HTML

körülöttemavilág

Mozi, színház, koncert, kiállítás....Komolyzene, kirándulás, műemlék. Egyszóval kultúra, ahogy én látom. Hátha téged is érdekel. Mert még nem láttad, vagy ha mégis, neked is van róla véleményed :)

Friss topikok

Címkék

2018 Sundence Film Festival (1) abszurd (1) agresszió (1) aktivizmus (1) áldozathibáztatás (1) áldozatvédelem (1) anarchista színház (1) angol királynő (1) asszertivitás (1) autizmus (1) Bajazzók (1) balett (1) Bizet (1) bosszú (1) botrány (1) Bretz Gábor (1) bűn (1) Carmen (1) cigányok (1) Csajkovszkij (1) család (1) csicskáztatás (1) Danis Lídia (1) Délibes (1) domingo (1) drog (1) Elfogadás (1) elfogadás (1) emberkereskedelem (1) emlékezés (1) Emma Stone (1) empátia (1) Erkel Színház (4) erőszakmentes kommunikáció (1) erotika (1) fájdalom (1) felelősség (1) féltékenység (2) Figeczky Bence (1) függőség (1) Gershwin (1) Guelmino Sándor (1) hajléktalan (1) hatalom (1) határszabás (1) Horthy-korszak (1) hős (1) humor (1) Jászai Mari Színház (1) jazz (1) József Attila (1) Kakukkfészek (1) kegyencnő (1) kerényi miklós gábor (1) kisebbség (1) Kiss Ferenc (1) kiszolgáltatottság (1) költészet (1) komédia (1) koncentrációs tábor (1) koncertszínház (1) krízis (1) LMBTQ (1) Majgull Axelsson (1) marihuána (1) Marshall Rosenberg (1) marton lászló (1) másság tisztelete (1) megbocsátás (1) Mengele (1) Mester Viktória (1) MTA (1) művészet (1) nemzeti dohánybolt (1) Oberfrank Pál (1) Olivia Colman (1) opera (1) Oscar-díj (1) Parasztbecsület (1) párkapcsolati erőszak (1) Pesti Színház (1) Pogány Anikó (1) politika (1) politikai paródia (1) Porgy és Bess (1) Rachel Weisz (1) Radnóti Színház (1) rasszizmus (1) rokokó (1) rs9 (1) sanyargatás (1) svédország (1) szabó kimmel tamás (1) szenvedély (2) szerelem (1) szexuális zaklatás (1) színház (1) táncművészet (1) TAO (1) Tatabánya (1) testvéri szeretet (1) tragikus szerelem (1) Tuza-Ritter Bernadett (1) Vecsei H. Miklós (1) védelem (1) vendetta (1) virtuóz (1) vitakultúra (1) Yorgos Lanthimos (1) zaklatás (1) zsidótlanítás (1) Zsótér Sándor (1) Címkefelhő

CARMEN - szenvedély, féltékenység, párkapcsolati erőszak, gyilkosság az Erkelben

2019.03.10. 21:37 dasilva64

car6.jpgSokszor felvetődik a kérdés - főképp az operákat kevéssé kedvelő, vagy ismerő ismerőseim körében -, mi értelme ugyanazt az operát újra meg újra megnézni? A zene változatlan, a hősnő többnyire vagy meghal a végén, vagy jön a hepiend, de a sztori állandó. Ami változik, az egyfelől a rendezés, másfelől a szerepeket életre keltő művészek személye. S bármilyen hihetetlen, egy-egy unalomig ismert opera is tud reveláció-élményt adni, ha a rendezőnek van érvényes üzenete, megvannak hozzá eszközei, és az énekes-színészek is partnerek ebben.

