HTML

körülöttemavilág

Mozi, színház, koncert, kiállítás....Komolyzene, kirándulás, műemlék. Egyszóval kultúra, ahogy én látom. Hátha téged is érdekel. Mert még nem láttad, vagy ha mégis, neked is van róla véleményed :)

Friss topikok

Címkék

2018 Sundence Film Festival (1) abszurd (1) agresszió (1) aktivizmus (1) áldozathibáztatás (1) áldozatvédelem (1) Allan Mauduit (1) anarchista színház (1) angol királynő (1) asszertivitás (1) Audrey Lamy (1) autizmus (1) Bajazzók (1) balett (1) Bizet (1) bosszú (1) botrány (1) Bretz Gábor (1) bűn (1) Carmen (1) Cécile de France (1) cigányok (1) Csajkovszkij (1) család (1) csicskáztatás (1) Danis Lídia (1) Délibes (1) domingo (1) drog (1) elfogadás (1) Elfogadás (1) emberkereskedelem (1) emlékezés (1) Emma Stone (1) empátia (1) Erkel Színház (4) erőszakmentes kommunikáció (1) erotika (1) fájdalom (1) fekete komédia (1) felelősség (1) féltékenység (2) feminista film (1) Figeczky Bence (1) Florian Henckel von Donnersmarck (1) francia vígjáték (1) függőség (1) Gerhard Richter (1) Gershwin (1) Guelmino Sándor (1) hajléktalan (1) hatalom (1) határszabás (1) hétköznapi elnyomás (1) Horthy-korszak (1) hős (1) humor (1) Jászai Mari Színház (1) jazz (1) József Attila (1) Kakukkfészek (1) kegyencnő (1) kerényi miklós gábor (1) kisebbség (1) Kiss Ferenc (1) kiszolgáltatottság (1) költészet (1) komédia (1) koncentrációs tábor (1) koncertszínház (1) krízis (1) Lázadók (1) LMBTQ (1) Majgull Axelsson (1) marihuána (1) Marshall Rosenberg (1) marton lászló (1) másság tisztelete (1) megbocsátás (1) Mengele (1) Mester Viktória (1) MTA (1) művészet (2) nemzeti dohánybolt (1) nemzeti szocializmus (1) Oberfrank Pál (1) Olivia Colman (1) opera (1) Oscar-díj (1) Parasztbecsület (1) párkapcsolati erőszak (1) Pesti Színház (1) Pogány Anikó (1) politika (1) politikai paródia (1) Porgy és Bess (1) Rachel Weisz (1) Radnóti Színház (1) rasszizmus (1) rokokó (1) rs9 (1) sanyargatás (1) svédország (1) szabó kimmel tamás (1) szenvedély (2) szerelem (1) szexuális zaklatás (1) színház (1) táncművészet (1) TAO (1) Tatabánya (1) testvéri szeretet (1) tragikus szerelem (1) Tuza-Ritter Bernadett (1) Vecsei H. Miklós (1) védelem (1) vendetta (1) virtuóz (1) vitakultúra (1) Yolande Moreau (1) Yorgos Lanthimos (1) zaklatás (1) zsidótlanítás (1) Zsótér Sándor (1) Címkefelhő

PARASZTBECSÜLET - BAJAZZÓK - fáradt siker az Erkelben

2019.04.28. 21:24 dasilva64

pb10_1.jpgMegszoktuk, meg is szerettük már ezt a két kis remekművet így együtt, de érdemes elmélyülni a történetükben - a praktikumon kívül mi köti még össze őket? Pietro Mascagni és Ruggero Leoncavallo két egyfelvonásos operája. Két fiatal zeneszerző; két úttörő, verista opera; két világsiker elsőre, gyakorlatilag említésre méltó folytatás nélkül... Két jeles ünnepen - Húsvétkor és Nagyboldogasszony napján -, két egymáshoz igen közeli dél-olasz vidéken (Szicíliában, illetve Kalábriában) torkollnak véres drámába a szenvedélyek. 

1888-ban  a Sonzogno kiadóház meghirdette második operaszerző versenyét. Mascagni Giovanni Verga Cavalleria rusticana című novelláját használta alapul, míg a nála hat évvel idősebb Leoncavallo egy megtörtént tragikus esetet dolgozott fel. Mind a zenét, mind a szöveget maga írta meg. A több mint 70 pályamű közül a bírálók hármat választottak ki. E három egyfelvonásost be is mutatták Rómában, ahol a közönség döntött a győztesről. Elsöprő siker mellett - Mascagnit hatvanszor tapsolták vissza - a Parasztbecsület nyert. Leoncavallo Bajazzók című - eredetileg két felvonásra íródott - műve sajnos azonnal kihullott a rostán, mivel nem felelt meg a kiírásnak, ám három évvel később szintén zajos sikert aratott. 

pb6_1.jpgMi volt az új, a lenyűgöző ezekben az operákban, egyáltalán mit jelent a jelző: verista? Ami a képzőművészetben, az irodalomban a naturalizmus, az az opera műfajában a verizmus (vero: igaz, igazi). A korábban előszeretettel ábrázold történelmi alakok, hősök, mitológiai-történelmi témák helyett a verista művek az egyszerű kisember hétköznapi drámáit ábrázolja. Ehhez igazodik a zenei nyelv is: egyszerűsödnek a dallamok, lazulnak a zárt zenei formák, a patetikus, lassú hangvételt felváltja egy cselekményesebb, szenvedélyesebb, lendületesebb történetmesélés.

