Augusztus 26-án, évtizedes készülődés után végre sikerült a Zsidó Kulturális Fesztivál egy, a Zsinagógában tartott koncertjére - ráadásul a nyitókoncertre - eljutnom. Ideje volt, hiszen az idei már a huszonegyedik. Amikor megláttam a plakátokon, hogy együtt lép fel Palya Bea és a Budapest Klezmer Band, tudtam, ezt nekem mindenáron látnom kell.
Palya Bea számomra az Énekesnő. 2010-ben fedeztem fel magamnak az Én leszek a játékszered című lemezét, hónapokig naponta legalább egyszer meghallgattam a kocsiban ülve, és amikor lehetőség volt rá, azonnal rohantam a koncertjeire. A Budapest Klezmer Bandet először a Madách Színházban láttam, 1996-ban a Hegedűs a háztetőn előadásán. Szintén szerelem volt első látásra, ha hosszabb ideig nem látom-hallgatom őket, valami megfoghatatlan hiány kezd kialakulni bennem. Igazi ajándék ez így együtt, gondoltam, és megvettem a jegyeket a férjemnek (plusz magamnak) a házassági évfordulónkra, a barátnőmnek a névnapjára. Igazi önzetlen ajándék - fő, hogy nekem tessen, de hátha ők sem csalódnak...
Persze egy kulturális program az evéssel kezdődik, vacsorával a koncert előtt. A Dohány utca környéke bővelkedik jobbnál-jobb helyekben, de a kulináris élményekben is volt lemaradásunk, évek óta készültünk kipróbálni Jamie Oliver pizzériáját. Egyet el tudok mondani most már, kipróbáltuk. Megkóstoltuk a lasagnet és Jamie cézár salátáját fokhagymás-rozmaringos pizzakenyérrel. A lasagne ízesítése nekem nagyon furcsa volt, egyáltalán nem hasonlított az olaszos ízvilágra. A cézár saláta nyomokban emlékeztetett az eredetire, az pedig nyilván az én személyes problémám, hogy a vékony csíkokra, vagy kis kockákra vágott húst szeretem jól megpirítva, ezen a salátán viszont két nagyobb darab volt, közepesen átsütve. A pizzakenyér viszont égett volt. Az asztalokon nincs sem só, sem bors, sem olíva olaj, senki nem is ajánlotta, hogy hoz. A pincérek szakmai felkészültségét, stílusát, szervezettségét tekintve a Jamie's amúgy sem tartozik a top kategóriába - modernség ide, fiatalság oda, nekem volt kínos, amikor szegény teremtésnek beletörött a nyelve a hol tegeződő, hol magázódó igeragozásba. A desszertek valamit mentettek, bár az én házi tiramisúm szerintem jobb, de a Death by chocolate (Halásos csokitorta) egyszerű megjelenése pazar ízvilágot takar.
Szerencsére kevesen voltam Jamie-nél, így időben odaértünk a zsinagógához, különös tekintettel a hosszú sorbanállásra a fokozott ellenőrzés és átvilágítás miatt. Fél órás késéssel kezdtünk, aki a zsinagógába megy koncertre, jó ha felkészül erre a kis kényelmetlenségre.
A Barcelona Gipsy Balkan Orchestra indította a koncertet kellemes déli ritmusokkal, remek zenészekkel, ám igazán akkor sikerült felrázni a közönséget, amikor szépséges fiatal énekesnőjük (Sandra Sangiao) a színpadra lépett. A formáció egyébként igazi nemzetközi csapat, a tangóharmonikás olasz, a hegedűs ukrán, a gitáros francia, a dobos görög, a nagybőgős szerb, a klarinétos és Sandra katalán. Sajnos körülbelül a harmadik-negyedik szám után kicsit kezdett unalmassá válni a produkció, egyszerűen hiányzott az a pikáns, drámai, vagy éppen játékos fűszer, ami annak ellenére, hogy nem értjük a dalok szövegét, folyamatosan fenntartja az érdeklődést. Sandra roppant tehetséges énekes és előadó, s emellett varázslatosan táncol, ám nekem az egész együttes gazdátlan volt. Nem volt egy olyan karizmatikus erő, ami érzékelhetően irányította volna a zenekar metakommunikációját. Kívül maradtunk, a zenészek nem kommunikáltak a közönséggel, a testbeszédük azt üzente: belefeledkeztem a zenébe, annyira elmerültem benne, hogy a közönség szinte eltűnt a számomra. És valóban remekül játszottak - maguknak és egymásnak.
Az egyórás vendégjáték, majd pár perces technikai szünet után színpadra lépett Jávori Ferenc Fegya csapata - és azonnal érzékelhető volt a különbség. Azt nem tudom megítélni, van-e a két zenekar tagjai között jelentős szakmai-technikai különbség, de a Budapest Klezmer Bandnek van irányítója, van "frontembere", és minden tagja szoros kapcsolatban áll egymással és a közönséggel. Van dinamika, humor, játékosság, dráma - és mi bevonódunk, ellenállhatatlanul. Hét elképesztően tehetséges zenész: Jávori Ferenc Fegya - alapító, ének, zongora, hangszerelés; Nagy Anna - harmonika, vegyészmérnök; Gazda Bence - ének, hegedű; Végh Balázs - dob, ütősök, dob-tanár; Barbinek Gábor - harsona; Máthé László - nagybőgő; Kohán István - klarinét, zenepedagógus - ők azok, akik visszahozták a klezmerzenét a magyar zenei életbe, akik folyamatosan újraalkotják a klezmer fogalmát, vegyítve a hagyományos kárpát-medencei jiddis dallamokat cigányzenei, népzenei motívumokkal, fűszerezve némi modernitással. Ezen az estén kiegészítette őket Szokolay Dongó Balázs, aki megszámlálhatatlan formájú és hangszínű furulyájából csalt elő hihetetlen muzsikát.
A Budapest Klezmer Band több fantasztikus énekesnővel lépett már fel az évek során, ám Palya Bea érzéki, érzelemdús hangja; rendkívül képzett, ám egyszerre autentikus őserővel bíró előadásmódja; természetes és mégis királynői kisugárzása számomra valami egészen különleges. Lenyűgöz, magával ragad, mélységekbe taszít, elvarázsol, magasba emel és hipnotizál. Ám ezeket az időnként elementáris erővel kitörő energiákat pillanatok alatt tudja visszafordítani, kontrollálni, kordában tartani. Nekem Palya Bea nem is annyira énekesnő, inkább egy modern sámánasszony, elbűvölő mosollyal.
Az est egy szuperprodukcióval zárult: a két zenekar és a két énekesnő együtt és egymással versengve, egymást kiegészítve és kiemelve csillogtatta meg tudása legjavát. A hangulat a tetőfokára hágott, a karzaton többen táncra is perdültek.
Értékelés: egyszerűen remek. A BGBO-ban van még potenciál, ha egy kicsit javítanak a hangszerelésen, a dinamikákon és a zenei kommunikáción, akkor komoly sikereket arathatnak még. A Budapest Klezmer Bandnek semmi mást nem kívánhatok, minthogy még sokáig zenéljenek így együtt. Palya Beának semmit sem kell kívánjak a jó egészségen kívül, a benne rejlő erő messzire sugárzó és biztonságos, egy olyan nő ereje, aki már sok harcot megvívott, és megtanult nyerni.
