszavágni az erőszakos főnöknek, vagy hogyan győzzük meg a párunkat, hogy nincs igaza!!!! Anikó csak fáradhatatlanul ismételte: MI magunk mit csinálhatunk másképp. Például higgadtan, tárgyszerűen, jelzők nélkül elmondhatjuk a másik autósnak, hogyan láttuk az eseményeket, szerintünk mi történt pontosan. Ha a főnök viselkedése folyamatosan agresszív, szögezzük le (első lépésként legalább magunkban), hogy ez a bántó stílus minket sért, ezt nem engedheti meg magának velünk szemben, esetleg ehhez mérten hozzunk döntést a változtatásról. A párunknak pedig meséljük el, mit érzünk, mit szeretnénk, mire vágyunk. Már megint ezek a "zsiráfos" ÉN-üzenetek...

Végül, ami az aktivizmust illeti. Elvekről, hitekről, ideológiákról vitázni talán egy fokkal nehezebb - különösen, ha személyes érintettségünk is van. Leggyakrabban arról van szó, hogy valamilyen ideológia, világnézet, elképzelés mentén emberek egy csoportja helyteleníti más emberek hitét-viselkedését-tetteit. Szóba kerültek a beszélgetésen például az abortusz-ellenesek, az erőszakosan térítők (vallás-táplálkozás-környezetvédelem), a homofóbok. Mit tehetünk, ha "támadnak", illetve ha mi szeretnénk erőszakmentesen meggyőzni másokat a magunk igazáról (vegánság, hit, egészséges életmód, környezet- és állatvédelem, másság elfogadása)? 

A legfontosabb, amit hazahoztam: ha erőszakosan akarunk valakit meggyőzni, ha azt kommunikáljuk felé, hogy amit gondol, az hamis, buta, előítéletes, elmaradott, felelőtlen, stb., ha bűntudatot akarunk kelteni benne - akkor csak egyre mélyebbre ássuk az egymás közti árkot. Baráti, segítő kapcsolat esetén érdemes arra fókuszálni, hogy a másikat támogassam abban, amiben van - például ha abortuszra készül, ne nevezzük gyilkosnak, de mondjuk el, mi mindenben tudunk segíteni, függetlenül attól, megtartaná-e a babát, vagy sem; ne akarjam meggyőzni a vegán táplálkozásról, inkább azt meséljem el, én magam miért nem eszem állati eredetű ételeket, kihangsúlyozva a pozitív vonatkozásokat, miközben elfogadom, hogy a másik bizonyos dolgokról nem szeretne (még) lemondani. A valódi párbeszédhez szükség van az egyenrangúság elfogadására egy olyan viselkedés iránt, amit a magam részéről nem tartok jónak, egy olyan közegre, ahol megengedem, hogy változzon a véleményem. Varázsszavaink: nyitottság, figyelem, támogatás, pozitív ÉN (MI)-üzenetek. 

Egyáltalán szükség van-e ideológiákra, vagy meggyőzésre? Mik azok az ideológiák? Absztrakt, személytelen, morális ítéletek - úgynevezett AZ-üzenetek rigid halmaza. Kőbe vésett, megváltoztathatatlan szabályrendszer, valamiféle felsőbbrendű, egyenrangúság és nyitottság-mentes ítélkezés - lett légyen bármilyen pozitív a cél. Nyilvánvaló, hogy ennek megfellebbezhetetlen terjesztése a meggyőzés, tehát az erőszakmentes meggyőzés egy oximoron. Ha látszólag békésen győzködünk valakit, akkor legfeljebb passzív-agresszívvé válik a kommunikációnk. Rosenberg szerint a változás előfeltétele, hogy ne akarjam a másikat megváltoztatni. Akkor mit tegyek, ha mégis jobbítani szeretném a világot? - Úgy képzelem, beszélhetek arról, a jelen szabályok, értékek, működések milyen érzéseket keltenek bennem (düh, félelem, zavarodottság, bizonytalanság), milyen szükségleteim nem elégülnek ki. Mi segítene nekem ennek leküzdésében. Hagyjam nyitva a gondolat-folyosót kettőnk között, építsük a kapcsolatot, maradjunk a kommunikációban, kössünk ki valahol. Szabadon. Ne döntsem el a vita elején, hova akarok mindenáron eljutni, a dolgokra igyekezzek zsiráfként nézni, távolabbról, objektíven, de nagy szívvel. 