Oberfrank Pál több mint négy évvel ezelőtt kapott lehetőséget arra, hogy színészként operát rendezhessen - nem titkoltan azzal a céllal, hogy egy egészen más, fiatalos felfogással keltse életre Mérimée és Bizet mára már klasszikus szerelmi történetét. Ami egyfelől sikerült is, másfelől vannak azért problémái az előadásnak.

car4.jpgA rendező megpróbálta valamiféle mai környezetbe átültetni a majd kétszáz éves szerelmi drámát. A katonák egy képzeletbeli modern légió egyenruhájában és Rayban napszemüvegben feszítenek, a munkáslányok köpenye alól a budapesti hétköznapok tarka nyáriruhái bukkannak elő, ám a helyi nyálcsorgató férfinépek már furcsán decens, élrevasalt nadrág-ing-szalmakalap kombinációban vonulnak be. A teret óriás tükrök határolják, a tömeg így megsokszorozódik, és Carmen (Mester Viktória) belépője is mindenféle nézetből követhető. A munkáslányok tulajdonképpen egy divatbemutató kifutóján érkeznek, a nézők kétoldalt ülve vizslatják a felhozatalt - csak éppen nem a ruhákat. Amit látunk, igazi mai húspiac. Carmen az egyetlen, aki kitör a kötelező koreográfiából,  letér az útról, nem hagyja, hogy kiválasszák, ő maga akar választani. 

Mester Viktória aurája, hangja, színészi játéka van olyan érett és magával ragadó, hogy felesleges ennek érzékeltetésére hagyni a földön vonaglani, vagy feltuszkolni egy talapzatra. Nekem a két dzsigolóval lejtett tánc sem hiányzott, többre értékeltem volna, ha a Carmen és Don José (Francesco Pio Galasso) között létrejövő kémia érzékletesebb. Ahogy nem hiányoztak a teljesen indokolatlannak tűnő pompon lányok sem, bár érteni vélem: a két ellentétes asszony-csapat purparléja csak szórakoztatás, szurkolókkal, hivatásos hangulatcsinálókkal, szinte egy pankráción érezhetjük magunkat. Carmen bebörtönzése kifejezetten hiteltelen, egy pillanatig nem hisszük el, hogy le fogják csukni, hosszú percekig nem történik semmi, ami arra utalna, ez itt egy letartóztatás. Helyette van évődés, látszat sopánkodás, ügyetlenkedés. 

Sajnos nekem a kémia kettejük között a nagy szerelmi jelenetben sem működött. Kétségtelen, hogy Mester Viktória ízig-vérig szilaj, vérbő, lenyűgözően vonzó nő, széles eszköztárral céljai eléréséhez, Francesco Pio Galasso igen jóképű, jó kiállású férfiember, de mintha ez a kapcsolat már az elején is csak a csábításról szólna, arról, hogy én ezt az ártatlan, kötelességtudó fiút bármire rá tudom venni, szerelmem valójában hatalmam tesztelése. És sikerül, Carmennek minden sikerül. José elhagyja a sereget, követi a nőt, beáll csempésznek. 

car2.jpgA csempészek tábora egy modern kempingnek tűnik, napággyal, napernyővel, ruhaszárítóval... És egy váratlan látogatóval, Escamilloval (Bretz Gábor). A torreádor-sztár lenyűgöző celeb, első feltűnése az operában zseniális húzás. Gyakorlatilag egy világsztár sajtótájékoztatóját látjuk, testőrökkel, rajongók tömegével, autogram-kérő csinos lánykákkal - nekem valahogy innentől válik élővé a sztori. Carmen itt még csak flörtöl, ám szinte érezzük a mágneses erőt, ami egymáshoz vonzza őket. A táborban a veszély hűvös fuvallata nem a kártyán jósolt halál hallatán csap meg minket, hanem a szerelmi háromszög dinamikájától. José féltékenysége, Escamillo szerelmes áradozása, Carmen szomorú-búcsúzó pillantása, lekezelő szavai korábbi szerelme felé - előrevetítik a drámát.

car8.jpgOberfrank rendezése tulajdonképpen végig idegesített, egészen az utolsó felvonásig. A túl sok szereplőtől, a színek, a minták kavalkádjától zsongott a fejem; vizuálisan hiányzott valamiféle puritánság, kevéssé szájbarágós szimbolika; örültem volna koherensebb díszletelemeknek, letisztultabb tömegmozgatásnak... De az utolsó felvonás, különösen annak második fele elcsendesítette a háborgásomat. Bár a pompon lányok riszálása és a nézők ide-oda tologatása a tükrökben fejjel lefelé olvasható espada feliraton (jelentése kard - ez is mennyire felesleges túlgondolás) újabb kevéssé finom megoldás, ám Escamillo és Carmen megérkeztével szintet lépünk. 

