Simon & Garfunkel örökzöldjei megunhatatlanok, kortól és korosztálytól függetlenül varázslatosak. Tizenhat éves voltam, amikor egy kukorica-címerező építőtábor unalmas estéit egy víztiszta szerelem és S&G zenéje tette felejthetetlenné.
A szerelem elmúlt, de a Csend hangja, a Mrs. Robinson, a Scarborough Fair, a Bridge over Troubled Water örökre velem maradtak.
Falusi Mariann is örök kedvenc, ez a hang és ez a személyiség így együtt a nagybetűs Művész nekem. S bár Horgas Eszter nem tartozik a kedvenceim közé, végtelenül tehetségesnek tartom - mint fuvolaművészt. Azért ha tüzetesebben megnézem a reklámjukat, gyanút foghattam volna: "A jól ismert dalokat, a zene és a képi világ segítségével virtuóz esté állították össze. Az este folyamán összművészeti produkcióval készülnek. Színészek mellett a ClassJazz Band is közreműködni." (sic!) Licitet hirdetek, ki talál ebben a hosszú szövegben több hibát...
Az este gyakorlatilag az első pillanattól fogva két részre szakadt bennem. Ha lehunytam a szemem, kevés kivétellel világszínvonalú produkciót hallottam. Falusi Mariann hangja olyan kuriózum kis hazánkban, amit mérföldekről megismerhetünk, és ehhez jószerivel hangosításra sem lenne szükség. A zenészek egytől egyig szakmájuk legkiválóbbjai közé tartoznak: Révész Richárd - zongora, Kaszás Péter - dob, ének, vokál, Dajka Krisztián - gitár, vokál, Hárs Viktor - basszgitár, vokál, Pusztai Csaba - ütősök. A legszebben akkor szólaltak meg az örökzöldek, amikor Mariann hangja és Eszter fuvolajátéka nem akart rivalizálni egymással. Ahogy Simon és Garfunkel sem akart (amíg együtt voltak). Zeneileg talán egy olyan szám volt, ami kifejezetten nem tetszett ebben a feldolgozásban, a Mrs. Robinson - úgy éreztem, egyszerűen túlhangszerelték, a rengeteg (magában virtuóz) hang-szer között elveszett a dallam.
Ám ha a "rádiós közvetítésből" átváltottam az élőkoncertre, a látvány sajnos semmilyen formában nem volt méltó a hangokhoz. Az est első felében Eszter egy első bálozó, ám nem túl szende szűz púderszín-rózsás, fehér estélyijében próbálkozott a szavalás nehéz műfajával. Kevés sikerrel. Mariann sokszínű, absztrakt mintás ruhában igyekezett feltűnés nélkül lesni a szöveget a kottatartón pihenő tabletről, ám ahogy haladt előre a program, már meg sem próbálta eljátszani, hogy tudná a szöveget. Fájdalmasan hiányzott Mariann egyénisége, a közönséggel máskor kialakuló szenvedélyes kapcsolata, az a láthatatlan szál, ami összeköti az előadót és a befogadót. Gondolom ennek ellensúlyozására tervezték be azt a látványelemet, amivel viszont inkább csak rontottak a helyzeten.
A háttérben egy vetítővászon lógott, amolyan egyszerű típus, konferenciákon, egyetemi előadókban, nagyobb irodákban találkozhatunk ezzel a fajtával. Teljesen esetleges pontokon egyszer csak elindult rajta egy vetítés - Horgas Eszter aludni tér szexi hálóingben, Horgas Eszter alszik mint Csipkerózsika, Horgas Eszter betontéglákat pakol az úttesten, Horgas Eszter minden zenekari tag nyakába borul, Horgas Eszter felébred - talpig sminkben, semmi elmázolódott szemfesték, semmi kusza tincsek, éljen a Drei Wetter Taft! És ha éppen nem Horgas Eszter szerepel valami alig-ruhácskában, akkor egy gyönyörű pipacsmező hullámzik - a Scarborough Fair zenéjére. "Parsley sage rosemary and thyme" - petrezselyem, zsálya, rozmaring és kakukkfű... De sehol egy pipacs. Senki sem tudta, mégis miről szól a dal?!
Aztán a szomorú dalokról ráfordultunk a mediterrán hangulatra, itt a lányok legalább összeöltöztek. Mariann korall ruhája szépen rímelt Eszter szoknyáján a piros rózsákra, bár a fuvola-művésznő mintha elfelejtett volna a fekete csipke melltartóra felsőt húzni. Az ügyetlen vetítések helyett igyekeztem a fiúkat figyelni, a Class Jazz Band tényleg szenzációs, Hárs Viktor és Kaszás Péter énekesként is remekül megállja a helyét, öröm őket hallgatni.
A majd' hétezer forintos jegy árában éppen másfél óra "összművészeti" produkció fért bele: Horgas Eszter spontán - ám előre beharangozott - könnyáradatával, a tabletbe programozott ráadások szövegével, a gimnazista média-szakkörök színvonalát inkább alulról közelítő kisfilmekkel. Ráadásul az Uránia Filmszínház még a kijutásnál is próbára tett minket, a legalább hat ajtószárnyból kettőt sikerült kinyitniuk.
Értékelés: Zeneileg nagyon jó, látványban közepes alá. Ha ez egyszeri alkalom, talán belefér a kis költségvetés, az oda nem figyelés, a felesleges magamutogatás, a szöveg nem tudás. De ha tényleg szeretnének ezzel a programmal többször fellépni - ahogyan azt hallottuk -, erősen javasolnám egy profi rendező részvételét, egy stylist szerződtetését, a szöveg fejből tudását, a látvány ugrásszerű javítását. Amit megtartanék - természetesen a többször méltatott és elvitathatatlan zenei teljesítmény mellett -, az a szövegek magyarul, prózában előadása. Arthur Garfunkel és Paul Simon poétikáját hallgatva valami finom rezgés indul el a lelkünkben, amiből aztán a zene varázsol tökéletes élményt. Ha csak valami pózolós, erőltetett vetítéssel meg nem törik a varázst.
Megjegyzés: a fotókon korábbi koncertek láthatók.