Ha valódi aktivista vagyok, ám úgy érzem, hogy elfajul a vita, érdemes ránéznem: engem kinek az érzései vezetnek? Kinek a szükségleteire figyelek, meddig védem az ügyet és mikortól magamat? Egy aktivista másokért tesz - ám abban a pillanatban, ahogy érzelmileg érintett, megtámadott magánszemély leszek, aki sakálként a másikat teszi felelőssé, már csak magamért, a saját védelmemért teszek. És előbb-utóbb támadok. Ilyenkor legjobb kilépni a szituációból (rövidebb vagy hosszabb időre), mert csak ártok, magamnak is és az ügynek is. 

Végül, mit kezdjünk a valódi agresszorokkal? Mit tegyünk, ha bántalmazás, támadás tanúi vagyunk? Anikó gyönyörű, fájdalmas, megható példaként Jacinda Ardern szavait idézte a christchurch-i (Új-Zéland), a muszlim közösséget ért terrortámadás után: "Sok dolgot szeretett volna elérni (az elkövető) a terrorcselekménnyel, és a hírnév volt az egyik. Éppen ezért tőlem soha senki nem fogja hallani a merénylő nevét. Az áldozatokét viszont igen, inkább róluk kell beszélni, mint arról az emberről, aki elvette az életüket." 

prime-minister-jacinda-ardern.jpgJacinda Ardern azonnal a lehető legjobban reagált. Természetesen nyomozás indult az elkövető ellen, de a miniszterelnöknő légüres térbe kényszerítette, gyakorlatilag elszívta előle a levegőt - minden figyelmet az áldozatokra irányított. Ezt tehetjük mi magunk is, ha a legkisebb mértékben zaklatás, gúnyolódás, áldozathibáztatás, verbális bántalmazás tanúi vagyunk: az áldozat mellé állunk, tudomást sem véve (ott és akkor) a bántalmazóról. (Az persze egyértelmű, hogy ha az erőszak átlép egy bizonyos határt, meg kell fékeznünk az agressziót - emlékszel? Erő alkalmazása csak indokolt esetben, tettekben, átmenetileg, védelmi okból. De akkor muszáj.) Ha egy szituációból hiányzik a tisztelet, mi magunk is bevihetjük - akár mások, akár magunk felé. 

Rengeteg minden kavarog még a fejemben, de legyen ez a zárszó. Pogány Anikó rendkívül igényes és szuggesztív előadása, különleges, sugárzó személyisége magával ragadta a közönséget, biztos vagyok benne, hogy az a 40-45 csapat-társ, akivel igazán rövid idő alatt valódi kis közösséggé kovácsolódtunk, komoly élménnyel tért haza. 

Köszönet mindazoknak, akik segítették az este sikerét: Pogány Anikó pszichodráma vezető, coach és mediátornak, az Auróra Háznak és a Budapest Pride-nak.

Utószó: fenti írásom szigorúan szubjektív és laikus, minden tévedés jogát fenntartom - aki a tényleges tudásra vágyik, keresse meg Anikót, óriási élmény nála "nevelődni".

Szólj hozzá!

Címkék: agresszió aktivizmus védelem vitakultúra empátia elfogadás asszertivitás erőszakmentes kommunikáció LMBTQ határszabás Marshall Rosenberg Pogány Anikó

A bejegyzés trackback címe:

https://korulottemavilag.blog.hu/api/trackback/id/tr514927918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.