Mindkét operát Georges Delnon rendező jegyzi, és amit maximálisan értékelek ebben a rendezésben, az a két mű szoros összetartozásának félreérthetetlen hangsúlyozása. Nincs festői szépségű dél-olasz falucska, kék ég, tenger, nincsenek terrakotta-szín meseházak, olasz népviseletbe öltözött szereplők. Nem csap össze a romantikus életérzés és a véres dráma. Egyszerű, csúnyácska barakk-házak vannak, fáradt-szürke ég, reménytelenség és olcsó örömök. Mintha egy olasz neorealista filmet látnánk. Vagy egy kicsit későbbi világot, Fellini Országúton-jából. De ha valaki Keresztapa-rajongó, felidézheti az utolsó rész hetvenes évekbeli szegényes faluját, a tragédia előérzetét, végül az operában a Parasztbecsület alatt elkövetett gyilkosságokat... Delnon megmutatja az irányt, aztán elengedi a kezünket. Nézelődjünk, vizsgálódjunk, értelmezzünk. Ebben segít az is, hogy mintha ugyanabban a faluban járnánk. Ugyanazokkal az emberekkel találkozunk, ugyanazokban a ruhákban, ugyanabban a szegénységben, ugyanolyan elfojtott vágyakkal és szenvedéllyel.  

A szereplők ugyan változnak - hol a szép és csélcsap Lola kergeti gyilkos indulatba férjét, hol az arra járó mutatványosok közötti féltékenység vezet kettős gyilkossághoz -, de a tragédia oka valójában ugyanaz: a reménytelenség, a szegénység, a tradíciókhoz való vak ragaszkodás, a tartalom nélküli álszentség, a férfi-nő szerepek kőbe vésett állandósága, a szorongás, a kilátástalanság. 

pb8_1.jpgLola (Kálnay Zsófia) elhagyta Turiddut (Kamen Chanev), az Alfio (Szegedi Csaba) melletti könnyebb élet reményében. De hogy volt szerelme másé legyen, azt már nem hagyhatja. Visszacsábítja hát Santuzzától (Komlósi Ildikó), aki féltékenységében beárulja a csalfa párt Alfiónak. Ő pedig nem tehet mást, mint hogy vérrel mossa le a szégyent. Egyszerű történet, és nagyon emberi. Minimalista díszlet, jelzés-értékű, jól olvasható szimbólumok, visszafogott szerepformálás - ezek mind jól állnak a darabnak, kár, hogy nem sikerült következetesen tartani a színvonalat. Már a nyitóképet sem értem (pedig láttam ezt a rendezést már jó párszor), mit is jelképez a fáradt ló kisétáltatása a ködös színpadról? Már attól eltekintve, hogy Alfio szállítmányoz, vélhetőleg lovakkal... És miért tol át két kiskamasz lányka egy feleakkora barakk-házikót a színen? Vajon ők a jövendőbeli női áldozatok? Azok, akik majd a darab végén fáradt bábuként félredobva hevernek kietlen otthonaikban? És ki a Krisztust hóna alatt cipelő ember? Mit üzen fáradt megtorpanása? Látványos elemek, de nekem nem hiányoztak.

A házak mozgatása, a több nézőpont fizikai váltásokkal megmutatása ötletes, de ügyetlen, kifejezetten zavaró látni a falak mögött a tologató embereket. Ahogy feleslegesek a "kis színesek": a focizó kisfiúk, a flörtölő novícia, a pirost tojást osztogató (?!) ember meg a fontoskodó kenyér-árus. Különösen akkor, ha a piros tojás helyett pirosra festett pingpong labdákat használnak, és többször el is ejtik őket. Azok meg csak pattognak a színpadon, illúziórombolóan, ütemet sem tartva. Ebben a darabban nincs szerepe gyerekeknek, bájos lánykáknak, pékeknek, családi idillnek. Itt düh van, fájdalom, bűn és bűnhődés.

pb7_1.jpgApropó, bűnhődés. Annak, aki ismeri a dél-olasz, pontosabban spanyol körmeneti szokásokat, talán érthető a Ku-Klux-Klan csapatnak látszó fehér csuklyások bevonulása az illúzióromboló, neonnal díszített feszülettel, de a többség valószínűleg teljesen távoli, vad dolgokat asszociál róla. Valójában ők (még az inkvizíció idejéből itt maradt) bűnbánók, vezeklők, akik a Semana Santa (nagyhét) minden napján körmenetet tartanak, nehéz ereklyéket cipelve. Szép szimbólum lenne: arcukat eltakaró bűnbánók olcsó, értéktelen jelképekkel, a hit, az ünnep megcsúfolása - ám sajnos ezt nálunk így, attól tartok kevesen értik.