Valódi szerelmet és valódi féltés látunk. Egy felnőtt, érzéseiben biztos, az elköteleződést  boldogan vállaló Carment és egy tehetségére, sikereire és asszonyára büszke Escamillo-t. Egy ilyen kapcsolatban az ember nem tehet mást, mint odaáll a régi kedves elé, és kimondja: bocs, de vége. Szép volt, talán szerettelek is, de most, most tudom csak igazán, milyen kapcsolatot akarok. Megismertem a valódi szerelmet, a kétségek nélküli odatartozást. Ez a döntésem, és bármit mondhatsz, ígérhetsz, ami köztünk volt, annak végleg vége. Ám José nem érti. Ígér és fenyeget, zsarol és könyörög, számon kér és felidéz, szerelmet vall és megaláz - de a visszautasítást egyszerűen képtelen elfogadni. Mester Viktória és Francesco Pio Galasso egy idő után nem is egymásnak mondják érveiket, tulajdonképpen két monológot hallunk. Folyamatosan egymást kerülgetik, még a pillantásuk is alig találkozik - gyönyörű és tragikus jelenet. Pontosan érzékelteti, milyen az, amikor két ember elbeszél egymás mellett. Amikor szavainkkal nem érjük el a másikat, süket arra, amit mondunk. Csak a saját hangját, érveit hallja, és egyre kevésbé ura érzéseinek és tetteinek. Halálos kimenetelű párkapcsolati erőszak feketén-fehéren. Amiből ma Magyarországon jut hetente egy.

car7.jpgMondhatnám, ha másért nem, ezért a zárójelenetért megérte. De persze ez nem igaz. Mert ez egy opera, ahol a hangi élmény is fontos. Mester Viktória énekesnőként és színésznőként egyaránt lenyűgöző, ahogyan Bretz Gábor is az. Az olasz fiatalember kórustagból lépett elő szólistává - sajnos hangilag nekem nem volt meggyőző, bár voltak szép pillanatai. Gyakran nazális a hangképzése, néha szó szerint szorítottam, hogy kijöjjön az a magas hang - különösen, ha pianoban kellett énekelnie. Teljesítményét bizonyára nem erősítette, hogy a rozoga nyugágy félig összedőlt alatta, a rugós kése csak másodszorra nyílt ki,  - illene ezekre valakinek odafigyelni... 

Váradi Zitának mindössze két jelenete van Micaela szerepében - az énekesnő kislányos alkata ellenére sem fiatal lányt idéz. Telt, szép szopránja, elegáns előadásmódja, mély érzelmei érett nőt idéznek, mintha alakjában egyszerre ott rejtőzne az általa megidézett édesanya minden fájdalma és aggódása is. 

ÉRTÉKELÉS: nagyon jó. De hogy nagyon jó legyen, ahhoz Mester Viktóriára és Bretz Gáborra feltétlenül szükség van. A rendezés disszonáns képeit-hangjait nem a - túl gyakran, és feleslegesen köhögésre ingerlő - színpadi füst homályosítja el, hanem ez a két remek énekes-színész.car3.jpg

   

 

 

 

1 komment

Címkék: opera féltékenység Oberfrank Pál Carmen Erkel Színház Bretz Gábor Mester Viktória Bizet párkapcsolati erőszak tragikus szerelem

A bejegyzés trackback címe:

https://korulottemavilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4314677958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.