A szerepformálás és a hangi teljesítmény is hullámzó. A bolgár tenor, Kamen Chanev hangja kellemes, megjelenése a nem túl előnyös jelmez miatt sajnos Turidduként kevéssé. Színészileg sincs könnyű helyzetben, Komlósi Ildikó annyira erőteljes, mély, és királynői, hogy nehezen tud kellőképpen lekezelő lenni vele. Kálnay Zsófia viszont komoly levetkőztetése és meglehetősen "kurvásra" vett kinézete ellenére (vagy éppen azért) annyira szexi, mint egy porszívóreklám bájos háziasszonya. Szemmel láthatóan zavarja a szerep, egyáltalán nem tud kapcsolódni egyik szereplőhöz sem. Szegedi Csaba hozza a tőle megszokott lehengerlő hangi és színészi alakítást, bár a második sorból nézve nekem kicsit sok volt a szemmeregetés és túlzott mimika. Balatoni Éva Lucia mamája hiteles, viszont hangilag kissé fáradt. 

pb2_1.jpgA Bajazzók indítása kecsegtetőbb, Tonio (Alexandru Agache) belépője lenyűgöző, Agache több szempontból is világszínvonal. Figyelemre méltó hangjával különösebb manírok nélkül, kellő öngúnnyal és ijesztő kegyetlenséggel gázol át egészséges társain. Létay Kiss Gabriella Neddája egyszerű, átlagos kis nő olcsó, csilivili, kipakolós ruhában. Teszi a dolgát, mosolyog, amikor kell, kimos, tereget, jegyszedő, fellépő, amolyan családi vállalkozásban dolgozó nő. A vágyai is egyszerűek: szeretve lenni, békében élni, hűségesnek és nem hálátlannak lenni, csicseregni, és ha szeretne, mint a madarak, elrepülni. De az őt körülvevő férfiak vágyai szembe mennek egymással, Nedda mindenkinek, és elveinek megfelelni akarása végül a halálához vezet. Létay Kiss alkatilag is remek erre a szerepre, visszafogott, letisztult, hangja kedves, vagy ha kell, drámai. 

pb9_1.jpgHaja Zsolt mint Silvio illik Neddához, csábos külső, behízelgő hang erő és határozottság nélkül. Chanev ebben a szerepben otthonosabb, kifejezőbb, a féltékeny, önmarcangoló, szenvedélyes férfi szerepe közelebb áll hozzá, mint a léha ifjoncé. Balczó Péter pedig üde, ártatlan színfolt Peppe/Harlekin szerepében.

pb4_1.jpgSzeretem ezt a díszletet. A nagy kocsit, a szomorú, színes lámpasort, a magasba emelt, keretbe zárt mutatványos-színpadot. Mintha egy valóságshow szereplőit néznénk a tévében a többi veszekedő, tülekedő, unatkozó, flörtölő, mérges, kíváncsi nézővel együtt. Kórus ritkán kap ekkora színészi lehetőséget. Ők a főszereplők, velünk egy szemmagasságban, velünk egy irányba nézve bámulják a műsort. Az eltúlzott jelmezes, bábuként mozgó szereplőket, akik a közönség szórakoztatására szeretnek, veszekszenek, féltékenykednek, ölnek. Mi, a színpadi és nézőtéri nézők pedig már nem tudjuk, hol végződik  a játék, és hol kezdődik a valóság. Elbizonytalanodunk,  mindannyian.  Hírek ömlenek ránk halálról, borzalmakról, szerelmekről, csodákról, aztán kiderül, semmi sem igaz, és már a saját reakcióinkat, érzéseinket sem hisszük el. Tonio záró vigyora fájdalmas figyelmeztetés. Nekem azt üzeni: gondolkozz.

pb1_1.jpg

Értékelés: nem tökéletes, de jó. Pár felesleges sallangot levagdosnék róla, pár szereplőt lecserélnék, de összességében szép zenei élmény, és elgondolkodtató, sőt, fárasztó előadás. Remek a kórus és a zenekar is. Kesselyák Gergely az én ízlésem szerint ugyan túl hangos a vezénylés alatt, és jobban örülnék, ha nem hajigálná el a karmesteri pácát szenvedélyében, de jó egyben tartotta az előadást.

 

 

 

 

Ajánlom ezt az írást Rékának, akinek köszönöm friss, gondolatébresztő megfigyeléseit, sokat segített.

Szólj hozzá!

Címkék: szerelem szenvedély féltékenység vendetta bosszú Erkel Színház Parasztbecsület Bajazzók

A bejegyzés trackback címe:

https://korulottemavilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6714791644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.